Mit mondjak a gyerekeimnek, alkalmazkodjanak ők is az apjuk igényeihez?

Én mint a gyermekeid valószínűsíthető "jövője" szólalnék meg(jelenleg 22 éves vagyok).Én is hasonló apamodell mellett nőttem fel. Soha nem csináltunk semmit, nem voltak programjaink, nem mentünk sehová, és másokkal sem nagyon engedett el minket nővéremmel. Igazság szerint nem is nagyon beszélgettünk. Rettenetesen utáltam ezért gyerekkoromban, és bármennyire elszántan is törekedtem arra, hogy más legyek, lassan ugyan azzá válok mint ő. Nem szeretek sehová menni, legszívesebben otthon tartózkodom, mindenfajta új/szokatlan környezet feszültséget és menekülési vágyat vált ki belőlem(menekülés a biztonságba, haza...)

És holott nem vagyok valami szerencsétlen, igyekszem azzá válni ami szeretnék lenni, lassan megvan a diplomám, halad előre az életem. De míg ami másoknak megerőltetés nélkül megy, nekem hatalmas küzdelem árán sikerül. Néha teljesen hétköznapi tennivalók is hatalmas megerőltetést okoznak.

Én azt mondom, ösztönözd a gyermekeidet cselekvésre ott és ahányszor csak tudod. És ne hagyd, hogy a férjed rányomja a bélyegét a srácok életére.Sőt csinálj rendszeres közös programokat amiből kihagyjátok a férjedet és akár srácokat is bevonhatod, hogy dörgöljék az orra alá milyen jól szórakoztatok:)És egy nap a TV-t bámulva talán arra fog gondolni, hogy milyen jó lenne ha ő is most veletek lenne.Ki tudja lehet még cselekvésre is ösztönzi majd. De annak, hogy agresszíven lépj fel ez ellen semmi értelme(mivel hasonló lehet mint az én apán és egyben én is ) attól csak még jobban megfeszül.

És csak úgy mellékesen megjegyezném.Sok férfi azt gondolja ha babusgatja a fiát akkor elkényeztetett/nem megfelelő felnőtt válik belőle. A mi egy nagy hülyeség, mivel bizonyított, hogy egy apa minél jobban "elkényezteti" érzelmileg a fiát , abból annál magabiztosabb és kiegyensúlyozottabb férfi válik!Ezt személyesen alátámaszthatom:)

Minden jót!

már bocs de nem normális.én apám ilyet mondana nekem(oké,ez nem lehetséges,mert az enyém szarik a fejemre),akkor ugy beolvasnék neki....

hogy lehet ilyet mondani a saját gyerekének?főleg hogy ilyen picik-_-"

kicsit többet foglalkozhatna velük,és nem kéne ilyen önzőnek lennie.szerintem ha ezt így egy kicsit szebben a szemébe mondod akkor talán észbe kap....

Pont azért játszma, mert Neked megfelel, ezért mentél bele. Milyen volt gyerekként megélni? Miért kell egy embertől függnie a többi családtagnak? Akarsz e tenni a változásért valamit és ha igen, mit lehet tenni?

Így szállnak a dolgok, "apáról fiúra", évezredeken keresztül. Talán anyukád is így nőtt fel, a nagymamád is, és még ki tudja, meddig lehet visszamenni időben... Közben az érintett (most Te, azelőtt anyukád...stb) elgondolkodik: muszáj ennek így lenni vagy meg kellene változtatni a gyerekeimért, magamért? Majd beletörődve ezt a mintát viszi tovább, hiszen ezt látta a szüleitől, az meg a nagyszüleitől, az meg a dédszüleitől...stb, a gyerekeid meg felnőttkorukban majd ugyanezt fontolgatják. Egészen addig, amíg valaki ki nem lép. Erről szól a családállítás, Bert-Hellinger könyvek is, és az Emberi játszmák című könyvet tudom még javasolni, amit már írtam, ha úgy döntessz, ki akarsz ebből a folyamatból lépni.

tegnap 11.28