Van itt olyan fiatal akinek a szülei nagyon idősek vagy épp nagyon maradiak? Hogy bírjátok?

Nagyon nem bírtam jól. 18 évesen érettségi után elköltöztem otthonról. Felvettek főiskolára és kollégista lettem. Akkor még támogattak otthonról, de egyre inkább próbáltak beleszólni az életembe minden szinten. Amikor a páromtól próbáltak elszakítani, akit ott ismertem meg, betelt a pohár. Persze megfenyegettek, hogy akkor soha többet nem adnak egy fillért se, de nem érdekelt. Elmentem dolgozni és utána már munka mellett csináltam a főiskolát. Azóta már lediplomáztam, összeházasodtam azzal a fiúval, akiről szó volt (megjegyzem az esküvőn nem óhajtottak megjelenni a szüleim) és már van egy babánk is. Mióta a gyerkőc megvan, azóta megint próbálnak közeledni a szüleim hozzánk, de semmilyen szinten nem engedek beleszólást az életembe. Azóta nem fogadok el tőlük semmit (mert azt automatikusan beleszólási jognak érzik a személyes dolgaimba). Nagyon kemény munkával, de sikerült venni magunknak egy kis lakást a férjemmel és ha szűkösen is, de mindenünk megvan. Ezt a fajta szabadságot semmiért nem adnám oda. Ettől függetlenül sikerült a szüleimmel egy normális kapcsolatot kialakítani, szívesen látom őket, ha jönnek és mi is szoktunk menni (megszerették a párom is), de azért tartok egyfajta távolságot. 28/N

Nekem ugyan nem idősek a szüleim de maradiak... Ha elmegyek mondjuk ebédelni a barátaimmal utána meg moziba, ezt otthon mondom is, hogy 5 körül megyek, akkor negyed 5kor már csörög a mobilom -.-" És a minek ez? minek az? ból is már nagyon elegem van. Meg hogy ennyi idősen anyunak még eszébe se jutottak fiúk..