Hogy viseljem el anyám folytonos panaszkodását?

A dereka, a feje lehet, hogy tényleg fáj, te vagy a lánya kinek mondja , ha nem neked? Sok dolga van ez is lehet, hogy igaz, mellesleg nem hiszem, hogy viccből vállalja a plussz melókat, lehet, hogy a családi költségvetésnek szüksége van rá ebbe még nem gondoltál bele? Egyébként képzelem 15 évesen mekkora gondjaid vannak. Túl jó dolgod van, próbáld meg kivenni a részedet anyukádéból és a családéból, rögtön megérted hogy nem heccből panaszkodik. Amúgy szép kilátások várnak a szüleidre öregkorukra, gondolom akkor is ilyen rettentő toleráns és megértő leszel velük...

Nem akarlak elkeseríteni, de ezt csak úgy tudod elviselni, ha egyszerűen elengeded a füled mellett. Az én anyám is ilyen, csak én már 39 éves vagyok, tehát kicsit hosszabb ideje hallgatom. Ugyanez... mindig mindene fáj, mindennap elmondja ugyanazokat a tüneteit, elmondja, hogy nem tudott aludni, mennyi dolga van (nyugdíjas), mennyi a cukra, a vérnyomása, egyebe, majd teátralisan közli, hogy "sose öregedj meg". Amikor jelzem neki, hogy azért a 61 év még nem egy egetverő kor, akkor az a válasza, hogy mindenki másképp öregszik, ő hamar elkopott. Én sosem lehetek fáradt, nem fájhat semmim, mert az a reakciója, hogy bezzeg neki mennyivel jobban fáj, mennyivel fáradtabb! Tény, hogy vannak szervi bajai, de az is tény, hogy semmit sem tesz ellenük azon kívül, hogy zabálja a gyógyszereket. Ha mondom, hogy talán nem kéne 110 kilónak lennie, akkor alacsonyabb lenne a cukra, a vérnyomása, nem fájna a térde, nem fulladna, akkor elintézi annyival, hogy "te sem vagy sovány". Az meg egy percig sem érdekli, hogy én heti háromszor sportolok, ő meg sem mozdul, de enni imád. Meg is mondta, hogy ő nem tud fogyózni mert neki a kaja az élete. Nem tudom sajnálni már, mert egy lépést sem tesz azért, hogy jobban legyen. Bár egyszer azt is mondtam neki, hogy szerintem ha egy jótündér elfújná az összes betegségét, meg is őrülne, mert nem tudna miről beszélni és nem tudna sajnálatot kicsikarni az emberekből. Én már látványosan nem veszek tudomást a nyavalygásáról, azt meg már megszoktam, hogy ilyenkor megsértődik. Ja, amikor a múltkor a munkahelyi stressznek köszönhetően elkezdett kicsit magasabb lenni a vérnyomásom a kelleténél és én ezt komolyan vettem, kiröhögött. Közölte, hogy bárcsak neki lenne ennyi a vérnyomása, ez még semmi. Arra persze nem tudott válaszolni, hogy miért lenne az a normális, ha lesz...nám az egészet és megvárnám, amíg én is vérnyomáscsökkentőre szorulok. Egyszóval ő ilyen, panaszkodni is fog mindig, vagy megszoksz vagy megszöksz. Egyébként az esetek többségében színtiszta érzelmi zsarolás.