Volt már olyan, hogy akkor lettetek nagyon jóba a leendő párotokkal, mikor még benne voltatok egy kapcsolatban?

Szia!

Én voltam egy ilyen szituációnak mindhárom oldalán. Voltam elhagyott, elhagyó és "gaz csábító" is.

20 éves koromban találkoztam életem nagy szerelmével. Ő 21 volt és 4 éve járt egy lánnyal.Hihetetlen szenvedéllyel ugrottunk bele a "titkos szerelembe". Mondhatni megőrültünk egymásért és egymástól.Üvöltve veszekedtünk,hogy aztán egy dühös csókkal indítva szaggassuk le egymásról a ruhát. 4 hónap kellett, hogy észhez térjek és kilépjek ebből a kapcsolatból. Belehalok a szakításba,azt hittem. Legszívesebben azonnal felhívtam volna, hogy visszacsináljam az egészet...Három nappal később becsengetett. Sápadt volt, a szeme karikás. "Szakítottam vele - elköltözött.Szeretlek.Adsz még egy esélyt?" Fél év múlva összeházasodtunk.Híresen szép volt a szerelmünk, a barátok, rokonok minket emlegettek, mint a tökéletes pár. 5 év telt el ebben a boldogságban.

Ezután megbetegedtem, a gyulladáscsökkentő szteroidoktól elkezdtem hízni. 52-ről 69-re, ami a 164cm-mel már nem jelent karcsú alakot. Morcos voltam a fájdalmak, az elhízás, stb.miatt. A munkahelyemen is váltanom kellett egy kímélőbb állásra, így viszont fele annyi pénzt se hoztam haza. Ez azt jelentette, hogy már be kellett szállnia a "családi költségvetésbe", nem költhette magára és a hobbijára a fizetését. Még egy évet húztunk ki, amikor "becsajozott". Keresett egy kevésbé fáradt, csinos, odaadó csajszit. Elváltunk. Na, ez padlóra küldött rendesen. Ja, és amikor elment, épp babát vártam...A szteroidok bekevertek a fogamzásgátló hatásába és teherbeestem. Mire eljutottam nőgyógyászhoz, addigra már nem vert a kicsi szíve...Mintha helyettem ő halt volna bele a fájdalomba... Teljesen kikészültem...A bánat viszont megtette a hatását, visszanyertem lányos alakom. Találkoztam egy sráccal. Hihetetlen jóképű, sármos, udvarias, kedves pasi, aki mellesleg még anyagilag sem állt rosszul. ( Ez utóbbiért lehet lepontozni. Persze nem ez az 1. szempont, de úgy gondolom, hogy 30 körül igenis megfontolandó, hogy ha már én is megteremtettem valamit, akkor egyenrangú félként a társam is szálljon be. Okkultam a házasságomból...) Szóval jött az új kapcsolat. Mindent megkaptam, mindenki gratulált a páromhoz, a családja is befogadott, sőt! Boldog voltam.

És jött az ex...Rádöbbent, hogy milyen szemét volt, az új barátnőjéről is kiderült, hogy hát mégse olyan tökéletes, mint gondolta. Igaz, lehet vele mindenféle pajzán játékokat játszani, csak épp agya nincs, nem tud főzni, a takarítás azt meg merényletnek tekinti, szóval dugni jó vele, de ennyi. És hát megbánt mindent, szeret engem, vissza akar kapni...Rámnézett azokkal a nagy barna szemeivel, a kisfiús mosolyával...Meginogtam...7 évig voltunk együtt. Hozzámentem feleségül.Ő volt a nagy szerelmem...3 napig bőgtem, de kitartottam az új párom mellett.Mindent elmondtam neki. Hogy őt nagyon szeretem, belezúgtam, de a régi...Még túl friss az emléke...Még 4 hónapig voltunk együtt.Nagyon szerettem és becsültem, de nem ő volt az Igazi.Az együtt töltött idő alatt bekerültem az ő baráti körébe és megismertem a gyerekkori barátját is. Szándékosan hívta meg hozzánk az "agybeteg" időszakomban, amikor azon tépelődtem, hogy mi legyen. Ki más "fényezhetné" őt jobban, tüntethetné fel kedvezőbb színben, mint a legjobb haverja?Érdekes lett annak az estének a következménye. A szívem az exemet választotta volna, az eszem az új kedvesemet, a lelkem viszont megtalálta az igazi társát, akiért ha testben nem is, de érzelmeimben már elhagytam a kedvesem... Életünk első találkozásakor már olyan összhangba kerültünk, hogy én elkezdtem egy mondatot, ő pedig befejezte.Mintha már ezer éve ismernénk egymást. Még 2-3 alkalommal találkoztunk a baráti "összeröffenéseken" és ez az érzés egyre erősödött. De nem tettünk semmit.

A párom egy este elémállt és "elbeszélgetett" velem.Hogy úgy érzi, eltávolodtam tőle és már nem szeretem. Az exemet okolta, hogy ő kavart be a kezdődő kapcsolatunkba és választás elé állított: ha vele akarok maradni, akkor ugyanarra az odaadásra vágyik,mint amit a kapcsolatunk elején érzett vagy ha ez nem megy, modjam ki őszintén, mert bár nagyon szeret, de ha pár hónap alatt ennyire elhidegültem, mi lesz a következő 30-40 évben.Megállapodtunk abban, hogy inkább keressük tovább a társunkat, mint még évekig együtt maradjunk egy "langyos" kapcsolatban. Szakítottunk.

Ismét padlón voltam, hogy én barom egy ilyen full-os pasit is elüldöztem magam mellől egy olyanért, akivel csak párszor dumáltunk...Görény vagyok...Pár nap múlva felhívott a legjobb barátja, hogy most mit hülyéskedünk, tessék szépen kibékülni, hiszen szeretjük egymást.Én bőgve elmondtam neki, hogy van egy pasi,akivel semmi nincs közöttünk, de a lelkem őt akarja, rá vágyik, de vele lenni nem lehet. Meg hát gusztustalan is lenne. Erre ő is bevallotta, hogy tudja mit érzek, ő hónapok óta bele van esve az egyik haverja barátnőjébe...És hetekig jöttek a telefonok. Egyik nap véletlenül bezártam a kocsimba a kulcsot. Ott szerencsétlenkedtem az autó mellett, amikor pont hívott. Mondtam neki, hogy milyen nevetséges helyzetbe kerültem. Épp a közelben volt, odajött és kinyitotta az ajtót egy útközben vásárolt vonalzóval. Az örömtől, a megkönnyebbüléstől "Köszönöm, köszönöm!"-öt mondogatva átöleltem.Ő pedig a nyílt utcán megcsókolt..."Hát ez nem baráti puszi volt."-zavaromban ezt nyögtem ki. Mire ő :"Hát, nekem is úgy tűnik. Akkor most mi legyen? Szerintem át kell írnunk a kapcsolatcímkénket az iwiw-en."

A többi már történelem. 6 év és két gyerek. Eddig. :-)

Hát ez a szerelem...Örök hullámvasút. A józan észhez nem sok köze van, nem számít neki barátság, emberség, semmi.

A szerelem a fiataloké és szépeké. De nem sokáig, mert mindig van fiatalabb és van szebb. Én még fiatal vagyok, de tudom jól, hogy a párom nem lesz belém szerelmes, ha már ráncos leszek. Kap minden ujjára tíz ránctalant.

Én kiszállok ebből hamarosan. Egyszer kipróbáltam, milyen a kölcsönös szerelem, mert egyszer át akartam élni. Most jönne az, hogy gyerek, meg miegymás...De rájöttem, hogy már nem vagyok rá képes. Nem azért, mert nem szeretem,hanem mert már ő nem szeret. Ha pedig megtudja, hogy én nem vállalom a gyerekszülést, el fog hagyni.

Úgy döntöttem, nem várom meg, amíg végleg rám un és lecserél.

12.26-os vagyok.Előzőnek!

Az ex-barát úgy reagált, ahogy a hozzá hasonló (ritkaságnak számító) rendes pasik : sok boldogságot kívánt.Pedig a férjem, amikor megmondta neki hogy összejöttünk, még fel is ajánlotta, hogy "Nyugodtan pofán vághatsz,nem ütök vissza és nem fogok haragudni."Mire ő :"Ha csak megdugod és otthagyod, akkor megütnélek. De mivel komolyan gondolod,sok boldogságot kívánok!"

Hmmm....Még mindig görénynek érzem magam.

Amúgy jóban vagyunk,bár már nem járunk össze. Amikor a férjemet baleset érte ő volt az első, aki felajánlotta a segítségét. Amúgy happy end : van egy csodálatos felesége és egy 3 éves kisfia. :-)

Öregek vagyunk. :-) Én 34, a férjem 35.

Az egész hosszú történetből csak azt akartam kihozni, hogy azt hittem, a szenvedély az igazi szerelem. Amikor csalódtam,akkor az ész szerinti választás mellett döntöttem, mondván, hogy a nagy lángolásban képes az ember önmaga is kiégni.

Valóban szerencsés vagyok, hogy kaptam esélyt a harmadikra, vagyis hogy a lelkem választhasson. Ez az igazi boldogság!Ez az összecsengés vagy van, vagy nincs. Ha ezt érzed, ne várj, lépj! Ha nem, akkor érdemes várni - szerintem.