Mit gondoltok erről a helyzetről? Családi kapcsolatok + öröklés
Apámmal gyerekkorom óta (amióta az eszemet tudom) rossz a kapcsolatom. Főleg érzelmi, lelki terror, megaláztatások. Sokáig nem értettem az okát, hogy miért nem szeret, és ez volt a legrosszabb: nem tudni, hogy miért. Kamaszként már sejtettem, hogy itt valami nagyon nem kerek, de többszöri rákérdezésemre is felháborodva tagadták azt, amit felnőttként, kis utánajárással már magam derítettem ki: anyám első házasságából születtem, és akit édesapámnak hittem, örökbe fogadott, vagyis valójában a nevelőapám (kicsi voltam, amikor az örökbefogadás történt, nem emlékszem semmire). Jó lett volna ezt már gyerekként tudni, és tisztában lenni a helyzettel, kevesebb lelki traumát okozott volna, ha tudom, hogy NEM az édesapám utál... Anyám mindehhez asszisztált, a "titkolózáshoz" is, és mondhatni évekig azzal intézte el a szitut, tetézve a helyzetemet némi lelkiismeretfuralással is, hogy "Apád valójában nagyon szeret, csak ilyen a természete!".
Végül is felnőttem, volt fedél a fejem felett és élelmem-ruháim, elvileg megvolt mindenem, de apai részről lelkiekben, szeretetben semmi, csak a durva, rossz családi légkör (megkeseredett, erőszakos, üvöltözős ember). Anyám szeretett. Érettségi után apám szinte nyomban kiutált a házból, a saját lábamra álltam. A kapcsolatunk azóta sem változott, sőt... Dolgozni kezdtem, majd tanultam, lediplomáztam, időközben megnősültem, lett otthonom (hitelből, szülői segítség nélkül), gyerekeim születtek. Feleségemet a kezdetektől szintén utálja, a hátunk mögött elmondja mindennek. A gáz helyzet ellenére, a család érdekében nagyon sokáig törekedtünk egy normális viszonyra, tartottuk a kapcsolatot, hiszen anyám a gyerekeink nagyanyja, akiket nem akartunk megfosztani a mamától, továbbá a húgom is (aki már közös gyerekük) ott él, velük-miattuk összejártunk - és elég sokat szívtunk "apám" miatt, de benyeltük (utólag: talán hiba volt). Az unokákkal szemben sem volt teljesen korrekt a viselkedése. Anyám mindig igyekezett "szépíteni" a helyzetet, pedig nem ezt kellett vona, de sajnos gyenge ahhoz, hogy kiálljon még saját magáért is (gyakorlatilag szinte cselédként funkcionál abban a házasságban), nemhogy értem, értünk. És rejtély, hogy miért tűr, miért nem vált el már rég.
A fordulópont a történetben ott következett be, amikor a húgom 2 éve férjhez ment. A családi házban - amely anyám-"apám" közös tulajdonában van - alakítottak ki számukra egy önálló lakrészt, gyakoratilag egy fullosan felszerelt, saját lakást. A húgom ugyan beletett némi pénzt, de gyakice apánk állt (anyagilag és kivitelezésileg is) az egész mögött. Aztán a húgomnak is született egy gyermeke, és akkor az addig velünk teljesen normális viszonyban lévő testvérem megváltozott. Hirtelen fontos lett, hogy a lakás, amiben él, nem az ő nevén van, és ez zavarta, továbbá az is, hogy a szülők után ketten öröklünk, pedig ő ott akar élni és magának szeretné az egészet. Eredetileg arra gondolt, hogy majd, ha sor kerül rá, kivásárolja a részem, de - mint azt utóbb tőle, saját magától megtudtam - apánk azt mondta neki, hogy ne foglalkozzon ezzel, majd ő elintézi - mindeközben ők ketten összefogtak, teljesen ellenem fordultak (nagyon fáj, hogy a húgom így tett a pénz, az örökség miatt, korábban jó volt a viszonyunk, nem adtam okot az ellenségeskedésre). Első lépés: apám kiutált minket onnan, az egész családunkat, olyan súlyosan sértegetve, hogy azt már nem tűrhettük el, így többé nem járunk oda. Második lépés: eltartási szerződést kötött a húgommal - így engem már jó előre, nemcsak az őutána járó örökségből, de még a köteles részből is kizárt. Anyám tudott erről, de tenni nem tudott / nem tett ellene semmit. Harmadik lépés: anyám adósságba keveredett, mivel a férje alig ad a közösbe (félreteszi, mondván, hogy az az ő saját!!! pénze), és így szinte egyedül tartja fenn anyám a háztartást, ami egy idő után nem ment, csak kölcsönből - anyám szégyelli, nem mondta el, csak amikor már nagy baj lett. Üvöltözés, botrányok, anyámat megfenyegették: apám, és a húgom férje... Majd végül mást eszeltek ki: kifizetik az adósságát, de ennek fejében mondjon le apám nevére a tulajdoni részének arányos hányadáról...no comment.
Anyám tiltakozott, el akart válni, de az ő akarata porrá omlik szét apámékkal szemben. Nekik érdekük, hogy maradjon, hiszen ki szolgálná ki akkor a családot? Az is közölve lett vele, hogy ha elmegy, egy fillért nem lát a házból. Anyám ezt "beveszi", és hiába mondom, hogy a sarkára kellene állnia és jogi útra terelni az egészet, nem mer lépni - meg talán nem is akar, nem tudom... Úgy tűnt, hogy megérti a saját helyzetét, és, hogy én mellette állnék, de hiába, ugyanis:
Mindezek után kb. 2 héttel örömmel újságolta anyám, hogy vesznek egy hétvégi házat vidéken! Illetve - természetesen -, apám veszi, hisz neki van külön pénze :-o, ja, és a húgom nevére veszik meg. Anyám egy pillanat alatt, az összes sérelmét félretéve örült ennek, vidáman mesélte, hogy milyen berendezéseket kell majd venni, eközben mit sem törődve azzal, hogy kizárólag a húgom nevén lesz - mindez az előzmények fényében engem mélyen megdöbbentett. Ennek hangot is adtam, próbáltam beszélni vele, hogy látja-e, mi történik éppen most, az ő asszisztálásával??? Látja, de mintha nem zavarná. Vagy csak nem akarja beismerni, mert így könnyebb? Nem tudom. Mindenesetre ezen a ponton elhatároztam: elég volt, nem keresem őket többé.
Ami az egész történetben a leginkább zavar, az az anyám hozzáállása. Úgy érzem, "odadobott", feláldozott engem ezért a kapcsolatért, már kicsi korom óta. Még azt sem kérdezte meg, hogy esett nekem, amikor kiderült az örökbefogadás... Lelkileg nagyon megviselt ez az egész, és most még abban is segédkezik, hogy már jó előre az örökségemből is kiforgassanak. És igazán nem a pénz miatt fáj, hanem hogy ilyen aljas, ravaszul kitervelt, ellenem irányuló dolog sem elég nagy neki ahhoz, hogy végre a sarkára álljon, és tiltakozzon. Magamra is haragszom, mert úgy érzem, hamarabb kellett volna "beintenem", hiszen természetesen a szitu örökös konfliktusforrás volt köztem és a feleségem között is.
Ti mit gondoltok, mit tennétek / tettetek volna a helyemben?
válasza:Szia. (Hú, nyomhattál volna pár entert, mert kifolyt a szemem, mire elolvastam).
Egyértelmű, hogy apukád a húgodat (a saját édes gyerekét) részesíti előnyben, már ami a tulajdonlást-öröklést illeti. Azonban én úgy tudom, hogy eltartási szerződésnél nem lehet kizárni Téged a kötelesrészből, azaz ezt a szerződést majd megtámadhatod, ha aktuális lesz.
Épp ezért szokták azt csinálni, hogy a szülő még életében eladja a házat papíron pld. az egyik gyerekének, mert ugye akkor a másik tényleg nem kaphat semmit, mert az nem örökség! Ennek járj utána!
Egyébként sajnálom a helyzetet, mert úgy látom, Anyukád azért szeret, próbál(t) is küzdeni érted, miattad, de a nevelőapád "erősebb" úgy tűnik.
válasza:Semmit. Nem tudsz tenni. Nem kényszerítheted rá a szüleidet, hogy hagyjanak neked is örökséget.
Gondolom, hogy mennyire bánt téged, ezt sajnálom. De tenni nem tehetsz semmit.
Állj a saját lábadra (tudom, megtetted). Talán jobb, ha a régi családoddal (hiszen most már van új, a feleséged, a gyermekeid) megszakítod a kapcsolatot. Ne foglalkozz vele, tenni úgysem tudsz semmit.
Anyádnak sem tudsz segíteni, ha ő nem akarja, és mint látod, nem akarja.
Tudom, hogy nem könnyű. Gondolj, arra, hogy van, aki szintén semmit nem örököl, vagy hogy akár adósságot is örökölhetnél.
válasza: válasza:A dolog jogi részéhez nem tudok hozzászólni, az érzelmihez nem akarok. Viszont olvasás közben végig motoszkált bennem egy kérdés: mi van az édesapáddal?
(Egyébként meg menj el családállításra, ott ránézhetsz a dolgok valódi oldalára és még megoldást is találhatsz.)
válasza: válasza:Ahogy én látom a helyzetet, anyukádnak segítségre van szüksége. Olyan segítségre, amit te egyedül nem adhatsz meg neki. Sajnos ő az a típus a leírtak alapján, akinek kell valaki, aki megmondja, hogy mi a jó, mi a helyes, mit kell csinálni. Ebből kifolyólag ő egyedül életképtelen. Mind anyagilag, mind pedig érzelmileg. Szerintem édesanyád is megszenvedte az elmúlt éveket és tisztában van azzal, hogy a nevelőapáddal a kapcsolata borzalmas. De nem képes rá, hogy kilépjen belőle a bizonytalanba. Talán azért is nem vetett véget régen ennek a házasságnak, mert attól félt, hogy egyedül nem lesz képes téged és a húgodat felnevelni. A nevelőapád a leírtak alapján még tovább rombolta - tudatosan - édesanyád önbizalmát, hogy még csak meg se fordulhasson a fejében, hogy van élet nélküle is. Amikor az ember ilyen lehetetlen helyzetbe kerül, amiből úgy érzi, hogy egyedül nem tud kimászni, hárítani kezd. Úgy próbál viselkedni, mintha a rossz dolgok egyszerűen meg sem történnének, kívül helyezi magát ezeken. Ez nem azért van mert nem szeret, hanem mert mélyen tudja, hogy tehetetlen és az agy így próbál hárítani, elfojt. Anyukádon egyedül az segítene, ha valaki felépítene egy új életet neki. Ehhez kellene egy otthon és egy család, ahol szeretik. Itt jön a bökkenő. Mivel az utóbbi évek valószínűleg azzal teltek, hogy közted és a férje között vívódott és volt ugyan néhány kísérlete, hogy kiálljon melletted, a nevelőapád terrorjának köszönhetően kudarcba fulladtak egytől egyig. Ezek után valószínűleg borzalmas anyának érzi magát és emiatt nem mer tőled segítséget kérni, úgy érzi, hogy nem érdemli meg, mert nem volt jó szülő.
Először is el kell döntened, hogy mi az, amit megtennél édesanyádért. Adott esetben hozzátok költözhetne-e? Ha igen a válaszod, akkor próbálj hozzá közeledni és próbálj beszélgetni vele a miértekről. Próbáljatok közelebb kerülni egymáshoz. Ha a veled való kapcsolatát kellően szorosnak érzi majd, akkor meg fog nyílni és talán tudsz rá hatni, hogy váljon el. De ha ez megtörténik, akkor te veszed át annak a szerepét, akiről gondoskodni akar majd, ami meg a feleségeddel nem biztos, hogy kompatibilis lesz. Tehát először magadban tisztázd, hogy akarsz-e kapcsolatot anyukáddal vagy nem, és azt, hogy mit áldoznál fel érte. Aztán a feleségeddel beszélj, hogy legalább kettőtök között ne legyen emiatt konfliktus. Ezután lehet megpróbálni édesanyáddal szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Én nem hagynám annyiban, de a döntés a tiéd!
válasza:Szia!
Írj nekik egy levelet. Kérd őket számon. Kérdezd meg, hogy miért csinálják ezt? Mit ártottál, hogy a jogos örökségedből már előre kisemmiznek.
Sajnos anyukádat nem tudod meggyőzni, mert ő valóban nem tud kétfelé szakadni, és nem is akar családi botrányt.
De én megkérdezném a tesómat, meg "apámat", hogy mégis milyen alapon teszik mindezt? (persze levélben, hogy nyoma legyen, és kérd őket, hogy válaszoljanak rá)
Te miért nem részesülhetsz a szülők javaiból? Hát te nem vagy a gyerekük? Én úgy felháborodnék, hogy csak na. Hát azért álljon már meg a menet. Ilyet nem tehetnek. Nyisd fel a szemüket, hogy még idejében mélyen elszégyellhessék magukat. De mérges lettem én is. Bocsi. Ne hagyd magad, kérlek!! Legalább próbáld meg.
válasza:Köszönöm szépen a válaszokat! Elnézést, hogy ilyen hosszú lett és nehezen olvasható!
Édesapámat megkerestem, amikor kiderült az örökbefogadás. Találkoztunk párszor, beszélgettünk, elmondta a saját verzióját a történtekkel kapcsolatban. Úgy éreztem, hogy én ennél többet nem is szeretnék tőle azok után, hogy lemondott rólam, és hogy belement abba, hogy soha ne találkozzon velem...
Az utolsó kommenthez: Anyámmal mindezeken már túl vagyunk. Felajánlottam neki azt is többször, hogy költözzön hozzánk, hogy intéznék neki mindent, a jogi ügyeket is. Hiába beszélek meg vele bármit, hazamegy, és... és visszakozik. Sok-sok ilyen körön vagyunk túl. Ezért is érzem tehetetlennek magam, és így ez az egész szitu már mérgező...
A családállításra én is gondoltam már, köszi a megerősítést!
válasza:Helló, mivel 22 vagyok, én csak a nagyszüleim, szüleim kapcsolatáról tudok írni... Majd a megoldásukra.
Apám annya, elég hamar elhunyt majd hamar új mostoha anya érkezett, nagyapám becsületes ember volt... de a mostha elhúzta nagyon... Apám és testvére között hatalmas különbséget tettek, apám nem kapott semmit azonban testvére mindent megkapott, de olyan szinten hogy bentlakásos iskolába küldték... stb... Muteri részről sem volt különb a dolog, mivel muteromék 6 voltak testvérek az első 4 gyerek mindent megkapott, még házat is nem vicc!! Da muterom utolsóként, 100.000ft kapott... modhatom szép tészta mindekettő...
Megoldás: Felejsd el őket a francba, főleg fatarodat, aljas dög... Meg az egész díszes kompániát... Eddig is megvoltál nélkülük, ezután is megleszel. Nem? Elhiszem hogy szarul esik, de így csak tipornak a sárba, kell az neked? Szerintem nem... Tagadjanak ki? És? majd ha te eltünsz akkor majd egymást kezdik szivatni... Ne ereszkedj le a szintjükre, a pénz nem érdekel azt mondtad... Akkor a többi mit érdekel??
Visszatérve a "családomra" meg kell mondjam, Apám részéről, a mostoha húzta, úgy mint muterodat faterod ezellen nem tudsz mit tenni. Mindég faterodat választja. Te pedig csak pislogsz.
Muterom részéről kicsit dúrvább volt a helyzet, mivel anyám igen erős ember, nembeszélve arról hogy nagymuter is az volt. Annyire megharagudtak egymásra hogy 10 évig egymás felé sem fingottak, olyannyira hogy nagymuter halálakor, a ház majdnem rádölt a fejére... Persze a temetés si fizettük mert a testvérek lefosták...
Figy mocskosak az emberek, nem bízz senkiben, legyen példa hogy te a gyerekeddel ne viselkedj így soha, a többit hagyd a sorsra, fogsz még kárörvendően nevetni rajtuk...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!