Korai lenne összeköltözni? De mikor ha most nem?

Írtam már erről sokat, talán ti is olvastátok.:( Annyi, hogy idekerült az ő számítógépe is, ami nagyságrendekkel többet tud az enyémnél, meg az LCD TV. Vizsgák után voltunk, fáradtan, pihenni jó lett volna. De nekem akkor neki kellett állnom kifesteni a nagyapámtól örökölt házamat. Így hát keveset találkoztam a párommal összeköltözés után. Munka után mentem festeni, aztán este 10 körül hazaértem. Párom mindig más beosztásban dolgozik, de akár itthon volt 16 h-ra, akár 19 h-re, mindig a gép előtt találtam. Én nekiállhattam mosogatni, aztán főzni. Általában 1-2 körül estem az ágyba, másnap minden elölről. Közben annyit segített, hogy elhoztak egy vagon faanyagot tüzelőnek nagyapámtól, de szétbontott szöges dolgok voltak, kutyák miatt ki kellett szögellni az egészet. De ő ebben se segített. Csak számítógépezett, én meg közben fát szögelltem. Végül egy ismerős kissrác csinálta meg térítés fejében. Sokszor úgy hiányzott nekem festés közben, de 1 hónapon keresztül soha eszébe se jutott még csak az se, hogy meglátogasson. Számítógépezett. 1 hónapig hallgattam, mert nem akartam rögtön házisárkányként kezdeni. Aztán besokalltam. Először csak arra, hogy semmiben nem segít. Aztán arra, hogy megszűntem számára létezni, és csak a számítógép volt neki. Rémálmaim voltak már összeköltözés előtt is, hogy egy lány miatt nem fog sikerülni. Sokáig erre gyanakodtam, hogy ezért ez a nagy elhidegülés. Hiszen én nem ezt a fiút ismertem meg. Ez a fiú fát vágott nekem egész télen, pedig még nem lakott itt. Igaz, mosogatni sosem mosogatott és mást se nagyon csinált, de hát vendég státuszban volt itt, ezt nem vártam el tőle, akkor se ha heti 7-ből 6-szor itt aludt. Később sok mindenre rájöttem, mert az egész nyaram azzal telt, hogy próbáltam megfejteni, mi történt. Kérdeztem, van-e másik lány. Nem értette, miért kérdem ezt, hisz minden lépéséről tudtam. Igaz volt, nem tűnt valószínűnek, hogy randizgatna. De attól még megtetszhetett neki más. De igazából ezt később se igazolta semmi. Az is fájt nekem, hogy az albérletből ahonnan hozzám költözött az utolsó tárgy, amit levett a falról, egy gyönyörű lány aktja volt. Én tudtam, hogy nagyon bántana, ha kitenné itthon is azt a posztert, de nem tette ki. Nem is hozta haza. És mégis, asszem én kiábrándító valóság lettem a számára ahhoz a poszterhez képest. Ráadásul ő egy ideje saját lakást tervezgetett. Nagyon jó állása és fizuja van, vehetett volna egyet hitelre simán. De azzal, hogy hozzám jött a nagy házba, összetört a nagy álma a saját lakásról. Ezeket sose mondta el. Csak összeraktam pici apró darabokból. És akkoriban még nem is láttam ebből semmit, csak azt, hogy már nem szerelmes. Volt, hogy festés után siettem haza hozzá, mert úgy hiányzott. Lejött köszönni az emeletről. Gondoltam, együtt vacsorázunk. De míg kezet mostam, elpárolgott. Utánamentem, hogy mit csinál. A gép előtt ült. Akkor sarkon fordultam szó nélkül, de megérzett valamit, mert utánam loholt, átölelt és egész este nem engedett el. Azt mondtam neki, nem lehet egy számítógép a családod. Hogy nem leszek örökké neked, hogy egy gépre pazarold az életed. Megmondtam neki, az is milyen fura nekem, hogy amikor egy hónapban egyszer lejutunk vidékre a szüleihez, beül a gép elé órák hosszat. Nem fiatalok már a szülei, ők se lesznek örökké. Igazat adott nekem. Megértettem azt is, hogy azért nem segít festeni, mert az az én házam, nem az övé. De hát én roskadoztam. Felajánlottam, vegye meg az ingatlan egy részét, mert ha lett volna valami közös célunk, tulajdonunk, tudtam másként állna hozzá. De nem kért belőle. Viszont ez után egyre többet segített. Ő olyan fiú, aki nagyon sokat változtatott, ha jeleztem neki valamit. Az első borzalmas hónap után egyre jobban önmagunkra és egymásra találtunk újra. De igazából csak kb. fél év múlva kezdett minden jobb lenni, majdnem mint előtte. Ekkorra már kialakult, hogy ki mit csinál itthon.

Csak valahogy mégse olyan már azóta. Addig minden olyan természetes volt. Az, hogy jó együtt. Nem kellett erőltetni semmit. Mindkettőnknek az volt a jó, ami volt. Sokszor kedveskedett oly módon, hogy beállított nekem valami kutyás háttérképet a monitorra, mert nagyon szeretem őket. Ahogy itt volt a gépe, nem nyúlt többé az enyémhez. Aztán megszűnt annak az öröme, hogy jön hozzám, ez nagyon így van. És ezer apró jel, amiből tudtam hogy szeret. Minden néhány nap alatt múlt el örökre, és talán nem visel meg annyira, ha legalább fokozatosan történt volna. De nem. Majdhogynem azt éltem át, hogy egyik nap imád, másik naptól megszűntem számára létezni.

Egyszer azt is a pofámba vágta, hogy nem kell mindig együtt lenni. Ezt azért kaptam, mert aznap még nem is találkoztunk és nehezményeztem, hogy 2 mondatot nem akart hozzám szólni este a számítógép mögül. Mikor is lettünk volna együtt, hisz egész nyáron a másik háznál dolgoztam munka után. De neki az is sok volt. Hát így valahogy szép lassan elmúlt a boldogság belőlem. Vagyis dehogy lassan. Inkább olyan hirtelen, hogy majdnem megfulladtam. Hiába kérdeztem, nem tudta mi a baj, ő azt gondolta, nem változott meg. Lehet, lehet hogy tényleg csak annyi történt, hogy idekerültek a Gépei. Akkor lett picikét jobb, mikor kérésemre a Tv-t átvitte másik szobába. Mert nem lehetett 2 szót se váltani, ha a 2 Gép egyszerre ment.

Aztán volt még néhány dolog, amit nem tudtam megemészteni. És hiába változtatott, már nem is fogok. Kb. azóta nem csókolózunk, hogy összeköltöztünk.

Amúgy számára valószínű abszolút nem volt ilyen tragikus ez az időszak. Végre révbe ért, megkapta a nőt is, meg a Gépeket is, minden együtt egy helyen, kaja, pia, jó ellátás. Valószínű nagyon megleptem az első kifakadásommal. Meg a többivel is.

De ő észre se veszi, hogy múlik el a szerelmünk. A mai napig nem vesz belőle észre szinte semmit.

Most már függőbb vagyok a géptől, mint ő. Azelőtt sokat kutyáztam, mióta miatta ki kellett tiltanom őket a szobából, csak a félhomályos folyosón szeretgethetem őket, és még akkor is kapom a megjegyzéseket, ha meg merem puszilni a buksijukat.

Úgyhogy marad nekem a számítógépezés. Ő már sokkal többször közeledne. De már hiába. Jobban szeretem mindennél ezen a világon, de van néhány emlékem, amiből biztos vagyok benne, hogy már réges rég csak érdekből van velem. Valahol neki is kell lakni.

Olyan szerelmesek voltunk az elején, most meg 1 év együttélés után már beszélgetni sem tudunk.

Csak azért nem szakítok, mert egyedül nem tudom a házat fenntartani.