Normális hogy ezt érzem?

Nos a történet kicsit hosszadalmas.

Apám 2 éve gondolt egyet hogy Anya szemét és mindig ilyen volt vele, mindig veszekedtek. Szóval lelépett.

Azt kell tudni előtte sem volt hű de sűrűn látogató, mert 11 éves koromban kiment külföldre dolgozni. ELVILEG. Aztán kiderült, vagyis a ballagasom után benyögött egy ilyet hogy van valakije, aztán azt mondta nincs mégse... és nem jött haza azóta, öcsémhez sem, aki 12 éves.

Én már nem Anyával lakok, hanem párommal, most 21 éves vagyok.

Nos valamelyik nap Anya felhívott, hogy kéne beszélnünk.

Az történt hogy jóformán lemaradt a gyerekkoromról, és kiderült hogy Anyukám megtalálta, együtt lakik a nővel...... és van egy közös gyerekük.

Nos az az érdekes, hogy ez engem sehogy nem érint érzelmileg. Csak az, hogy a nőnek van 3 gyereke, plusz a közös, és akkor őket eltartotta? Engem meg öcsém telibe szart.... Igazából nem tudom mit érzek most.

Szerintetek ez normális? :/ Ürességet és sajnálatot érzek, ha Apámra gondolok.

És amúgy marcius ota nem hívott, nem jött a házunkhoz sem. Nem tudom hogy nem AKAR tudni rólunk, vagy csak szégyenli a fejét.

Mi a véleményetek a sztoriról?

Nem azt mondom hogy utálom, de találkozni sem vele, főleg a Nőcskéjével nem akarok.....a féltesóm meg nem tudom hova tenni, de ő erről nem tehet.