Úgy érzem ennek sosem lesz vége, mitévő legyek?

3 gyermekem van, a férjemmel egy háztartásban élünk, de szinte csak én nevelem őket. Évek óta válófélben vagyunk, de nem lépünk egyről a kettőre.

Azzal fenyeget, hogy elveszi tőlem a gyerekeket, vagy, hogy kidob a lakásból. Önkormányzati lakásban lakunk, ami az anyósom nevén van. Sajnos csak alkalmi munkáim vannak, mert ha beteg a gyerek nekem kell otthon maradni vele, a legkisebb óvodás, a 2 nagy már iskolás, de lázasan őket sem hagyom szívesen egyedül.

A férjemre ebben nem számíthatok, soha nem viszi iskolába és óvodába sem a gyerekeket. Tanárokat, óvónőket es az orvost sem ismeri.

Ő elég jól keres általában, nekem az a pénz van, amit a gyerekek után kapok, plusz egy kevés, ha van valami munka, mégis hónap végére tőlem kér pénzt, vagy a gyerekektől, vagy ismerősöktől.

A rezsin kívül semmit nem fizet; a gyerekeknek nem vesz ruhát, iskolakezdésbe nem segít be, ételnek általában maximum pizzát vagy gyorskajat hoz haza, pedig én igyekszem úgy főzni, hogy több napra elég legyen.

Magának mindenfélét vásárol, fodrászhoz jár legalább havonta, de a gyerekeket nem vinné el. Én nem sajnálom tőle, hogy magára költ, de van 3 gyereke, szerintem az lenne az alap, hogy ők az elsők.

Kis lakásban lakunk, sokszor veszekedünk, és szegény gyerekek ezt hallják es félek, hogy teljesen tönkremennek. Én igyekszem türtőztetni magam, de nagyon csúnya dolgokat vág a fejemhez, ráadásul néha a gyerekeknek szid engem.

Otthon, ha hazaér, vagy lefekszik aludni, vagy számítógépezik, a földről egy zsebkendőt nem vesz fel, inkabb odébb rúgja. Tőlem elvárja, hogy csillogjon a lakás, de mikor a lelkem kidolgozom, egész nap takarítok is azt kapom, hogy mekkora disznóól van.

Öten vagyunk egy kis lakásban, alig van helyünk, bevallom sokszor van rumli, de igyekszem.

Én már egyáltalán nem szeretem őt, mint férfit, én csak a gyerekkel szeretnék nyugalomban élni, felnevelni őket, természetesen láthatná őket, hiszen az apjuk, de ennyi.

Pályáztam már önkormányzati lakásra többször is, de ezt az önkormányzatnál is kimondták, hogy általában a ,,kisebbség" kapja ezeket a lakásokat. Mivel nincs állandó munkahelyem, így még nehezebb.

Úgy érzem kifutok az időből, tönkreteszem a gyermekeim életét, sőt tönkre is teszem, de fogalmam sincs merre lépjek.