Szellemi sérült rokon eltartása? Ti vállalnátok?
Apukám testvére '62-es születésű (apámnál jóval fiatalabb), születésekor agyvérzést kapott és szellemileg visszamaradott. Hivatalosan a debilitás és imbecilitás határán van, kb egy 6-8 éves gyerek szellemi szintjén ragadt. Egy sérült embereket foglalkoztató cégnél betanított segédmunkás (pakol).
Állandó felügyeletre szorul, mármint ellátja magát, de nem élhet egyedül, mert vannak gondjai. Attól kezdve, hogy meg kell neki mondani, hogy hogy öltözzön fel, mert esőben simán elindul esernyő nélkül, vagy a legelső naptár szerinti tavaszi napon rövidnadrágban és pólóban, kell, hogy legyen valaki mellette, akihez fordulhat, mert ha nem, megzavarodik. Ha megzavarodik, akkor olyan bizarr dolgokat művel, mint hogy pl beáll a zuhany alá ruhástól, vagy kimegy a kertbe és eső után a sárban hentereg, aztán bemegy a lakásba és a radiátoron megszárítja a vizes ruháit, amiből pereg a homok. Csak annyit tud, amit valahogy a tinédzser éveivel bezárólag megtanult, és csak azt csinálja, amit addig megszokott. Rögeszmésen ragaszkodik a szokásaihoz, a rutinjához, nem fürdik, csak ha fürdésnap van, akkor se, ha aznap tacsakra izzadt, és azt is csak tessék-lássék. Mindene koszos, a lakrésze (a szüleimnél él) egy lelakott lyuk, óriási pénzekből tetettük rendbe és egy hónap múlva ismét bődületes mocskot csinált. Nem takarít, a szobájában szemét van a földön, meg ételmaradék, mindent lelakott maga körül.
A hobbija az evés és a tévézés, emellett semmit nem csinál. Komoly túlsúlya van, amivel nem lehet mit kezdeni, ha próbáljuk kontrollálni, mit eszik, akkor a munkahelyén kunyerál, meg sír, hogy éhes, és jönnek a munkatársaktól a hívások, hogy éheztetjük. Úgyhogy inkább nézzük, ahogy egy nap hét fej nagyságú csokis tekercset bevág. Mindenben ránk szorul, illetve jelenleg a szüleimre, de ideiglenesen már én is voltam a "gyámja". Iszonyat nehéz vele, mint egy gyerek, de mégis felnőtt, ráadásul a hallása is leromlott, így beszélni se lehet vele (a beszédét amúgy rajtunk kívül nem érti senki). Hallókészüléket nem tudtunk csináltatni neki, mert egyszerűen nem lehet megvizsgálni, nem érti a kérdéseket, önellentmondásba keveredik, mikor a doki próbálja bemérni a hallását, valószínűleg nem is érti a szituációt. Rendszeresen tesz tönkre dolgokat, mert egyszer csak úgy tartja kedve, hogy szétkap ezt-azt (szárítógépet, telefont, tévét). Rábízni semmit nem lehet, egyszer fiatalabb korában olyannyira elfelejtkezett a kutyáról, hogy napokig éheztette véletlenül.
A szüleim egyre nehezebben bírják, bár igyekeznek mindent megadni neki, megvan mindene, ők is belefáradtak abba, hogy annyira belevonódjanak az életébe, mintha a gyerekük lenne. Természetesen szóba jött, hogy öregségükre ki veszi át a nagybátyám gondját, és én voltam a választásuk. A testvérem messze lakik, az apám rokonai külföldön vannak.
Én meg nem akarom vállalni, mert iszonyatos teher egy sérült és rengeteg mindenre képtelen felnőttet a nyakamba venni. Jelenleg 30 vagyok, van párom, de nem vagyunk házasok, és őszintén szólva a párom nem rajong azért, hogy a nyakunkba vegyük a nagybátyámat.
Én úgy vagyok vele, hogy ha a testvérem, vagy valamelyik szülőm lenne, akkor a magaménak érezném a gondját, de így nem. Nem akarom vállalni azt, hogy 30 évesen már úgy vegyek ingatlant és úgy tervezzek, hogy a súlyosan sérült nagybátyámmal kell majd együtt élnem több évtizedet. Az apám nagyon meg akar esketni, hogy vállalom a terhet, de én még nem mertem mondani semmit. Sajnálom, mert őket nyugtalanítja, mi lesz, de azt gondolom, hogy egy kis távlatból nézve megérthetőek az én szempontjaim is.
Milyen opciók vannak? Lehet-e ilyen embernek normális helyen valamilyen otthonban helyet vásárolni? Vállalnátok-e, hogy a nyakatokba veszitek, vagy ugyanúgy gondolnátok, mint én?
Köszi a válaszokat.
Köszönöm az újabb válaszokat!
A tesóm pont fiú, igen, viszont úgy látom, a mi családunkban inkább az jelenti a kibúvót, hogy ha elköltözöl a szülővárosból. Én vagyok az egyetlen a családban, aki maradt, mert találtam jó munkát, jó lakást és párt is magamnak. Kétségbeesésemben megfordult már a fejemben, hogy akkor inkább én is elmegyek, de ez baromság lenne: miért adjak fel mindent, ami jó? És hol a logika abban, hogy ha az egyik rokon 300 km-re lakik, akkor ő már nem "fogható be" erre a munkára? Márpedig a szüleim úgy vannak vele, hogy a nagybátyám nem kimozdítható innen, mert az is megzavarná, felborítaná az életét, és hát írtam arról, hogy mennyire be van állva a saját szokásaira. A városban egyetlen útvonalat ismer, a szüleim házától a munkahelyéig, ami két utcányi egyenes vonal. Semmi mást nem ismer és érzékel a városból. Szerintem pont ezért lenne tökmindegy, hová költözik. A tesómnak is biztos állása van, felesége és 3 szintes családi háza, mégis én vagyok a szüleim választása a 60nm-es belvárosi lakásommal.
A szüleim pár éve ráadásul (mikor nyugdíjba mentek) szerettek volna kicsit kijjebb költözni a városból, de a nagybátyám miatt nem tették. Én túlzásnak érzem azt, hogy ennyi mindenről lemondjunk és ne éljük az életünket úgy, ahogy kényelmes lenne, csak mert nagymamámnak '62-ben született egy sérült gyereke. Ugyanakkor meg értem, hogy az apukámnak ő a testvére, és már jócskán felnőtt volt, mikor egyáltalán születtek olyan kulturált és elfogadható opciók az ilyen helyzetekre, mint amik ma vannak. Most már nehéz lépni. Viszont az mégiscsak túlzásnak tűnik, hogy még most, 2018-ban is az legyen a téma, hogy kinek a nyakára varrjuk a nagybácsit, akit hamarosan talán el kell látni és a kezét is fogni kell, mert ha a demenciája ilyen gyorsan romlik, akkor beláthatatlan, hogy milyen szintre fog leromlani az állapota. Már most elképesztően feledékeny, szinte hétről-hétre romlik a beszéde, hallása, kis idő kérdése, hogy önveszélyes dolgokat kezdjen művelni (vizes kézzel a konnektorba nyúljon pl). Elnézést az undorítóságért, de ha már most az van, hogy mosáskor azt találjuk, hogy nem töröl feneket wc után, akkor mi lesz itt?
És persze igen, bennem van a félelem attól is, hogy a kedvesem feláll és azt mondja: kösz, nem vállalom. Joga van és még meg is fogom érteni, csak az nekem egy katasztrófa lesz.
Hogy lehetne szépen előhozakodni ezzel apukáméknál?
"Természetesen szóba jött, hogy öregségükre ki veszi át a nagybátyám gondját, és én voltam a választásuk."
Köszönöd a bizalmat, de a te választásod meg a NEM lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!