Mit csináljak, vagy nem velem van a baj?

Próbáld meg kibírni egy darabig, és keress egy távoli főiskolát, ahol kollégiumba, vagy albérletbe mehetsz. Szívből sajnálom, hogy így van, de mesélek neked egy történetet, ami velem esett meg.

Tizenhat éves voltam, és 25 km-re lévő városban jártam középiskolába. Általában három órakor szoktam hazaérni az utolsó óra után a busszal. Egy alkalommal, csütörtök-pénteken megbetegedtem, és amikor hétfőn iskolába mentem, az osztály azzal fogadott, hogy megyünk moziba (iskolai program volt, osztályfőnökkel együtt) és a mozijegyemet nekem is megvették az osztálypénzből. Paráztam is, hogy most mi lesz, két órával később fogok hazaérni. Telefonunk nem volt még akkor, nem tudtam hazaszólni. Egy osztálytársnőm, aki a szomszédos faluban lakott, ő nyugtatott le, hogy úgyis egy busszal megyünk haza, nem leszek egyedül a buszon.

Haza is értem szépen két órával később. Azt a cirkuszt, ami odahaza fogadott, nem kívánom senkinek. Hol voltam, merre jártam, kivel tekeregtem, ne mondjak már olyan hülyeséget hogy mozi, miért nem szóltam róla előbb. Hiába magyaráztam, hogy pénteken dőlt el a mozi, én pedig beteg voltam. nem akarták elhinni, hogy osztállyal moziba menni, pláne osztályfőnökkel, na neeee...

Másnap sírva odamentem az osztályfőnökömhöz. Elmondtam neki, mi volt velem odahaza, és kértem, hogy adjon igazolást, hogy valóban, velük, moziban voltam. Adott, egy hang nélkül, még a dirivel is lepecsételtette. Hazavittem, és a szüleim orra alá nyomtam. Felért nekik egy orrbaveréssel.

Két évvel ezelőtt külföldre mentem ki egy nagyon jó barátomhoz. Anyám szabályosan megtiltotta, hogy menjek, huszonhét éves, pénzkereső felnőtt létemre. Közöltem vele, hogy az én pénzem, az én életem, és kábé húsz éve lejárt az, hogy ő nekem valamit megtiltson.

Egyszóval, vannak ilyen szülők, és sajnos nem veszik észre, mennyire tönkreteszik a gyerekük életét, megölik a kapcsolataidat.

Nem mondom, hogy beszélj velük, mert úgyis a szavadba vágnak. Próbáld meg leírni jóanyádnak levélben, és kérd meg, hogy találjon valami megoldást, mert ha elzár mindentől, mindenkitől, annak rossz vége lesz.

Amint pedig teheted, menekülj.

=/ én is így vagyok. :S

csak nekem nem kell anyám felhívni. De ha már kések 10 percet, akkor hol voltáL??

14/L

Szia! Én is hasonló cipőben járok, mint te. Anyámmal semmit nem tudok megbeszélni, és imád gyerekként kezelni, holott már 18 éves vagyok.

Szerencsére nem kell minden délután telefonálgatnom, hogy hazaértem-e már a suliból, de ha a szokásosnál később érek haza, az első kérdés: hol voltál eddig?

16 évesen voltam először bulizni, akkor is csak éjfélig maradhattam, azóta is úgy kell kikönyörögnöm belőle félévente egyszer, hogy elmehessek a barátaim szülinapi bulijára-amin természetesen napokig gondolkodik, és feltételekhez köti, meg minden...

A baj, hogy nekem hatalmas szabadság-, és függetlenségvágyam van, és ezt olyan szinten lekorlátozta egész gyerekkoromban, hogy mára igencsak megromlott köztünk a viszony, őszintén szólva, alig várom, hogy elköltözhessek itthonról - minimum 200 km-re.

A lényeg, hogy ha kívülállóként nézem magam, azt a szomorú helyzetet tapasztalom, hogy van egy 18 éves lány, aki teljesen bizalmatlan az anyja iránt, szinte fél tőle - igen, jóformán rettegek megkérdezni, hogy elmehetek-e valahova, mert előre tartok a grimaszaitól és a megjegyzéseitől. Csak rettentő, hogy sok barátom van, és őket folyton vissza kell utasítgatnom mindenféle hülye indokkal,;mert az ugye nem mondhatom, hogy "bocsi, anyám nem enged".

Erről nem lehet beszélni róla. Anno sokat dühöngtem, tisztára idegbeteggé tett a helyzet, de rájöttem, hogy csapdában vagyok,mert máshova nem tudok menni.

Írj neki levelet, csak ezt tudom ajánlani, légy vele őszinte, nehogy az legyen a vége, mint nálunk, én ugyanis a jövőben ki óhajtom zárni az anyámat az életemből. Egyszerűen nem bírom elviselni, mert gátló tényezőként élem meg a jelenlétét. Ne hagyd, hogy nálatok is idáig fajuljon a helyzet.

Ha a beszélgetés nem megy, teljesen ŐSZINTÉN írd le, hogy mit érzel, hogy ezzel neked árt, stb... nem veszíthetsz semmit...