Túl sok bunkósággal illettem a szüleimet. Nagyon nehéz lenne a megbocsátás? 17/F

Ami azt illeti, eléggé rossz társaságba keveredtem, amikor elkezdtem a középiskolát. Rosszul válogadtam meg a barátaimat, de akkor nem láttam. Csupán elhittem, hogy ők a követendő példák és őket kell utánoznom, mert ezt láttam magam előtt nap mint nap. Sok embert bántottam már meg köztük a szüleimet is. Valamelyik nap amikor segítséget kértek tőlem, lebénáztam őket, pedig nem tehettek róla. Tudom hogy szeretnek és hogy ezzel most megbántottam őket. Vagyis nem csak ezzel, hanem más dolgokkal is és ezt annyira sajnálom.. Tudom, hogy mindig nekem akartak csak jót. Romlottak a jegyeim és a saját érdekemben azt akarták, hogy tanuljak, de csak kiröhögtem őket és csak azért sem tanultam, csak sodródtam az árral. Egyszer meg is buktam, de aztán átmentem a pótvizsgán. Szerencsére olyan tanár vizsgáztatott, aki akkor is kihúzott belőlem egy kettest. Akár anyám, akár apám, akár valamelyik nagyszülőm akart megölelni, mindig arrébb löktem őket, mert egyszerűen nem bírtam őket elviselni a közelemben, sem azt ha hozzám értek. Elkezdtem tavaly augsztusban cigizni, még házon belül is. Anyával többet találkozom, mint apával, mivel ő külfödre jár dolgozni és sokszor korán reggel megy és késő este jön. Amikor először kezdtem el a szobámban cigizni, anya rám szólt, hogy menjek ki, de én nagyon csúnya szavakkal illettem. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy elkezdett sírni és azt hitte, hogy nem hallom, pedig nincs a szobánk messze egymástól és amúgy is elég rosszak a falak szigetelései, így hallottam, de nem érdekelt.

Amikor 15 voltam, akkor lógtam először a suliból, amikor szüleim megtudták, kaptam egy-két pofont. Ekkor haragudtam rájuk, pedig jogos volt.

Az osztálytársaimmal pedig szintúgy nem illő módon bántam. Beszólogattam nekik, verekedtem, amiket én kezdeményeztem többnyire, ezekkel a fent említett haverjaimmal folyton valamivel szekáltuk őket vagy éppen egy szembe jövő emebrnek szóltunk be, vagy éppen akár metrón, akár buszon a közelünkben volt egy olyan ember, akin volt kivetnivaló, akkor hangosan kibeszéltük. Volt egy teltebb lány és egyik haverom mindenféle jelzővel elkezdte illetni, mi pedig ugyanezt csináltuk utána.

Ugyanolyan ruhákat is hordtunk, mint amit haverjaim kitaláltak. Nem volt egyéniségem, csak követtem a csordát. Még az összes zsebpénzemet is elherdáltam, csak azért úgy új ruhát vegyel. Bár nem durván, de inni is elkezdtem. Egy héten max 2x egyik 18 év feletti haverom ismerőse szokott nekünk hozni piát. Amikor szüleim megérezték rajtam a piaszagot, elkezdtek ódákat zengeni arról, hogy rossz úton vagyok és ezt azonna fejezzem be stb. Akkor még nem láttam, de igazuk volt mindvégig.

Ami pedig még bántja a szívem az az, hogy egyszer amikor nagyszüleim nálunk voltak, megkértek, hogy segítsek nekik kihozni a házból ezt-azt, én pedig azt mondtam nekik, hogy oldják meg maguk.

Az öcsém 10 éves. Sokszor megkért, hogy játsszak vele, de semmi kedvem nem volt sosem hozzá. Odajött egyik nap hozzám, hogy mutasson nekem valamit, de én nem figyeltem. Próbálta felhívni magára a figyelmemet, de én rákiabáltam, hogy hagyjon békén. Meg anyáék mesélték, hogy az öcsém egyik tanára a suliban érezte rajta, hogy cigiszaga van és ezt nem csak az öcsémet érintette kellemetlenül. Karácsonyra kapott egy kiskutyát, de engem nagyon idegesített, volt hogy belerúgtam, mert zavart, hogy az utamban van, meg engem követett, folyton azt akarta, hogy simogassam meg. Amikor egyszer a szobámba mentem, akkor is jött utánam és direkt úgy csuktam be az ajtót, hogy ő nekimenjen. Ezt teljesen véletlennek állítottam be a szüleim előtt.

Eddig összesen 6 barátnőm volt, de mindegyikőjüket csak kihasználtam. Hazudtam nekik, csak azért, hogy lefeküdjenek velem. Volt egy időszak, hogy egyszerre két barátnőm is volt.

Egyszer azt is kiharcoltam, hogy kapjak egy cirka 100.000+ Ft-os mobilt, pedig akkor annyira nem álltunk jól anyagilag.

Egyszerűen csak nem akarom már, hogy ez tovább folytatódjon. Utálom már magam, hogy ennyi embert megbántottam. Ez így nem mehet tovább, ígyis elszúrtam a fél életemet emiatt. Legalább a hátralévő időt ne így töltsem, hanem úgy hogy értelme is legyen.

Szeretnék bocsánatot kérni a szüleimtől és mindenkitől, akiket valaha megbántottam, de félő, hogy talán sosem fogják, mert túl hihetetlen nekik, hogy hirtelen más ember lettem. Pedig ez így van. Jópár ember a tudtomra adta már, főleg a szüleim,hogy nagyon rosszul csinálok mindent. Csak nem hallgattam senkire. Most már elismerem, hogy igazuk volt és rosszul esik, hogy minden így jött ki.

Elnézést kérek a hosszúságért, csak először is mindenképpen szerettem volna kiírni magamból, hogy tisztában legyek az érzéseimmel. És kicsit aggódom amiatt is, hogy a szüleim nem bocsájtják meg ezt sosem. Ők állnak hozzám a legközelebb, mégis csak velük kell kezdenem. Elkezdtem amúgy magamnak egy naplót is írni, hogy minden felgyülemlett érzésemet oda írjam le. Legalábbis ezt ajánlották. És tényleg használ. Ahogy az is kicsit megnyugtatott, hogy ide is leírhattam ezeket.

Az sem érdekel, ha jönnek bunkó, lenéző kommentek, megérdemlem. Undorító az az énem, aki ezeket művelte. A legszívesebben kitöröln az emlékeim közül és mindent újrakezdenék ha lehet, de sajnos erre nincsen lehetőség, így innen kell feltornáznom magam valahogy.

Ui: bocs az esetleges helyesírási hibákért.