Ismertek normális, jól működő családokat?

Igen, miénk is az, és a közvetlen barátnőimé is. De tény és való, több szétesett családot ismerek.

Problémák nálunk is vannak, mint mindenhol, de én nagyon örülök, hogy két szerető, megértő, mindenben segítő szülőm van. :) Persze, sokszor nehéz (főleg miattam, de igyekszem változtatni, csak mindent nehezen élek meg), de nem érzem úgy, hogy bármilyen hiányban szenvednék. Nincs tesóm, ez igaz, sokáig szerettem volna, de már el nem tudnám másképp képzelni az életem, pláne úgy nem, hogy jövő hónapban 20 leszek. :) Minden fontos értéket megmutattak nekem: szeretet, önzetlenség, szorgalom, kitartás és azt, hogy mindig fel kell tudni állni, bármi is történik. Sokszor van bűntudatom, amikor nehezebben kezelek valamit, és napokig alig szólok hozzájuk, de utána mindig megbeszéljük, vagy legalábbis megölelem őket és elmúlik a feszültség. Vagy apu elüti a helyzetet egy poénnal, szerinte a nevetés gyógyszer, és ez igaz. Párom is nálunk van egy ideje, őt is kedvelik, jó a légkör itthon. Csak kevesebbszer kellene hisztiznem. Igyekszem, az biztos, már túl vagyok a rossz időszakon.

Mesebeli boldogság nincsen, mert az maga a sivárság. De van jól működő, ahol a szülők nem alkoholisták, nem verik egymást és a gyereket sem, a gyerekkel foglalkoznak, taníttatják és ott segítik, ahol tudják. Persze vannak kisebb konfliktusok, nézeteltérések, időnként anyagi problémák is, de ezek nem lépik túl a felejthető kategóriát.

Én sajnos nem. A környezetemben lévő velem egykorúaknak (koli, egyetem) egyiknek sem volt rendes családja. Alkoholizmus, válás, terrorizáló mostohaszülő, kivételezés a tesók között, állandó balhék.

Ismerek, de nyilván nem fog arról ide kiírni kérdést senki, hogy mit csináljak, ha nagyon boldog vagyok, szeretjük egymást, stb. :)

Láttam már néhányat, igen. Az enyém sajnos nem volt az.

A miénk az.