Ti örülnétek neki?

Szerintem ezt mindenki máshogyan kezelné, mert mindenkinek mások az elképzelései, vágyai és eleve más-más személyiségek vagyunk. Én például megértelek. Egy darabig laktam egyedül az egyetem alatt és eszméletlenül utáltam... Mindig azt vártam, hogy mikor jön már a hétvége, amikor hazamehetek a családomhoz. Szerettem ott lakni, mert Budapesten ezerszer több lehetőség van, mint a kisvárosban, ahol eredetileg laktam és akkor már voltak ismerőseim, mondhatni barátaim is az egyetemről, szóval azért nem voltam teljesen egyedül, de mégsem volt az igazi. Megszoktam, hogy ha hazaérek, akkor otthon vár valaki vagy éppenséggel én várok valakire, de hát hiába vártam, mert ugye nem jött senki :) Valamint a két legjobb barátnőm és a családom is messze volt tőlem és abban az időszakban ezt valamiért jobban megéreztem, hogy a közvetlen környezetemben nem volt senki sem, akivel komolyabb vagy őszintébb kapcsolatban lettem volna. Persze, ha az ember belegondol, hogy egész nap emberek között van, adott esetben akár hangzavarban, tömegben és milyen jó érzés lehet hazamenni egy nyugodt, csendes kis lakásba...hát igen, eleinte nekem is jó volt, nekem is tetszett, de egy idő után már nagyon zavart a csend és az egyedüllét. Jelenleg egy barátnőmmel lakok együtt egy albérletben, kevesebb a magánszféra, mindenen osztozkodni kell stb., ami akár kényelmetlen vagy terhelő is lehetne, de én egyáltalán nem így élem meg, hanem kifejezetten örülök neki.

Szerintem a világon az egyik legjobb dolog egyedül élni, szóval én iszonyatosan boldog lettem volna, ha ez anno megadatik. Szerintem fanasztikus érzés, amikor az ember egy fárasztó, emberekkel teli munkanap után hazamehet az üres lakásba.. Az egyedüllét és a magány két teljesen külön dolog. Ha ennyire nem tetszik, tegyél ellene, szerezz lakótársat vagy háziállatot, amiről gondoskodhatsz.

Orultem is, 20 evesen koltoztem sajat hazba, 300 meterre a szuleimtol, megis volt hogy egesz heten nem talalkoztam veluk. Es 9 evet lehuztam egyedul, semmi penzert se csinalnam maskepp.