Mi a baj az anyámmal?

Kérlek segítsetek! Tapasztaltatok már ilyesmit ti is?

Az anyám 50 éves, és teljesen kikészíti a családot. Tudjuk mind, hogy most klimaxol, de vannak egyébként is furcsa dolgai, már hosszú évek óta.

Egyik nap történt, hogy apám megkérte anyám, keressen meg valamit neki a neten. Anya ahogy pötyögött, véletlenül félregépelt, apa meg megjegyezte, hogy "na, nézd, milyen vicceset írtál!" Erre anyám szó szerint őrjöngeni kezdett, belerúgott a számítógépbe, leszakította az íróasztal alsó, kihúzható részét, majd letépett egy másik szekrényajtót, és elkezdett csapkodni meg ordítani. Pedig apám nem kicsúfolta őt, meg félregépelni bárki szokott!

A másik eset most, egyik éjjel történt. Pont itthon voltam, és én is hallottam a furcsa dobolást, csak nem tudtam, honnan jön a hang. Most derült ki, hogy anyám teljes erejéből rugdosni kezdte az ágyat, és amikor apám felébredt, és megkérdezte, hogy miért csinálja, anyám annyit felelt: "nem tudom."

Amikor ilyen elborult dolgok jönnek rá, akkor nagyon veszekedős, mindenért vitatkozik, vagy még jobb, ordít, és semmi sem jó neki. A párommal beugrottunk egy kicsit a hétvégén hozzájuk, és hoztam anyámnak süteményt, méghozzá epreset, mert tudom, hogy szereti. Mikor mondtam neki, közölte, hogy milyen kár, hogy azt hoztam, mert utálja! És nem ez az egyetlen ilyen eset, ha ilyenje van, a legkisebb és a legnagyobb ajándékot is lefitymálja... el tudjátok képzelni, milyen az karácsonykor?

A hülyeségeken való kiakadásról meg csak ennyit: a szüleim szelektíven gyűjtik a hulladékot, így egy nap a papírdobozt nem a rendes kukába dobtam, hanem mellé tettem, hogy majd később elviszem a papíros zsákba. Azt az üvöltözést, amit kaptam...

Amikor ebben a gonosz, rosszindulatú hangulatában van, leginkább apámat bántja, vele veszekszik (pedig szerintem semmi okot nem ad rá, éjjel-nappal robotol, otthon sincs), de én se kerülhetem el a sértéseit. Egyik nap, még tizenéves voltam, közölte, hogy ő gyűlöli az alacsony nőket. Mondanom sem kell, én is az vagyok.

A nyaralásunkat is tönkretette két éve ezzel a viselkedésével, engem egyfolytában sértegetett, és csak fikázni tudta a helyet, ahol vagyunk, ki se mozdult a motelből. Mi persze jól éreztük magunkat, aztán megkaptuk, hogy mi milyen szemetek vagyunk, mert le se szartuk őt.

Miután elmúlnak neki ezek a napjai, rájön egy olyan állapot, amit én az "infantilizmus óráinak" hívok. Ez az a helyzet, amikor elvékonyított hangon, pöszítve beszél velünk, vagy selypegve, mint egy kisgyerek, és kb. ugyanezek a dolgok is kötik le: nyuszikák, cicák, jaj de szépek a virágok. Még velem is úgy viselkedik, mintha én lennék az anyja! Megőrjít ezzel a viselkedésével. Az a legrosszabb ilyenkor, hogy ebben az infantilis állapotában ha apával beszélgetünk valamiről, mondjuk történelemről, akkor azonnal megkapjuk, hogy na, mi vagyunk az okosok, ő meg a leghülyébb a családban. Amúgy is hajlamos erre a dologra, hogy hülyének gondolja magát, de ilyenkor fokozottan rossz az önbecsülése.

Persze tud aranyos, kedves lenni, és félre ne értsétek, szeretem őt. De sajnos megkeseríti édesapám életét, akinek ráadásul az egészsége is nagyon rossz, és mint korábban említettem, egész nap dolgozik, méghozzá kemény fizikai munkát végez. Nem ezt érdemelné este, amikor hazaér. Ő már nem akar változtatni, mert már túl öregnek érzi magát (pedig egykorú anyával), és úgy látom, nagyon belekeseredett ebbe az életvitelbe. Nekem könnyű, már csak néha vagyok otthon, egyetemista vagyok.

Anyám nem akar pszichológushoz elmenni. Akkor mit tehetnénk? Tapasztalt valaki hasonló viselkedést ismerősein, rokonain? Kérlek tanácsoljatok valamit, nem akarom, hogy apámnak egy félőrült nővel kelljen leélnie az életét, és félek, hogy teljesen belefárad ebbe az életbe, és túl korán elveszítem őt. Mit tanácsoltok?

És bocsánat, hogy ilyen sokat írtam!