Ti hogy álltok ahhoz, ha rokonok jönnek látogatóba?

Nézd, pedig ez azért van, mert még otthon laksz. És mert otthon laksz, nem is a te vendégeid, hanem a szüleidé. Elhiszem, hogy zavar a helyzet, de mit tehetnél, ha a szüleid nem képesek nemet mondani a vendégjárásra.

Legfeljebb nem jössz ki a szobádból, de ha napokig maradnak, az sem kivitelezhető.

Megértelek, mert gyerekkoromban olyan volt a házunk mint egy szálloda, vagy egy étterem, főleg hétvégén. Az ebédlőasztalt le sem szedték, valaki mindig jött és asztalhoz ült.

A szüleim imádták a nyüzsgést. Gyerekkoromban én is.

De mire elértem a te korodat, már nem. Viszont akkor már külön éltem.

Szeretem a vendéget, de csak ha én hívom. Ha valaki bejelentkezés nélkül jön, be sem engedem. Ha bejelentkezik, megbeszélem vele, hogy mikor, és mettől meddig jöjjön. Vagy ne jöjjön.

Nem veled van baj, sőt!

De amíg "otthon" laksz, neked kell kiokoskodnod, hogyan tedd magad számára kevésbé zavaróvá a kötelező gyakorlatot.

Jómagam saját magamtól is elvárom a jómodor, a magánszféra tiszteletben tartását, ha tudom, hogy egyébként "bejelentés nélkül is" tárt karokkal várnak/fogadnak.

Attól vagyok síkideg, ha valaki nem szól, csak jön, megáll az ajtóban és várja tőlem a széles fogpasztavigyort, a "jadeörülökneked, drágám"-féle képmutató vinnyogást. Ma a net, a Skype, a mobilok korában tán nem annyira macerás előre jelezni látogatási szándékot, mint 200 éve, a lovasfutár és a levelezés korában. Utálom, amikor képtelen valaki feltételezni, hogy esetleg bármi elfoglaltsága is lehet az illetőnek az ő ajnározásán kívül.

Némelyik rokon is felhúzta magát, ha nem álltam ugrásra készen arra a látogatásra, vagy programra, amit ő maga is csak fél órával azelőtt álmodott meg. Ráadásul orvoshoz volt időpontom : gondolhatod, melyik "programot" választottam!

Ha valaki túllő a célon és azért csesztet 2-3 naponta, hogy ő most, mert unatkozik és

csak valakivel beszélgetni akar, már jön is, na akkor radikálisan koptatom az illetőt!

Sajnos, kénytelen voltam élni azzal, mások által ijesztőnek, vagy elfogadhatatlannak gondolt tulajdonságommal ,

ahogyan nagyon határozottan húzok egy vonalat, hogy "eddig és ne tovább!", ha az kell, akár hosszú távra is.

Keresztszüleim révén olyanok keveredtek a családba, akik számára még az is természetes lett volna, ha a bejárati ajtó egy függöny,

semmi egyéb (ha felismered egy népcsoportra jellemző tulajdonságot: igen az!:)

Betongettó 7.emelete, ahol 6 lakás. Mint legtöbb ilyen helyen, rács az ajtó előtt: sajnos, Pesten ajánlatos.

Jött, csengetett, kinyitottam és közöltem, hogy az a fém izébigyó ott a cipője orra előtt egy rács:

tehát meg lehet fordulni, és nagyon fürgén el lehet takarodni, amerről jött.

Vagy kiszóltam, hogy "NEM VAGYOK ITTHON", hadd durranjon el az agya, hadd tudja, nem üres a lakás, mégse jut be.

Majdcsak megérti az istenbarma, hogy nem tartok igényt társaságra.

Vagy kiszóltam, hogy "ELMENTEK OTTHONRÓL! ", úgyis tudja, hogy nem vagyok százas).

Kaputelefon, ajtócsengő kiiktatva, csengő paneljára kiírva : "ólajtó".

Kénytelen volt csóri istenbarma megérteni, hogy azt a gombot nyomhatja, mint süket az ólajtót.

Pár hónapot igénybevett ugyan, de mindenkivel megértetve ( a "kiutasítottakkal is), hogy harag és félreértés ne essék :

Jöhetnek, DE CSAK AKKOR, ha előtte egyeztetünk, ha nem kell miattuk felülírni/borítani a programot..és nem akkor

kell jópofát vágni a kéretlen társaságukhoz, amikor ők azt nekem megszabnák. stb.

Tehát előre szóljanak, ha egyébként nem valami halaszthatatlan történés van.

A nyomulós bunkóságot, a tapintatlan egoizmust én is rosszul tűröm.

Akik úgy tesznek, mint ha nem tudnák, hogy beteg vagyok, van, amikor 2-3napig csak lakáson belül lézengek rohamtól rohamig,

senkinek nem tudok ugrani, azok nem tudnak megérinteni. Ha önzetlen, jó szándékkal őriznének, akkor is csak nehezen.

Egyébként pedig totál egészségesen is, gyárilag olyan vagyok, aki elvan magában, nem egy társasági ember, aki jobban egy könyvvel,

egy házi kedvenccel és azokkal, akiknek a társasága nem kötelezően előírt program.

Hozzám mobillal, vagy vezetékes telefonnal lehet "becsöngetni". Szóban, vagy "élőben", de mindenki elér, akiről tudom, mikor jön.

Illetve bejelentés nélkül is, postás, szomszéd, segítségre szoruló, bárki.

Akit viszont nem látok szívesen, (néhány rokon, jehovások, hasonszőrű népség)

az akkor lép be hozzám, ha én elfogadom, beengedem, szívesen látom, ráérek, ismerem a szándékát...és éppen nem zavar.

Tudom, hogy nehezen emészthető darócpokróc-stíl, de ez van.

Lehet szokni vagy lehet szökni. Gondolhatod, az én esetemben a te rokonaid mit választanának! :)

Azt is meggondolnák, hozzám merjenek-e szólni! :)

De ehhez -- így, vagy úgy -- a vendéglátóktól való függetlenség szükségeltetne.

Nincs valami kis menedékház, megértő rokon, ismerős, akik ezeken a jeles napokon

valami idegnyugtató kuckót tudnak biztosítani?

Én 28 vagyok, de a mai napig nem szeretem az ilyen "kötelező köröket".

Tőlem anyám kérdezte, megyek-e haza hosszú hétvégére, mert jönnek a rokonok, össze tudnánk ülni velük. Én meg úgy vagyok, hogy sokkal jobban szeretek egyedül pihenni vagy épp elmenni bringázni, túrázni, kikapcsolódni, egyedül lenni.

Sokszor én is a falra tudok ettől mászni, főleg ha váratlanul állítanak be, mert itt jártak a környéken címszóval. Ezektől tudok leginkább kiakadni, főleg ha azok a rokonok csinálják akikkel nem vagyok túl jó viszonyban. De sokszor még azok is feltudnak ezzel a spontán látogatással bosszantani akikkel jóba vagyok, mert ha például valamit elterveztem arra a napra, vagy épp éjszakai műszakra kell mennem és szeretnék még délután picit punnyadni akkor azért idegesítő tud lenni ha ide jönnek és itt elpofáznak 2 óra hosszát is akár.

Meg a másik amikor éppen a műhelybe vagyok ami az udvar végén van és a spontán vendégek erőszakosan nyomogatják a csengőt, amit meg sem hallok, de nem véletlen szereltem fel kamerát ami rálát a kapura pontosan azért hogy ha a műhelyembe vagyok és várom például a postást, vagy valamit akkor azért lássam hogy mi van, és sokszor amikor épp nincs kedvem a rokonokhoz akkor képesek 20 percig is ott állni a kapuba, sokszor azt lesem a képernyőn hogy mikor mennek már el végre. De olyan is volt amire mocskosul tudok haragudni hogy ha például nincs kulcsra zárva a kapu csak úgy fogják magukat és bejönnek. Emiatt már kiabáltam velük hogy azért annyira ne érezzék otthon magukat hogy mindenféle bejelentés nélkül, meg csengetés nélkül itt mászkálgatnak az udvaromba, főleg hogy kutyám is van aki képes támadni ha én nem vagyok a közelében.