Hogy akadályozzak meg egy ilyen családi tragédiát? Esetleg hogy meneküljek el előle?

Engem nem az lep meg, hogy el akarsz menni, hanem az, hogy mennyire érzéketlen vagy a halálesetekkel kapcsolatban.

Érzelmileg valami nagyon nincs rendben.

Az van, hogy egyesek el sem tudják képzelni, milyen bántalmazó családban élni. Marha könnyű osztani az észt, meg a kérdezőt, de nem ti vagytok az ő helyzetében.

Én is leléptem otthonról 18 évesen. Egyetem alatt amíg nem kaptam koleszt diákszállóra mentem. Hasonló, mint a kolesz, de drgább, viszon fényévekkel olcsóbb, mint egy albérlet és kaució sincs. Ennek utánanézhetnél.

Én pénteken és szombaton dolgoztam, meg otthonról hétközben fordítottam. Meg lehet oldani simán.

Nem ítélkeznék afelett, hogy valakit nem visel meg szeretteinek halála. Ez fakadhat akár hitből, akár abból, hogy az ember tisztában van az élet ezen velejárójával annak ellenére, hogy az egész világberendezkedésünk megpróbálja eltakarni a szemünk elől ezt az aprócska tényt, hogy egyszer meghalunk. De olyan olvasata is lehet, hogy az illetőnek az adott személy boldogsága fontosabb a sajátjánál: ez esetben természetes, hogy nem törik össze, hiszen nyilvánvaló, hogy a halál pillanatától már semmit nem tehetünk az elhunytért. Más szempontból azok összetörése "indokoltabb", akik a saját jó közérzetük biztosítására jócskán "felhasználták" a halottat, így az ő hiányán keresztül a saját életüket siratják: "jaj mi lesz velem nélküled" - ismerős, nem? Hát az önsajnálatot szerintem ne mossuk össze az empátiával. ;)

A másik, hogy a kérdező jól érzi, jobb ebből kimaradni, ugyanis tudomány támasztja ma már alá, hogy a gyerekek szüleik "megmentésére" tett erőfeszítései csak a pszichoterapeutáknak biztosítanak tartós megélhetést :). Miután ez annyira romboló az utódok életére nézve, hogy évtizedes meló, amíg "összeszedik" magukat - szaksegítséggel. Mindez abból a tévképzetből fakad, hogy képesek lennénk lelki támaszának lenni a saját szüleinknek, pszichés gondjaikat nekünk kellene meggyógyítanunk "hálából".

Ezzel szemben egyrészt sokszor nincs milyen háláról beszélni, ha a szülők szétcsúszottsága miatt már fiatal felnőtt gyerekeik is jócskán terheltek megoldhatatlannak látszó életproblémákkal. A legtöbb életvezetési problémát a szüleinknek köszönhetjük sajnos, mert nem tanúsítottak kellő önreflexiót, csak agyatlanul adták tovább ugyanazokat a rosszul működő mintákat, amiket ők is láttak otthon.

De ha ezzel nem is foglalkozunk, sajnos az továbbra is tény, hogy a gyerek nem lehet érzelmileg/lelkileg a szülei támasza. Anyagilag lehet később, de egy áthidalhatatlan szakadék a generációs különbség, ami meghatározza, hogy talán a veled egyidős, de inkább az idősebb személyeknek lehet csak lehetőségük segíteni ilyenkor. És ma már az is rendelkezésünkre áll, hogy ennél jóval hatékonyabb szaksegítséget vegyünk igénybe, egyéni vagy csoportos terápiákra járjunk, rálássunk az életünkre, problémáink gyökerére ahhoz, hogy tudjuk "másképp" csinálni.

Tehát a legjobb, amit a kérdező tehet, ha "menti az életét", kimarad ebből és valóban nem hagyja, hogy magával rántsák azok, akik viszont valamiért nem tudnak vagy akarnak "gyógyulni". (Szüleid nem gondolkodtak még azon, hogy akár egyéni, akár párterápiára elmenjenek?)

Nálunk is volt közeli ismeretségi körben olyan eset, hogy két testvér közül az egyiknek nagyobb volt a túlélési ösztöne és érettségi után gyorsan elment egy másik településre tanulni, a másik meg otthon szívta tovább a szülei szenvedéseit - lehet fogadni, hogy melyiküknek van egészségesebb felnőttkora. Nem beszélve arról a paradoxonról, hogy a szülők, akik egyértelműen negatívan hatottak az otthon maradt illető életére, most még attól is szenvednek, hogy az miért olyan szerencsétlen... Na miért, vajon...

Nekem az a tapasztalatom egyébként, hogy az ilyen elköltözést igazából nem is kell nagyon alaposan előkészíteni vagy tervezni, csak legyen meg az eltökéltség, hogy menni akarsz, és észre fogod venni a lehetőségeket. Sajnos a lelki problémák, fájdalmak sokkal kínzóbbak egy korgó gyomornál, így anyagi okokra hivatkozva semmiképp ne maradj egy romboló környezetben. Rengetegen dolgoznak tanulás mellett és egészen változatos munkák érhetők el, van aki még kutyasétáltatásra is felvesz valakit.

" Ja majd nyilatkozz igy ha téged vernek 18 éven át napi szinten h neked a menyország volt a családod. "

Hol írta a kérdező, hogy verik? Ne vetítsd már ki mindenkire a saját nyomorodat. Itt csak annyiról van szó, hogy a várható sz@r hangulatból akar menekülni, őt a kutya se bántja.

Amúgy meg van diákhitel is a világon, ha valaki ennyire nem kíván a családi tragédiákban részt venni.