Kinek milyen anyukája van?

Imádom az anyumat!!:) A legjobb anyuka:) Mindig segít,kihúz a sza*ból,mindent megtudok vele beszélni. Isteni finom kajákat csinál....

ÉS pl. ha este 11 van,és elfelejtettem irodalom leckét írni,leül és segít megírni:))

Édesanyámnak gyerekkorában elég sz*r élete volt,később is...:( Ennek ellenére most egy vidám,jófej,szeretni való ember!

a legjobb, akit csak kaphattam erre a földi létre.

tisztelem, szeretem, imádom. mindent megteszek, hogy ne csalódjon bennem.

neki köszönhetek az életben mindent.

nem cserélném el senki másra! :D

Ha anyura gondolok, hallom a fülemben, ahogy becézett, emlékszem az együtt töltött időre, h 3 munkahelyen dolgozott, de a vasárnap a kettőnké volt, mentünk a Városligetbe ugróiskolázni, vagy WWF albumba matricát cserélni, hogy megtanított a könyvek szeretetére, hogy hazafelé sokat sétáltunk, és nevetgéltünk, hangosan énekeltünk, mindig megálltunk egy háznál, be volt vonva teljesen borostyánnal, és elhatároztuk, h majd egyszer megvesszük.

Arra is emlékszem, h mennyre idegesített kamaszkoromban, h kiállt a kapu elé, mikor tudta, h jövök haza, tudtam, h öröm neki, h végre otthon leszek, de akkor nem tudtam még, h ez nem tart örökké.

Emlékszem, h sírva-nevetve esténként Radnótit, és József Attilát olvastunk, emlékszem, h a játszótéren nem leült pletykálni az anyukákkal, hanem jött velem, hintáztatott, figyelte, h csúszok le a csúszdán.

Emlékszem még h mennyit sütöttünk-főztünk együtt, h mikor fáradt volt, masszíroztam a hátát.

Emlékszem arra is, h két születésnapom volt, az egyik az igazi, a másik pedig az a nap, mikor három éves koromban az anyukám lett.

Sajnos emlékszem még arra is, h milyen volt az aggódás, a kórházba járkálás, h milyen nehéz volt, h nem segíthetek neki, és h tudat alatt tudtam, h feladta már, és csak miattunk, értem, és az egy éves unokájáért tart ki.

És sajnos arra is emlékszem, h milyen borzasztó volt várni a mentőt karácsonykor, és milyen volt hallani az ügyeletes orvostól, h nem tud segíteni, majd pedig a mentősöktől azt, h sajnálom.

Azt pedig nap mint nap érzem, h milyen, h reggelente már senki nem főz kávét, h együtt igyuk meg, ha megyek valahová már senki nem hív aggódva, h merre járok, h milyen borzasztó, ha hallom a mentő szirénáját, és h tudom, a kisfiam úgy nő fel, h nem emlékszik a mamájára, csak valami általam elmesélt kép lesz, nem igazi emlékek.

Csak azt szeretném mondani, h akinek olyan az édesanyja, mint aki nekem jutott, becsülje meg, mondja el ezerszer h szereti, és élvezze a vele töltött időt, amíg megteheti.

29/L