Hogy kell/lehet ilyenkor viselkedni? Nagyon nem tudok mit mondani.

Bevallom, nem tudom mit értesz "férni nem sír" alatt, a lehetőségeket pedig nem úgy értettem, ahogy te. Az csak egy opció, ha a nagypapa esetleg meghal. (Nem azt mtam, hogy vmelyik. A papára értettem, feltételezem ő van rosszabb állapotban.) El van temetve és kész. Tisztára úgy beszélsz, mint egy érzéketlen robot, ami egy megadott programot hajt végre. Ez nem így működik. Ha így állsz hozzá, persze hogy nem fogsz tudni mit mondani.

Elfogadom, hogy nem veszítettél még senkit el... (ne is...), de ennél azért érzékenyebben állj hozzá! Vagy meg se szólalj, mert nem fogsz tudni együttérezni vele.

Ilyenkor az emberek érzékenyek és sokkal sebezhetőbbek, ezért fordulnak magukba. Neked is változtatnod kell, és nem ennyire mereven beszélni erről a témáról. Ezért vagy most zavarban.

Ha a párod benned megbízik és képes megnyílni neked, akkor beszéltetned kell a lehetőségekről és az érzéseiről, ami ezen lehetőségeket illeti.

Mi van, ha a papa meghal? Mi van, ha túléli és kijöhet a kórházból?

Nem tudom, milyen hirtelen történt az állapotromlás, de most mindenki számadást tart magával, hogy mik azok a dolgok, amiket eddig elszalasztottak megélni közösen? Mennyi időt mulasztottak el együtt tölteni, amikor lehetett volna, és ilyenkor mindenki fogadkozik, hogy mennyivel másként lesz, ha netán mégis jobbra fordulnak a dolgok!?

Beszélni kellene neki arról, hogy min változtat majd, ha a papa kijön a kórházból!? De arról is beszélnetek kell,... mi van, ha megtörténik az, amitől fél!?

KI KELL MONDANIA ezeket a dolgokat, kben csak remegni fog továbbra is, mint a kocsonya, és nehezebben fogja tudni feldolgozni, ha a történet rosszra fordul! Meg kell értetned vele, nem bűn az, ha a halálról beszél, és attól még, hogy beszél róla, nem törvényszerű, hogy ez is fog megtörténni. De kénytelen lesz elfogadni, hogy ez az opció nem zárható ki, benne van a pakliban. Fel kell őt készítened arra, hogy a nagyszülők bármelyike egy bizonyos időintervallumon belül "itthagyhat benneteket".

A másik, ha ugye azt is említetted, hogy mha jobban figyelnének önmagukra, akkor az életüket meghosszabbíthatnák. Nyilván a beletörődésük az állapotukba, nem segíti őket abban, hogy javuljon állapotuk. Ők már a maguk formájában fáradtak, az én Nagyanyám is gyakran beszél a halálról, kívánná is, mert nem hiányzik neki az, hogy újabb gyászhírt kap, hogy még egy (fiatalabb) barátnője elhúnyt, és csak akkor boldog, ha kibeszélheti magát nekünk, mert akkor nem érzi magát annyira egyedül és haszontalannak. Sokkal vidámabb és ez élteti. FIGYELMET szentelünk rá, beszélgetünk vele, segítjük őt, amiben tudjuk. A számára örömet jelentő szimbolikus rutindolgokat megtesszük, noha nem sok kedvünk is van hozzá, de azért tudjuk, hogy ő ettől boldogabb lesz, és ez motivál. Jobban odafigyelünk rá, de az az opció bármikor beüthet, hogy baj történik és nem kel fel. Igaz, erre most szerencsére semmi jel nem utal, és hirtelen érintene, ha most megtörténne, ezért fontos, hogy felkészüljön minden eshetőségre!

Ezért kell erről is beszélnetek. Sokat. És a "halál" szót neki kell kimondania, mint eshetőséget, nem neked. Ha kell, merjen sírni, sőt bíztasd rá nyugodtan, hogyha úgy érzi, sírjon. Állj mellette, mert most nagy szüksége van a támogatásra, és arra, hogy meg tudjon, meg merjen nyílni vkinek. Kben nem fog egyhamar megbékélni önmagával sem, és még hosszú ideig szenvedni fog.

Üdv: MPM29F

Értem.

Nem tudom, hogy melyik nagyszülőnek mi a baja, és hogy a nagypapának állapotát sikerül(t)-e stabilizálni, de ha tényleg ez a helyzet, amit leírtál, hogy kiszárad, és nagyobb odafigyeléssel a véleményed szerint lehetne segíteni a helyzetükön, akkor azt a tapasztalatot, amit a te nagyiddal kapcsolatban szereztél, módodban áll alkalmazásra javasolni a párodnak és családjának... (feltéve, hogy meggyógyul a nagypapa, és a nagyi nem kerül kórházba.) Azzal meg nem értek egyet, hogy "nem nyithatod ki a szád"... DE IGENIS KINYITHATOD ÉS SZÓLHATSZ!

Elvégre is "elég sok éve együtt vagytok", nem ezt írtad? Feltételezem, nem titkos ill. tiltott szerelem a tiétek, igaz? Tehát ebből azt a következtetést vonom le, hogy befogadtak a családba, ugye? Vagy nem?

Azzal, hogy azt hiszed, "nem szólhatsz", az csak a te negatív sztereotípiád, és bátortalanságra vall. Meg sem próbáltad, miből gondolod ezt? Addig ne nyilatkozz így, amíg meg sem kíséreltél szólni nekik! Inkább tedd fel magadnak a kérdést:

* Van mentő ötleted? Megosztottad azt azokkal, akiknek szükségük lenne rá?

(Megmondhatod nekik, hogy te így meg így glod, ill. ha nem tudtok nagyobb figyelmet szentelni rájuk, kérdezz rá, hogy megoldható lenne-e egy bejárónő/nővér alkalmazása!?)

* Mindent megtettél annak érdekében, hogy a helyzet javuljon?"

Két hónapja velem történt egy igen pozitív dolog, és azzal bebizonyítottam, hogy: AKI MER, AZ NYER! De AKI NEM MER, NEM IS NYER! Innentől kezdve teljesen másképp állok hozzá bizonyos dolgokhoz.

Ha te nem mersz, akkor sem vagy tehetetlen. A helyedben szólnék a párodnak, és győzd meg, hogy fontos lenne, hogy Ő szóljon a szüleinek arról, hogy szerintetek ez lenne a helyesebb. Így tiszta is lehet a lelkiismereted, mert te megpróbáltad. de így, hogy hiszel vmit, aminek alapja nincs, és meg sem próbálod... o.O ˙ Tudom mit beszélek, mert magam is voltam olyan helyzetbe, hogy nem szólhattam valakinek segítő szándékkal, kben bajba kerülök, de megtaláltam a módját, hogy az a vkihez eljussanak a szavaim úgy, hogy ő azt el is fogadja.

Remélem, hogy a nagypapa túléli, és hogy sikerült rávilágítanom arra, mit tehetsz a helyzet javítása érdekében. Mert igenis tehetsz érte, csak merned kell, és talpraesettnek lenned.

Üdv: MPM29F