Segítségre van szükségem, hogyan tovább?

Szegénykém! Eddig kitöltötte az életedet a túlélésért folytatott harc, nem volt időd rágódni és keseregni a részleteken. Most, hogy anyagi és érzelmi biztonságban élsz, élesen kirajzolódik a szakadék a korábbi és a mostani életed között, ráadásul időd is van ezen gondolkodni.

Összefoglalva, én úgy látom, hogy most jött ki rajtad az a sok-sok felgyülemlett feszültség, keserűség, depressziós vagy. Hozzászoktál az anyagi és érzelmi nélkülözéshez, apád zaklatásához és most nem tudsz mit kezdeni a hirtelen jött jóval.

Kész csoda, hogy 1.) ennyire jó állapotban túlélted a gyermek- és fiatal korodat 2.)ennyire világosan látod a jelenlegi helyzetedet. Azt javaslom, hogy beszélgess a pároddal, barátnőddel minél gyakrabban őszintén a múltadról, az akkori és a mostani érzéseidről, félelmeidről. Ahogy írod, nagyon rendes férjed van, biztosan örülne, ha ennyire megbíznál benne. Ha ez sem segít, kérd szakember segítségét (sztk-ban ingyenes a pszichológus!). A legfontosabb pedig: sok-sok közös program, élmény, kikapcsolódás, romantikus séták, összebújás - ez segít a felejtésben, feltölt energiával.

Nekem nagyon rendes szüleim voltak (már meghaltak mindketten), de szegények voltunk, sosem jutottam el sehová, ahová a többi osztálytársamnak természetes volt (pl. bábszínház, koripálya, állatkert, strand, stb.), még új ruhám sem volt csak mindig mások által kinőtt cuccok. 14 évesen, nyári munkával keresett pénzből mentem először strandra, 15 évesen, a gimi táborával jutottam el először a Balatonra, de a pénzt (szállás+ebéd) a saját keresetemből én fizettem be, reggelire és vacsorára egy fillérem sem maradt. Nem mertem kérni a szüleimtől, inkább egy hétig csak ebédeltem a táborban. Hat kilót fogytam.

Amióta felnőttem, saját keresetem és önálló életem van, igyekszem ezeket a dolgokat bepótolni. Persze a szüleimnek is rengeteget juttattam, amíg éltek, hiszen mint fent írtam, ők nagyon rendes emberek: alkalmanként elvittem őket étterembe, kirándulni, befizettem őket tengerparti nyaralásra (akkor látták először a tengert), színházjegyet vettem nekik, stb. Kisfiammal eljárunk a bábszínházba vagy akár csak egy Műv.Ház bábelőadására, egyéb gyerekprogramokra, évente legalább egyszer kimegyünk az állatkertbe, vadasparkba, biciklizünk, piknikezünk, strandra járunk, vagy suli után egyszerűen egynyalunk egy gombóc fagyit. Szegénykém néhányszor már rajtakapott, amikor pl. bábelőadáson potyogtak csendben a könnyeim. Nem igazán tudom megfogalmazni, hogy miért, egyszerre voltam szomorú, hogy ez mind kimaradt a gyerekkoromból, ugyanakkor örömkönnyek is voltak, mert én meg tudom adni az én kisfiamnak.

Az én férjem már a hetvenes években, kisgyerekként is a tengerparton nyaralt, közben a Balatonnál saját nyaralót építtettek - egészen más élete volt, mint nekem. Próbálja megérteni, de sokszor látom, érzem, hogy ne tudja felfogni, hogy milyen is lehetett igazán. Mégis, nekem nagyon sokat jelentett és jelent, hogy valakivel meg tudom beszélni.

A sok keserűség után most jó fordulatot vett az életed, ragadj meg minden alkalmat a felejtésre és élvezd a jelent, tervezd okosan a jövőt! Remélem, sikerül lelkileg is talpra állnod.

http://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__onismereti-ker..

ezt is te tetted fel

Mindenképpen keress fel pszichológust, mert egyedül nem tudod megoldani - ez nem egyszerüen unalom, ennél sokkal komolyabb. A kezelés persze, hogy sok idö, de egyrészt ha elkezded, akkor indul a PL. egy év,minél tovább tolod, annál késöbb kezdödik el ez az idöszak,

másrészt meg eredményt már elöbb is észre lehet venni a kezelés során, nemcsak ha véget ért.

Szia!

El kellene menni dolgozni első körben, ahogy vki írja. Egyrészt otthon nagyobb az esély hogy bedepizik valaki, másrészt meg az emberekkel való kapcsolat is fontos. Illetve pszichológusi segítség ehhez.