Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy lehet ezt egy barátnak...

Hogy lehet ezt egy barátnak szépen megmondani?

Figyelt kérdés

Szóval az egyik barátnőmnek van egy 6 éves kislánya. A gond az,hogy nagyon elkényezteti. Illetve ezzel még nem lenne gond, hanem, hogy amikor pl. a lányokkal náluk vagyunk egyszerűen nem tudunk normálisan kommunikálni. A gyerek szó szerint csicskáztatja az anyját. Mindenért átküldi a szomszéd szobába, akkor találja ki, hogy éhes, stb. A legrosszabb, hogy a barátnőnk meg rögtön ugrik. Ha véletlenül nem, jön a sírás, vagyis inkább a hiszti. Én komolyan mondom, hogy ilyet még nem láttam, hogy egy 6 éves gyerek így terrorizálja az anyját. A barátnőm meg mindenre ugrik rögtön. Simán félbeszakítja 6szor az éppen szakításban lévő barátnőnk sírását, hogy megnézze a képet a számítógépen, amit a gyerek éppen akkor akar mutatni. A kicsi abszolút nem képes egyedül játszani. Ha valaki ott van, rögtön féltékeny,hogy nem ő van a középpontban. A helyzet akkor is ugyanaz, ha éppen máshol vagyunk, és ő elhozza a kicsit. Egy fél óra után már mindenki forgatja a szemét, pedig van más is, akinek gyereke van, tehát szokott lenni gyerek néha a társaságban. Bár azért ezekre az estékre (hetente, kéthetente egyszer) mindenki igyekszik megoldani a felügyeletet. Ez a barátnőnk nagyon ritkán. Pedig lenne, akire bízza.

Most már odáig jutottunk, hogy kifogásokat keresünk, hogy miért nem tudunk elmenni hozzájuk. Egyszerűen tudjuk, ha otthon van a kislány, akkor nincs beszélgetés. Azért meg, hogy az hisztit, meg az ugráltatás hallgassuk nincs kedvünk elmenni, mert ez az 1-2 óra jut egymásra.

A barátnőnket imádjuk, nem akarjuk bántani. De hogy lehetne neki megmondani, hogy szörnyen elkapatja a gyereket, és hogy azért nem megyünk, mert nem lehet vele dumálni egy szót sem, ha ott a gyerek. Volt olyan, hogy egy 30 fős társaság az ő gyereke körül ugrált.

Lehet erre valahogy célozni, hogy megértes. Mert bár intelligens nő, mégsem veszi észre ezeket. Mondjuk nekem az is furcsa, hogy valaki nem veszi észre, hogy a másik 10 kezdett már neki ugyanannak a mondatnak.


2010. máj. 21. 20:39
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
Ne célozz, hanem mondd ki nyíltan, hogy szerinted elkényezteti.
2010. máj. 21. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
A 20.55-ös válaszoló ötletét továbbvinném: Vegyetek egy hisztikezelésről szóló könyvet, vigyétek el hozzá, de ne Te egyedül, aztán, amikor megkérdezi, hogy ezt most miért, jöhet a naaaagy beszélgetés... :)
2010. máj. 21. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
Úgysem juttok el idáig, ha a gyereknek éppen eszébe jut valami.
2010. máj. 21. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
én írtam, hogy a gyerekek majd helyreteszik. szerintem vállalj be egy esetleges sértődést. valószínű nem csak ti, hanem mások is jelzik majd, hogy ez így nem működik... előbb-utóbb észhez tér. nem bírom a hisztiző gyerekeket. én szemrebbenés nélkül beszólnék... azt is nagyon jónak tartom, amit valaki írt, h előbb anya elmondja, amit akar. kijelentő mód. a gyerek veszi a lapot. ha meg nem, akkor csúnya nézés:D
2010. máj. 21. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 A kérdező kommentje:
Az a baj, hogy szerintem már mások is észrevették, mert ahogy látom, a rokon kisgyerek közül sem szeret játszani vele senki, mert iszonyatos öntörvényű, és önző. De szerintem ők sem tudják, hogy mondják meg neki. Én meg nem merek nagyon rászólni más gyerekére. De lehet, hogy az lesz, hogy egyszer rászólok, aztán megvárom, mit reagál a barátnőm!
2010. máj. 21. 21:38
 16/19 anonim ***** válasza:

Szerintem szólnod kell a barátnődnek és elmondani amit tapasztalsz és gondolsz. Csak jót tennél vele Neki is és a gyereknek is. Valószínűleg Ő észre sem veszi, hogy mit művel vele a gyereke. Lehet, hogy úgy gondolja, hogy úgy a legjobb anya, ha kielégíti a gyerek minden kívánságát. Az is lehet, hogy ezzel bizonyítani akar, vagy megfelelni valakinek, ha nem tesz meg mindent a gyerekért, nehogy azt mondhassa valaki, hogy nem jó anya. (Férj? anyós?)

Az is lehet, hogy a saját maga bizonytalanságát próbálja ezzel palástolni és önmagát is becsapja."Jó anya vagyok, mert nekem a gyerek nem tud olyat mondani, amit meg nem tennék!"

Akkor lehet lelkiismeret furdalásotok, ha hagyjátok, hogy ebben a mederben folyjon tovább a barátnőtök kapcsolata a gyerekével. Meg kell próbálnotok finoman a tudomására hozni, hogy féltitek Őt is és a gyerekét is és nem tudjátok tovább nézni amikor együtt vagytok.

Az a legkevesebb, hogyha az Anya nem szól rá, akkor Te mondod, hogy most Te beszélsz.Ha az Anyuka ezért megsértődik, akkor nem is tudom miért érzitek a legjobb barátnőnek?

2010. máj. 21. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:

Szerintem meg vállald be a sértődést. Valóban vannak ilyen anyukák, és az elkényeztetett gyerknek később nagyon rossz sorsa lesz, senki sem fogja szeretni. Már csak a gyerekért is meg kellene tenned, habár nem biztos, hogy anyuka hallgatni fog rád. Ezen el kellene godnolkodni, hogy ki lenne az a személy, akire esetleg hallgatna. És az beszéljen vele.

Elküldheted neki az alábbi gyereknevelési "tanfolyamot" is. De előbb persze te is olvass bele, hogy tudjad, hogy mit küldesz. Vagy kérj meg egy közvetítőt, hogy ő küldje. Egy olyan személyt, akit az anyuka elfogad. [link]

2010. máj. 21. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:

Szerintem abba beleszólni nem érdemes hogyan neveli és mit tűr el a gyereknek, ez az ő dolga, és valószínűleg tényleg meg fog sértődni, ha megmondod hogy elkényezteti.


Ami rátok tartozik ebből az, hogy nem tudtok nála értelmesen beszélgetni mert zavar a gyerek. Ti miért mentek oda? azért hogy jól érezzétek magatokat, de ez nem megy mert nem teszi lehetővé. Egyenesen megmondanám hogy bocs, de nem gyűlünk össze nálad, mert nem tudjuk jól érezni magunkat a gyerek miatt. Máshol találkozunk. Lehet kávézóban vagy egy másik barátnőnél. Ha megoldja hogy eljön a gyerek nélkül jó, ha nem akkor hagyni kell a fenébe. Én biztos nem idegesíteném magam egy olyan helyen ahol a gyerek hisztizését kell végig hallgatni. Tök felesleges szerintem. Én biztos nem járnék hozzá. De valóban el kell mondani, hogy miért nem mentek hozzá, a kifogásokkal igazából nem lehet megoldani a dolgot.


Vagy kitaláljátok hogy ezentúl máshol lesz az összejövetel, mert az mindenkinek megfelelőbb és nem kell részletezni miért. Vagy rájön, vagy nem, de ez teljesen mindegy. De szerintem azzal nem mentek semmire, hogy de rosszul neveled a gyereket mert nem normális hogy egy gyerek így csicskáztat egy felnőttet... Vagy tudja magától, vagy felesleges ezzel szembesíteni, és tényleg az, mert attól hogy mondod nem fogja belátni, és jogosan fog kiakadni, hogy minek szóltok bele az ő dolgába. Mert ez tényleg az ő dolga. És az ő baja lesz ha a gyerek a fejére nő.

2010. máj. 22. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:

Már bocsi de igazi barátnők vagytok akik közel állnak egymáshoz nem? Tehát elvileg akkor mindent megkéne beszélnetek, és mégcsak szégyenlősködnöd feszengened sem kellene mellette, mert annyira közel álltok egymáshoz! Szoval nem is értem miért félsz tőle???

Én mindent megmondok a barátnőmnek amit gondolok, legyen az akár negativ is...nincsenek sértődések mert 4szemközt beszéljük meg és senki se hallja!

De én azt vettem ki belőletek, hogy van köztetek távolságtartás és már meg se meritek egymának gondolni a negativ véleényeteket, mintha idegenek lennétek...

2010. máj. 22. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!