Normális az anyám, hogy beképzelt nekem valami szindrómája csak azért, mert néha (de inkább alkalmanként) kiejtek vulgáris szavakat?
Már elmúltam 18 éves, de még a szüleimmel lakom.
A családunk rémségesen konzervatív.
Nem szokásom ãllandóan káromkodni, de amikor feszült és ideges vagyok, előfordul, hogy vulgáris szavakat mondok.
Természetesen nem a legundorítóbb kivitelben, Isten nevét véletlenül sem szoktam ilyen kontextusban kiejteni, de mint gimnáziumba járó, idegileg kimerült diák, előfordul, hogy kicsúszik a számon egy-egy “b...szki” vagy “mi a f...sz”. Ezek a szavak soha nem mások felé irányulnak, inkább indulat szavak.
Ezért anyám rám akarja bizonyítani, hogy valami szindrómában szenvedek, vagy autista vagyok.
Egyházi, erős, “elit” iskolába járok, és - meglepő módon - ott is nulla-huszonnégyben káromkodást és “b...szd+”olást kell hallgatnom, így ha akarom, ha nem, valamilyen szinten rám ragad.
Én merem kockáztatni, hogy a kortársaim között a legenyhébbek között vagyok, hiszen vannak olyan osztálytársaim is, akiknek ez minden második szava.
A szüleim valahol a 16. században ragadtak, hiszen az ő korukban a “hülye” szól számított a legnagyobb sértésnek, ma meg már csak röhög egyet az ember, ha bárkit ezzel a jelzővel illetnek.
Ennyi erővel az összes mai tinédzserre és fiatal felnőtt re rá lehetne bizonyítani, hogy valamilyen szindrómában szenvednek.
Kedves szülők, kortársaim, illetve mindenki... Mit gondoltok erről a szituációról?
* beképzelt nekem valami szindrómát
Bocsánat, autocorrect.
válasza:Én ebben az esetben elmennék a szükséges vizsgálatokra, jobb híján.
Ha a doki(k) mondja(ák) anyukádnak, hogy bizony te teljesen egészséges vagy, semmilyen fogyatékosságnak vagy mentális betegségnek nem mutatod tünetét, akkor hátha kicsit lenyugszik... :)
Mellesleg az egyházi iskolákban vannak a legvadabb diákok. Én egyetemre jártam katolikus suliba, maradjunk annyiban, hogy nem sok volt a szende gyermek... :-)
válasza: válasza:Az a legfontosabb, hogy a feszültség, ami benned van, kijöjjön, oldódjon. Ideális lenne, ha nem vulgaritással, később leírom, hogy miért, de ha egyelőre csak úgy sikerül, akkor inkább így, mint sehogy.
Én most a napokban leszek 38 éves, szóról szóra olyan körülmények között nőttem fel, mint Te, azzal a különbséggel, még az egyházi erős gimi is stimmel azzal csak "akkoriban" ez lehet hogy még erősebb volt, és a szüleim a II. Vh környékén ragadtak le. Minden indulatom mindig el volt nyomva, nem voltak dackorszakaim (erre anyukám büszke volt.)
Fiatal felnőttként a feszültség úgy jött ki, hogy a legtávolabbi egyetemre jelentkeztem, ott elég veszélyesen vetettem bele magam a bulikba, aztán amikor ez se oldotta a feszültséget, anorexiába menekültem, majdnem meghaltam. A mai napig nem tanultam még meg, csak tanulom, hogy hogyan kezeljem a dühöt, frusztrációt, feszültséget, és sajnos nekem is csak a káromkodás az eszközöm. Ami ugyan jobb,m intha megint magam ellen fordulnék, de mégis rendkívül káros, hadd ne mondjam, kisgyerekeim vannak, stb.
Te ne 38 éves korodban tanuld meg verbalizálni a gondokat, hogy mire gyerekeid lesznek, már ne ez legyen az eszközöd, hanem olyna, amit nekik is példaként mutathatsz majd.
válasza: válasza: válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!