Normális az anyám, hogy beképzelt nekem valami szindrómája csak azért, mert néha (de inkább alkalmanként) kiejtek vulgáris szavakat?

Már elmúltam 18 éves, de még a szüleimmel lakom.

A családunk rémségesen konzervatív.

Nem szokásom ãllandóan káromkodni, de amikor feszült és ideges vagyok, előfordul, hogy vulgáris szavakat mondok.

Természetesen nem a legundorítóbb kivitelben, Isten nevét véletlenül sem szoktam ilyen kontextusban kiejteni, de mint gimnáziumba járó, idegileg kimerült diák, előfordul, hogy kicsúszik a számon egy-egy “b...szki” vagy “mi a f...sz”. Ezek a szavak soha nem mások felé irányulnak, inkább indulat szavak.

Ezért anyám rám akarja bizonyítani, hogy valami szindrómában szenvedek, vagy autista vagyok.

Egyházi, erős, “elit” iskolába járok, és - meglepő módon - ott is nulla-huszonnégyben káromkodást és “b...szd+”olást kell hallgatnom, így ha akarom, ha nem, valamilyen szinten rám ragad.

Én merem kockáztatni, hogy a kortársaim között a legenyhébbek között vagyok, hiszen vannak olyan osztálytársaim is, akiknek ez minden második szava.

A szüleim valahol a 16. században ragadtak, hiszen az ő korukban a “hülye” szól számított a legnagyobb sértésnek, ma meg már csak röhög egyet az ember, ha bárkit ezzel a jelzővel illetnek.

Ennyi erővel az összes mai tinédzserre és fiatal felnőtt re rá lehetne bizonyítani, hogy valamilyen szindrómában szenvednek.

Kedves szülők, kortársaim, illetve mindenki... Mit gondoltok erről a szituációról?