Nektek is szar érzés ha a testvérednek lesz barátja/barátnője? 14L

Az a "baj", kedves Kérdező, hogy mi, felnőtt, konok fejjel kicsit érthetetlennek találjuk, amikor egy 14 gyerek társról álmodozik. :-) Ezt ne bántásnak vedd.

Természetesen mi is voltunk tizennégy évesek, én tíz évvel ezelőtt. Nos... Akkoriban - őszintén szólva - nem igazán érdekeltek a fiúk, a barátnőimmel sztárokról, énekesekről beszélgettünk, a szexről csak úgy érdeklődésszinten (hisz egyikünknek se volt tapasztalata, még csak csók se nagyon), és ha valakibe bele is bolondultunk, akkor is csak amolyan plátói módon. És akkor se arról képzelgetünk, hogy felmegyünk egymáshoz filmezni vagy ilyesmi, hanem hogy suli után de jó lenne beszélgetni.

Nekem is nagyon-nagyon furcsa, amikor 13/14 évesek szerelmi bánatról, magányról beszélnek. Tényleg, nem rosszból, csak mi látjuk, hogy aaaannyira fiatalok vagytok ahhoz, hogy ilyen gondjaitok legyenek, élvezhetnének az életet így gyerekként, a kamaszkorba lépve. Persze, lehetnek ilyen gondjaitok is, csak szerintem iszonyatosan korai rajtuk gondolkozni. Örülök is, hogy az "én időmben" még nem ment ennyire a facebook (max a myvip, ami nem volt ilyen aktív), és nem jöttek szembe a korosztályombeliek közül a túl érettek "szerelmi" viszonyai, amik nagyon sehova se tartanak, és nem volt ennyi információ a szerelmi, szexuális kapcsolatokról ránk borítva. Olyan szavakat használnak manapság a 13/14 éves lányok a szexszel kapcsolatosan is, amikre csak pislogok.

Nekem az első "barátom" olyan 15 évesen lett. Azért teszem idézőjelbe, mert azon kívül, hogy fogtuk egymás kezét nagyon néha, meg a pár hónap alatt elcsattant egy-két csók (igazából két kezemen meg tudnám talán számolni, mennyi :)), nem volt sok minden. Beszélgettünk, msn, néha telefonáltunk. Ennyi elég is volt. Egyikünk sem ment fel a másikhoz, pl, ami manapság már úgy tűnik, elfogadott és el is várt a tinik körében. Én nem tartom magam prűdnek egyáltalán, vagy olyannak, aki megtiltaná a lányának, hogy legyen barátja, de ha nekem a tizennégy éves lányom azzal állítana elő, hogy fel akarja hozni a barátját, netán ott aludni... Hajaj, hát biztos én lennék az első számú közellenség, de nem engedném, mert tudom, mennyire, milyen, elképesztően fiatal ehhez. Nyilván ezt akkor nem értik a lányok, sem a fiúk.

Ma már 24 éves vagyok, túl vagyok egy 4 éves kapcsolaton és most tart egy két és fél, ami már eljegyzési fázisban van.

Hidd el, nem vagy elkésve. És lehet, hogy jó lenne valakihez odabújni, érezni a közelségét, de ezek a dolgok jönni fognak! :-) Most még nem szükséges ilyennel törődni, habár sejtem, hogy a maiak korában ciki lenne nem ilyenekre vágyni, ilyenekről beszélgetni. Ne vedd rossz néven tőlünk ezt, tényleg. Csak felgyorsult a világ, és nem értjük, és kicsit bosszankodunk is azt látva, hogy a fiatal tinik saját maguktól veszik el a gyerek-, tiniéveket.

Szia!

Én teljesen megértelek. Bennem elég kicsi koromtól volt egy belső félelem, hogy egyedül fogok maradni. Nagyon hasonlóan éreztem hozzád, rosszul éreztem magam attól, ha bármilyen ismerősömnek volt párja. Ezt az érzést sehogy se sikerült megszüntetnem, és csak utólag látom a dolog alaptalanságát. De attól még, hogy az ember valahogy érez, nem muszáj kimutatnia. Te is tudod, hogy ez valamilyen hibás forrásból fakadó érzés nálad, és tudod kompenzálni, tehát normálisan viselkedni.

Egyébként én "fordítva" is éreztem ugyanezt, ha éppen nekem volt barátom és a tesómnak nem, akkor úgy éreztem, hogy ezzel valahogy bántom őt. Persze tudtam, hogy ez hülyeség, de attól még a rossz érzés nem múlik el.

Nagyon jó, ha ezt valakivel meg tudod beszélni, aki nem torkol le és megbízhatsz benne, hogy nem mondja el senkinek.