Mindig kell a megbocsátás?

Van az a pont, amikor az ember azt érzi rokon ide vagy oda, de már nem akar "megbocsátani".

Azért az idézőjel, mert nem is terjesen megbocsátásról lenne szó, inkább kapcsolatról (nem szerelmi). Amikor rájön valaki, hogy sokkal jobb nélküle, mint vele. Boldogabbnak érzem magam, ha nem hallat magáról.

Nem fizikai bántalmazásról van szó, inkább úgy érzem a háttérből megaláztak és miattuk sok fontos (akkor úgy tűnt) embert vesztettem el magam körül.

Félre lehet ezt az érzést tenni? Nem túl rövid az élet, hogy ezt a küzdelmet is meg kelljen vívni?

Én távolodnék, ők a megbocsátásról és elengedésről beszélnek. De számomra az elengedés egyben jelentené a teljes elengedést nem csak a sok évnyi vitákét.

Nem látom értelmét újra és újra letjátszani ezt a meccset. Gyáva az aki belefásul, belefárad és inkább tovább áll? Megbeszélni nem lehet, már bebizonyosodott.

Igazából jól esett kiírni magamból, de ha valaki normális hangnemben válaszol rá megköszönöm.