Milyen érzés felváltva lakni a szülőknél?

Nem pont egy hetes turnusokban volt a váltás, de nekem borzalmas volt...

Amikor közelgett az időpont hogy jön a másik szülő, akkor már érezhetően egyre nőtt a feszültség a levegőben, kapkodás meg idegeskedés volt, illetve amikor a két szülő találkozott, az gyakran torkollott veszekedésbe / verekedésbe. (Mármint nem engem püföltek, hanem egymást.)

Aztán az sem jó, amikor az egyik szülő telebeszéli a gyerek fejét a másik ellen, és mindkettővel sok időt töltesz el... Mivel ugye egyrészt az lenne neked a természetes hogy mindkét szülődet szeresd, másrészt azt várja el az egyik, hogy utáld a másikat. Ilyen dolgokkal gyerek ésszel nem igazán tudsz mit kezdeni.

Mindenesetre ha a gyerek nem kap semmit a ti vitátokból, akkor viszont igazságos megoldás.

Én, mint elvált szülők gyermeke azt mondom nem jó. Nincs egy biztos otthon,folyamatos utazás és környezetváltozás is elég megterhelő és összezavaró. A válás maga is elég nagy sokk, az otthonról való költözés vagy ingázás nekem csak rontott volna a helyzeten. ( Magam döntöttem így 13 évesen annak idején,amikor a szüleim megkérdezték mit szeretnék )

Nekem jobb volt egy helyen lakni és átmenni a másik szülőhöz. Hétvégén persze más a helyzet valamint függ a gyermek életkorától is. Amennyiben elég érett lehet érdemes őt is megkérdezni mi az ami számára a legmegfelelőbb.

A lehető legrosszabb, főleg ha messze is laknak egymástól. Ilyen esetben nincs épeszű bíró, aki belemenne ebbe a változatba.

Előny: nincs tartásdíj és egyenlően oszlik el a láthatás és a költségek.

Hátrány: a gyereknek nagyon instabil környezetet nyújt, az egyik szülőtől a másikhoz költözködés nagyon megterhelő. Nincs egy stabil környezet, amit igazi otthonának nevezhet. Kizárólag egymással együttműködő szülőkkel elképzelhető, de ez ritkán valósul meg. Gyakoriak az ellentétek, ami a gyereken csapódik le.

Osztálytársamnak ilyen.

Nem tudom, de mióta ez van, eléggé megváltozott, éhezik a figyelmünkre, de lehet nem a váűlás miatt van.

Rossz érzés. Szüleim válása után, amíg nem rendezték a lakhatást, nagynéninél is laktam, utána meg hétközben apámnál, hétvégén anyámnál (a suli miatt).

Ekkor lettem befelé forduló, szótlan, álomvilágba menekültem, a jegyeimről nem is beszélve. Egyszerűen kell egy biztos pont mindenkinek az életébe, a vándorcigány élet nem megoldás. Ráadásul nálunk beindult a két szülő között a versengés. Az apám, aki addig mondhatni tök bunkó volt, a válás után elkezdett olyan adag pudingokkal, meg csokoládémennyiségekkel tukmálni, ami egy falunak elég lett volna, de tekintve a korábbi viselkedését ez így eléggé kellemetlen volt számomra, annyira egyértemű volt, hogy csak meg akar venni.

Az egyetlen előny, ami származott belőle, hogy nem kellett a szüleim veszekedését hallgatni, szerencsére a válás után meg nem anyázták egymást.

Én csak egy ilyet ismerek, neki nem volt pozitív a dolog. Kb. azt az egyetlen pozitívumát látta, hogy anyuval, apuval is tölt időt, de minden más praktikus-gyakorlati dologban szenvedett.

Kezdve azzal, hogy nem túl jó tájékozódó, és bele volt dobva a mélyvízbe, hogy kb. heti szinten egy olyan helyre megy, amit nem ismer, meg kellett tanulnia, hogy ott hol az abc, posta, ilyesmi, honnan hogyan jut el hová (Budapest, két különböző terület). Logisztikázni kellett a barátokkal, hogy hogy tudják megoldani a találkozókat és hol, hogy nem volt egy igazi biztos pont otthona. Hogy a szülők folyamatosan szapulták a másikat. Hogy tök más szabályok voltak mindkét helyen, és ahhoz alkalmazkodni, és alkalmasint a haveroknak is kellett alkalmazkodni, hogy mikor maradhat kint este 7ig és mikor kell 5kor hazamennie.