Meddig jó együtt élni a szülőkkel?

Erre nincsenek sztenderdek. Kinek a pap kinek a paplan. Ha jó a viszony a több generáció között (szülő-utód) akkor nincs megszabva, hogy mikor időszerű.

Akik csak a sztereotípiákat puffogtatják, mert hallották valahol és ezt kell majmolni, hogy "fel kellene nőni, meg menj albérletbe" az elég szűk látókörű általánosítás. Nyilván az mond ilyet, aki képtelen volt egy asszertív kapcsolatot kiépíteni a szüleivel vagy épp a szülők szeretik a hatalmi drámákat. Na ott már 5 évesen is késő lenne a sipirchez.

Ugyanakkor ha megnézzük, a régi uradalmi nagy családok sikerének egyik titka pont az volt, hogy nem 3-man 16felé spriccelünk (de milyen fsazául megfeleltünk a társadalmi fősodor nyomás elvárásnak), hanem az, hogy a birtok, a kastély, a gazdaság apáról fiúra szállt, igazi dinasztiák voltak, nagy családok, nagy családtörténetek, hosszútáv stb.

Én amondó vagyok, hogy a témára nincs egyetlen egy, egyetemlegesen mindenkire vonatkoztatható színtiszta igazság. Tényleg ember és helyzetfüggő.

Saját történet.

A mi családunk pont olyan, hogy fiatal srác voltam amikor cégünk lett. Apám egykori munkahelyét sikerült privatizálni. Sok-sok megrendelésállománnyal. Tényleg hitel nélkül építkeztünk az agglomerációban, kiköltöztünk Pestről egy igen csak felkapott pestmegyei településre. Az eladott pesti lakás árából megvettük a szomszéd házat is, így olyan kvázi kis udvarház jellegű életvitel lett. 3 generáció együtt. SZüleim (sajnos édesanyám időelőtt elhunyt) testvérem a párjával, én a párommal. Sokáig ez nagyszerűen működött is. Nekem öszvissz annyi kellemetlenségem volt, hogy nem voltam ez a maitrendi srác aki dacosan elköltözik albérletbe és játssza a fsazagyereket. Helyette voltam cég társtulajdonos, középvezető, albérlet helyett Porschét tankoltam, utaztam, éltem stb stb. Apámmal üzlettársak is voltunk. Nem mondom, hogy nem voltak hülyeségek, fasságokon való súrlódások, de mégis azt kell mondja, hogy sokkal exkluzívabb fiatalkorom volt, mint sok olyan volt osztálytársamnak, akik ugyan elspricceltek, de csak kispénzű munkahelyen sínylődtek, örökös szomorú és gondterhes arckifejezéssel.

Az ember élheti a saját életét úgyis, hogy a többgeneráció kényelmes megvan, meg lehet úgy is szenvedni szülőtől, apóstól, anyóstól, hogy nem laknak együtt, de minden szarral betalálják az ifjakat és megy a csesztetősdi.

Alapvetően most azt kéne eldönteni, te mihez akarsz kezdeni az életeddel. Ha már van párod és fél év után sincs meg benned a késztetés, hogy összebútorozz vele felnőtt létedre, akkor nem tudom mire vársz kapcsolati téren. Oké, hogy az albérlet drága, de amíg jobb a mamahotel kényelme, mint a pasiddal lenni, az.... hát érdekes....

De saját példa, közel annyi idősen, mint te, szintén otthon élek. Engem egyedül igazából a lakhatással tudtak a szülők támogatni. Dolgozom és le is adom a rezsi + kaja részem, az azért erősen pofátlanság, hogy te nem adsz le semmit... De ez a ti egyéni szocproblémátok.

A hangulat itthon alapvetően nem rossz, problémák vannak, de hol nincsenek. Van gyakorlatilag X db lakótársam, akik jelen esetben a családom. A házimunka fel van osztva, mindenki megcsinálja a maga részét és kész. A környék és a lakóközösség nyugis, csendes. Albérlet esetén lakhatnék együtt X db idegennel, 2x ennyi pénzért aztán pont elég egy tróger, aki csak összeokád mindent maga után, ki tudja milyenek a szomszédok és társai. Elköltözhetnék, hogy verhessem a mellkasom, mekkora felnőtt vagyok, cserébe nyomoroghatok aztán hó végén. Köszi, kihagynám.

Most van egy lehetőségem kitanulni még egy szakmát, ezzel tudnak még segíteni, hogy van hol lakjak, míg nem dolgozom és tanulok, de minden saját költségemet magamnak kell előteremteni. Ez egy fair alku, hülye lennék nem élni vele.

És istenigazából totálisan hidegen hagy, hogy más az albérletben, nyomorogva, levelezőn hogy meg milyen iskolát csinál, mit teremt elő magának meg ő mennyire felnőtt, elvégre nem fogja később az én számláim befizetni sem a boltban bevásárolni, szóval a melldöngetést ebben az esetben fel lehet oda dugni, ahová nem süt a nap, annyit ér.

Gyakorlatilag a szüleid nyakán élsz, ami neked kényemes de elkezdhetsz gondolkodni, hogy mit akarsz kezdeni a kacsolatoddal.

Ha össze akarsz költözni, akkor ki kell lépned a komfortzónáól, ha nem, akkor szakíts.