Én vagyok emiatt rosszindulatú? Vagy igazam van?

A párom és én együtt éltünk. Született egy kisfiunk is. Úgy alakult, hogy oda kellett költöznünk párom édesanyjához, amit én nem szivesen tettem, mivel nincs bajom anyósommal, de mégiscsak egészségesebb külön háztartásban. Hát ez ígyis lett. Nem éreztem otthon magam. Nem tudtam, úgy tenni venni csinálni a dolgaim mint eddig mert mindent megcsinált anyósom, és nemis engedte, még azt se hogy legalább a mi szennyesünket én mossam ki. Úgy éreztem ottmagam mint egy senki. Emiatt megis romlott a kapcsolatom a párommal. Egyre többet veszekedtünk, ő a végén már inkább a barátaihoz menekült. Mivel a munkájából kifolyólag ígyse volt sokat otthon amistt is több lett a feszkó, hogy kikértem magmnak, hogy minden második este jóformán elmegy. A párom beközölte, hogy ő ezt nem tudja tovább folytatni, és hogy az anyjára is tekintettel kell lennünk (betegeskedik) blablabla. Eljöttünk a kisfiammal. Ennek lassan 3 hónapja. Végül kibékültünk, de nem költöztem vissza a gyerekkel de a párom szeretné. De én nem akarok mert tudnám ugyanez lenne. Arra sajnos semmi esély, hogy külön mennyünk, mivel nem tudnánk kaukcióra összerakni pénzt, és mivel anyósom nem melózik, így az ő kiadásai a párom nyakára zuhantak. A párom kitalálta, hogy mennyek vissza dolgozni, hogy hamarabb kijöjjünk a sz*rból. De én nem akarom ott hagyni anyósomnak az 5 hónapos gyereket mert nem neki szültem. Meg ugyebár akkor visszakéne költözni. Most tényleg önző lennék azzal ha nem dolgozok? Azért mennyek vissza melózni hogy az anyja hiteljeit fizessem? Mielőtt jönnének a "minek vállaltál gyereket" kommentek, elmondom a fiúnknak mindene megvan és nemis voltak anyagi gondjaink mostanáig. Mit kéne tennem? valami tanács? Minden vágyam, hogy egy család legyünk újra, de teljesen kilátástalannak érzem a helyzetet.