Jogosan utálták a szülők az első babát?
Egy nő úgy fog férjet, hogy teherbe esik, a gyermek megszületik. A szülők képtelenek szeretni. Az apa azért, mert kezdetektől ellene volt a házasságnak, hiszen előtte sem éltek jól. Kényszerből, tisztességből cselekedett, amikor házasodott.
A nő szülés utáni depresszióban szenvedett, ezt tetőzte az is, hogy apja halálos beteg, rákos lett. Kevés időt tudott a beteg apjával tölteni, akitől messzebb élt, hiszen ott volt a baba. A házassága is romlott. A nőnek nyűg lett a gyerek. Nem élvezte az anyaságot.
A nő apja meghalt, a gyászidőszakban is nyűg volt a gyerek,aki külsőre egyre jobban a férfi családjának vonásait örökölte már csecsemő korában is.
1 év múlva, de rossz házasságban megszületett a második baba, kislány ő is. A nő a gyászidőszakban belé kapaszkodott,s ráadásul a második baba külsőre az ő szüleire hasonlított már pici korában is.
A szülők az első gyereket a mai napig alázzák, megszégyenítik, ha rosszabb jegyet visz haza, becsmérlik, kegyetlenek vele. A borzalmas házasságuk okozta frusztráció mindig az első gyereken csapódik le. Általános iskolás. A 2. gyerek is általános iskolás, de őt nem bántják. Itt nem lehet kicsiről és nagyról beszélni, hiszen majdnem egyidősek.
Miért bántják mindig az első gyereket és a másodikat miért nem. Mindkettő jó természetű és kedves gyerek. Mi lesz ennek a vége?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az első gyerek le se fogja sza... tojni az anyját nagy ívben,amint betölti a 18-at,ha van egy kis józan paraszti esze.
Milyen vicces,hogy rendre derül ki,hogy 10 elhanyagolt kisöregből legalább 7 ilyen vagy még rosszabb volt szülőnek.Akik szülőnek ilyenek voltak, meg is érdemlik.
Azért cseszegetik,mert anyukának nem jött össze a férjhez menetel a megeséssel és ezt a szerencsétlen gyereken veri le,aki semmiről se tehet.Ugyebár,könnyebb mást hibáztatni, mint belátni,hogy akkor abban a helyzetben fax volt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem való ám mindenkinek a gyerek , ilyen neoritkus,agyhalott embereknek főleg nem .
A második gyerekhez sem tudok őszintén gratulálni egy rossz házasságban,két ilyen gané embernek.
Kérdésedre a válasz: azért bántja,mert buta és nem való neki gyerek.
A vége az lesz,hogy a gyerek eltávolodik tőlük érzelmileg,később majd fizikai értelemben is valószínüleg . Mindenesetre egy életre megnyomorítják ezzel,hisz szerencsétlent már azért utálják mert megszületett. Az önértékelése eltorzul,megmérgezik a saját szülei .
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egy nő úgy fog férjet, hogy teherbe esik, - ez itt bukik.
1. értelmes ember, h nem akar gyereket, gumit húz
2. ha már volt olyan hüle, hogy hagyta magát bepalizni, akkor is létezik gyt, és nyugodtan leléphet egy hazg nő mellől
3. aki meg ezek ellenére a csaj mellett marad, ne fintorogjon
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Az apa azért, mert kezdetektől ellene volt a házasságnak, hiszen előtte sem éltek jól. Kényszerből, tisztességből cselekedett, amikor házasodott."
"1 év múlva, de rossz házasságban megszületett a második baba, kislány ő is."
Ráadásul már legalább 9 éve együtt vannak a rossz házasságban. Az öcséd, ha ellene volt, miért csinált mégegy gyereket??? Szerintem ő a legnagyobb szar házi ebben. Mert a nőnek ellehet nézni a szülés utáni depressziót és hogy meghalt az apja... De holt volt az öcsikéd, miért nem segített neki, vitte orvoshoz????
Most szevény gyerekeken verik le.
Nem íetad milyen nem neműek a gyerekek. Én a nagyobb lány voltam, velem is így bántak. Tesóm vihetett haza rosszabb jeyget, de én nem. Már maga a négyes. jegy s volt megfelelő, nem mertem sosem hazamenni, pedig hiába voltam félévkor és évvégén kitűnő. Ha a második voltamegy versenyen, ugyamúgy alázás, mert miért Viviána az első, miért nem te... Bevitt anyám vérző foggal, mert előtte húztak, vagy 39 fokos lázzal is, csakhogy ne hiányozzak. Vagy hazaküldött a tanár, mert annyira beteg voltam, nem tudott órát tartani tőlem, erre már a suliban én voltam a rossz, meg ott ordibált velem. Meg otthon is hányásig köhögtem, de akkor is szapultal, hogy szimulálok. Vagy 7-bem majdnem agyomvertek egy 3/4-ért. Minthogy biztos pofáztál a tanároknak, te sz.rdarab meg ilyenek.
Tesómmal nem csinálták ezt. Csak az a abj, hogy ebből senki nem vett észre semmit és csinálhatták, rokonaim nekem nem voltak.
Ráadásul más előtt játszotta a szépet... Csak akkpr fajult el a helyzet, mikor gimiben nem lettem kitűnő, csak 4,6-4,8.
Mindig azt hallgattam, hogy olyan bolond vagy, mint az otthoni bolond (apám tesója) , vénlány leszel, megfogsz bukni (miközben kitűnő voltam), ilyen gyerekkel ver az isten, más gyereke miért tanul jól (senki nem tanult jobabn nálam) , miért ez, miért szép, te miért nem. (memt volna hozzá szebb pasihoz).
Egyértelműen jobban szeretik az öcsémet, én csak nyűg vtam, meg lány, akit lehetett alázni. Pont így tettek velem is, ismerem az ilyeneket.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kényszerből, tisztességből cselekedett, amikor házasodott
Aztán kényszerből csinált szinte azonnal még egy gyereket, mikor az elsőt ár akarta... Biztos igaz, persze.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A helyzetet utálja, amire a baba emlékezteti. Ezért azt is utalni fogja. Ez nem jog, ez logika és pszichológia.
Ettől nem lesz rendben a történetét, de lehet tudni, honnan indul és mik a gyökerei. Ha nem a gyökereket, hanem a tüneteket figyeled és azokkal foglalkozol, nem tudod megismerni és nem tudod megoldani a problémát.
Az rendben, hogy a gyerek nem tehet róla. Nem a gyerek választotta ezt a helyzetet. Az ellenben már filozófiai kérdés, mi lehetett volna. Az meg emberi és pszichológiai keresés, hogy most mi van és hova lehet ebből a szituációból tovább menni.
Az, meg saját magad árverése, hogy az első gyereket "MINDIG" utalják és a másodikat nem. Pszichológiai ezt kognitív torzításnak hívja. Olvass utána. ;)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ilyen helyzetet utálja???? Vele van 9 éve, csinàlt neki mégegy gyereket. Ez csak mese.
Megha miatta is házasodtak össze, nem a gyereken kellene leverni, nem tehet róla.
Meg nem kellett vopna gumi nélkül dugni.
Itt az a nagy helyzet, hogy a kérdező mossa az öccsét, a "nőt" meg egy számítónak írja le.
"A nő apja meghalt, a gyászidőszakban is nyűg volt a gyerek,aki külsőre egyre jobban a férfi családjának vonásait örökölte már csecsemő korában is."
Kényszer házasodott de dugni jó volt??? Meg nem azért, de van ilyen hogy szúlés utáni depresszió, meg hogy kikészül valaki, mert meghalt az apja.
Mitt tett öcsikéd akkor????
Direkt van ez a nőt rossz színben, öcsit meg mosni, meg a. nőt okolni mindenért. Bírt volna a farkával...
Ettől függetlenül még él a válaszom, hogy nem jó, amit a gyerekkel tesznek. Lépésre ugyanaz, mint velem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!