Huszonéves lány vagyok. Hogy tegyem magam túl az anyukám miatt érzett gyerekkori leki traumán?

Nem haragszol, ha megkérdezem, hogy alkohol van-e a történetben? Vagy ha nincs, akkor mitől ennyire gyenge anyukádnak az idegrendszere?

Eléggé hasonló problémával küszködök (idősebb vagyok nálad), de felnőttként sem tudom túltenni magam a gyerekkori traumákon. Pedig már "becsuktam" magam mögött minden kaput, de mégis eszembe jut mindig. Nálunk alkoholproblémák voltak a családban.

Minél hamarabb költözz el, ha teheted!! Nem kell elviselned! Elég lesz az emlékét hordozni magadban egy életen keresztül!

szerintem költözz el, minél előbb. keress magadnak egy lelki barátot, akinek rendesen ki tudod beszélni a dolgot (persze tudom, ilyet nem könnyű találni). de a te esetedben akár szakemberhez is lehetne fordulni.

illetve vannak különböző ingyenes, telefonos lelkisegély szolgálatok; megpróbálhatnál egyet felhivni.

1. válaszoló vagyok:

Nem fogod tönkretenni senki életét - éppen azért, mert látod a rossz példát magad előtt!! És azért sem, mert látszik az írásodon, hogy értelmes lány vagy! Ezért ne aggódj!

Én későn mentem férjhez, de úgy érzem, jó feleség vagyok. A férjem tisztel azért, hogy azzal a háttérrel, amivel rendelkezem, meg tudtam állni a lábamon, nem züllöttem el. Gyerekünk még nincs sajnos....

Ha humorosan próbálom nézni a dolgot, talán még "edzettebb" is lett a lelkem a gyerekkori balhék miatt! Én erős nőnek érzem magam, mert ki tudtam lépni abból a mocsokból... 16 évesen elkezdtem dolgozni, külön költöztem albérletbe (nehéz volt!!!!), és minden csak ezután jött (érettségi, egyetem stb.) ... és minden "önerőből"..., levelezőn, munka mellett. De megcsináltam!!! Egyébként érdekes, ezekre az évekre inkább nosztalgiával gondolok vissza, és nem rossz szívvel...! (Emlékszem, akkoriban rohadtul "sajnáltam" magam mindenért, amit én nem kaphattam meg - karácsonykor pl. még egy fenyőgallyam se volt, amit feldíszítsek az albérletben - de az önsajnálat elmúlt :))) Így visszatekintve inkább még egy kicsit "büszke" is vagyok magamra ... :))

A nehézségek legyőzése után erősebb leszel, mint bárki más, hidd el!!

Tudom, hogy nagyon nehéz most, de gondolj arra, hogy szerencsére már felnőtt nő vagy, és hamarosan elkezded a saját életedet (jó lenne tényleg minél hamarabb!!!!!)

Kitartás!!!

Szia!

Én is hasonló helyzetben voltam. Nevelőapám mindig vert. Anyukám gyenge volt vele szemben és nem tudott megvédeni. A nevelőapám terrorban tartott. Idegileg tönkre mentem. Olyan gyomoridegességek jöttek rám, hogy nem tudtam már kimenni a lakásból, mert rámjött az idegesség, és hasmenésem lett. Én sem járhattam szinte sehova...

Több éve nem laktam már otthon, de az idegesség megmaradt.Egy nap odáig jutottam, hogy egy irodaházba be kellett kéretőznöm WC-re, mert elkapott az ideg. Ez már úgy működött, hogy okkal-ok nélkül rámjött. Elmentem egypszichologushoz és adott gyógyszert. Pánikbeteg lettem és depressziós.

Most már nekem is van 2 gyermekem. És azt hiszem az én fiam is terrorben él... Látom magamon ugyanazt, ahogy nevelőapám nevelt engem... Tudom, hogy rossz módszer, de mindenért egyből a plafonon vagyok, és ordítok. Lehet, hogy a fiam is egy idegroncs lesz.... Ő most 8 éves...

mintha magam olvasnam..

én hogy tettem tul ?

18 evesen elkoltoztem (nem igazan volt hova, nem legalisan laktam koleszben), aztan szepen lassan eltelt par ev, azt hittem, hogy mar nem izgat, rendezodott minden, aztan elkezdett hivogatni..allitolag minden hivas utan bevackoltam magam a sarokba, es ringattam magam..

aztan szerencsere elmult ez is, es mar abszolut semleges a dolog, esetleg neha kicsit sajnalom, szeretni nem tudom.. es eselyes, hogy eltiltom a leendo gyerekemtol amint kezet mer rá emelni, vagy nem abban a hangsulyban szol hozza..

ezen csak az ido segit..SOK ido.

koltozz el otthonrol minnel hamarabb

aw, olvastam a valaszod.. sajnalom, h nem megoldható a koltozes. :(

amugy en epp az ellenkezoje lettem, tul kedves, tul rendes, hogy meg veletlen se legyek olyan mint o, és a parom olyan, hogy ellensulyozza a gyakorlatiassagaval, en nagyon boldog vagyok vagyok, hogy sajat eletem van..

amugy egyszer en is megutottam, azota engem se ver (fuldoklott a kutyam, meg akarta akadalyozni, hogy segitsek, lefogott, en meg visszakezbol puff.. nem vagyok ra buszke, de azota nem nyul hozzam..szoval tenyleg, mintha magam olvasnam :()

Szia!

Az én férjem is ilyen családban nőtt fel, meg a húga is. Sőt az anyósomat a mai napig veri apósom...Nagyon régóta együtt vagyunk, már gyerek is van,de soha egy hangos szót sem szól, nemhogy kezet emelne bárkire is.

Elfelejteni nem fogod tudni teljesen szerintem,lehetetlen. Tégy róla,hogy ha családot alapitasz, nálad ne legyen ilyen gond.