Lelki terror ellen mi a megoldás? Hogy lesz így jövőm?

Sokat rágódtam, hogy ezt leírjam-e ide, de muszály, mert nincs senki, akivel megoszthatnám, magamban tartani meg nem tudom tovább...

Lelki terrorban nőttem fel, ami máig is tart, sajnos. Anyai öreganyámmal kezdődött a dolog. Az a fajta, aki mindent tudni akar, mindenbe beleszól, csak az a jó, amit ő mond. Kiskoromban sokat voltam vele, vele kellett tanulnom, fizikálisan és verbálisan bántott, beleszólt a nevelésembe. Utáltam hozzá menni, bőgés volt a vége mindig. Anyámat sem kímélte sosem. Egyébként óvodás koromban elváltak a szüleim, apámnak is voltak dolgai, amikre nem nagyon emlékszem, csak hallomásból tudom, mit tett velem és anyámmal, de arra pontosan emlékszem, hogy agresszív megnyilvánulásaim voltak akkoriban, kisiskolásan pedig öreganyám miatt. Ennek ellenére jó tanuló voltam, a magatartásom sem volt problémás... A másik meg, hogy középiskolában elég szar közegbe kerültem, emiatt visszahúzódtam. Iskolaváltás is történt, sajnos csak az utolsó évre, mert anyámnak addigra esett le a tantusz, hogy mennyire negatív hatással van rám az az osztály. Hozzáteszem, ekkor már a matek nem nagyon akart nekem menni, hiába jártam korrepetálásra is, megkaptam a 2-est, hogy átmehessek a másik intézménybe. Az érettségi évében derült ki, hogy tanulási nehézségem van, memóriazavarral, lassú is vagyok és hogy ez nem egy velem született, hanem szerzett dolog. Aztán jött a szakmaválasztás... Nem mehettem arra, amire szerettem volna, mert anyám nem bízott bennem, hogy ősszel meglesz az érettségi, de meglett. Aztán másikra mentem, ami fizetős gyakorlati oktatót igényelt, de cserébe szart se kaptam, úgyhogy lett egy papírom kb. nulla tudással mögötte, jó drágán és nem is szerettem meg. Nehéz volt elhelyezkednem és nem is dolgoztam hosszasan... sehova sem akartak felvenni papír, gyakorlat nélkül, önbizalomhiánnyal... Emellett tisztelettudó, nem nagyszájú vagyok, de sajnos ma a munkáltatónak az kell, aki flegma, mert akkor az magabiztos is. Végül több területen kipróbáltam magam. Irodai közfoglalkoztatott lettem a végén, ahol szintén megaláztak, lenéztek, kihasználtak, csicskáztattak, bírálták a képességeim. Amúgy van nevelőapám elég régóta, legfőképp ő segít anyagilag, de ennek ára van. Ő a másik terrorizáló... Anyámat is manipulálja ellenem. Ma már fiatal felnőtt vagyok, de úgymond velük élek és bánt, hogy emiatt és a pénz miatt gyerekként kezelnek és azt kell tenni, amit ők mondanak, különben fenyegetnek. Nem azt az utat járom, amit szeretnék, nem tudok fejlődni, bizonyos helyzetekben valóban kislányként érzem magam, meg kell hunyászkodnom, nem tudok kitörni, ez egy ördögi kör. Öreganyámmal ugyanez, nem tudok neki nemet mondani, nem tudok kiállni magamért. Elvárja a család minden tagja, hogy önálló legyek, de pont ők tettek ilyen életképtelenné... Folyamatos kontroll alatt állok, öreganyám napi szinten felhív, azalatt okoskodik, engem stresszel, elvárja, hogy látogassam meg őket minél többször, mindig veszekedés van mindenkivel, mindig én vagyok a szar, nem lehet leülni és normálisan megbeszélni semmit, csak az van, hogy azt kell csinálni, amiket ők elvárnak. Nekem nem lehet sosem igazam, mert a szemükben gyerek vagyok. Nem akarnak már anyagilag támogatni, amit meg is értek, de nem látták be, hogy valamit még tanulnom kellene, ha nem jön össze munka. Vége is lett a közfoglalkoztatott munkámnak is, akkor mondták azt, hogy akkor tényleg tanulnom kellene, csak hogy az idő úgy elment, hogy lecsúsztam az ingyenes képzésekről... Már a jelenben járunk, azt tanulom, amit annó szerettem volna, csak hogy későinek érzem és újbóli pénzkidobásnak, mivel gyorstalpaló, a szakma pedig gyakorlatorientált. Nem tudom, hogy ezzel majd sikeres leszek-e, főleg, hogy ezek a magániskolák is a pénzre mennek, de a tanuló nem kap érte semmit, tehát abba akartam hagyni, hogy ne kelljen fizetni nevelőmnek, de nem hagyták, közbe hallgathatom, hogy mennyi pénzbe fájok már megint... Ráadásul nálam fiatalabbakkal kell az iskolában lennem. Amivel az a baj, hogy nem vagyok kibékülve a mai fiatalokkal, mert csak a külsőségeket nézik, buta a stílusuk, nem tudom megvédeni magam ellenük sem. Pedig nem mindig vagyok esendő, de azt tudom, hogy egyedül vagyok a leghatékonyabb és legmagabiztosabb. Tehát ide is utálok bejárni, amit eddig felépítettem önértékelést, az megint visszaesett és szar látni, hogy évekkel fiatalabbak mennyivel életrevalóbbak, csak mert kiegyensúlyozottak... Amúgy ember-és helyzetfüggő is, hogy milyen vagyok, sokszor jobb, ha csendben maradtam volna, máskor ki kellene állnom magamért, megint máskor leszarni, nem szeretem a konfliktusokat sem, kerülöm, mosolygós, kedves vagyok mindezek ellenére, ami mögötte van, belül forrongok, egyre többet káromkodok és agresszív vagyok... Csütörtökön mélypontra kerültem. Iskolába kellett volna mennem, de csak bolyongtam, magam sem tudtam, mit csinálok, órákig gyalogoltam, súllyal a vállamon, ismeretlen és kevésbé ismeretlen helyeken, arra gondoltam, öngyilkosnak kellene lennem, hazajöttem, elbőgtem magam, a szememnek sem hittem, hogy itthon vagyok... Senki sem tudja, barátomnak se mondtam el, ahogy mostanában egyre több mindent nem, régóta együtt vagyunk, de se veled, se nélküled kapcsolat részemről, korábban is voltak problémák, manapság a családom és a fennálló helyzet miatt, de ez már egy másik történet... Volt még egy nagy szerelmem, aki miatt egyszer ugyanígy elkallódtam az utcán és öngyilkosságot fontolgattam, de legalább rajta már túltettem magam... Apámmal meg nem tartom a kapcsolatot, mert nem normális, aki véres késsel fenyegetőzik, mikor meglátogat az általános iskolában, meg ivott, stb....

Végül leírtam életem állomásait. Nem tudom, mi lesz velem... Remélem, hogy meglesz az új szakmám, nem tudom, mi lesz a párkapcsolatommal, vannak elképzeléseim mindenkitől távol, csak ahhoz is pénz kell, jó lenne, ha meg tudnám teremteni magamnak, semmiképp sem szeretnék anyámék nyakán maradni, barátommal is voltak tervek, de meghiúsultak mindig és már lehet, hogy nem is akarom, mert mellettem áll, ha a terrorról van szó, de ő is ugyanúgy terrorizál a maga módján (beteges féltékenykedés, ellenőrzés, álmaim megvalósításában nem támogat, ketrecbe zárna kb....). Szóval elegem van, hogy bábuként rángat mindenki, de azt olvastam, hogy akik terrorban nőttek fel, nem tudnak egyedüli felnőttként működni.