Megbuktam mint anya, mint feleség?
Muszáj kiírnom magamból, mert kuss a nevem. Talán megoldást is kaphatok.
Férjem és én több, mint 5 éves közös multtal rendelkezünk. Akkoriban ismerkedtünk meg, mikor a fia született.
Szép szerelem a miénk, jó társak, barátok, testvérek vagyunk egymásnak. Az elejétől ismerem a fiát, imádtam őket. Vártam az újabb találkozókat, rengeteget játszottunk a kicsivel. Aztán, ahogy idősödött, úgy kezdte átvenni anyja idióta stílusát. Az anyukája alig foglalkozik vele. Most 5 éves már elmúlt. Már egy helyen lakunk férjemmel, apás hétvégén mindig itt van a gyerek is. És bennem egyre nagyobb és nagyobb a feszültség. Főleg most, hogy én is várandós vagyok.
Az el van várva tőlem, hogy enni adjak a gyereknek, míg apa alszik, meg foglalkozzak én vele addig. De persze, hát nem nézhetem semmibe, csak egy gyerek.... De az, hogy amikor elgurul a bogyó a gyereknél, és visszafelesel nekem, eszek és azt ne egyem meg mert az az övé, takarodj haza, ebben az ágyban nem alhatsz, mert ez apáé.... Dobálja szét a legókat, amit nekem kell utána összeszednem. Rászólok, flegmázik, vállát rángatva csapkodja az üveg ajtót, mégjobban dobálózik. Apa nem szól semmit, csak mikor már én is csapkodni kezdek. Olyankor egyből: a csapkodással mész valamire? Hát nem, de akkor neveld te, a te fiad,szóljál rá, mert engem rugdos, csíp, harab, megkérem, hogy ne bántsa a babát és csakazért is....
Konkrétan én ne próbáljam nevelni, de tűrjem el, hogy itt van 2 hetente. Soha nem ártottam neki, boltból mindig hoztam neki egy kis ezt, egy kis azt. Leültem vele játszani, elmentem vele a játszótérre, és mégis így bánik velem....
Mit tegyek? Nem tudok minden ilyen hétvégére programot kitalálni, nem aludhatok ezért.másért. Párommal beszélni erről lehetetlen. Mindig megígéri h jobban odafigyel, amit mondok, és következő alkalomnál kezdődik előlről az egész. Alapjáraton nem szoktunk veszekedni, de mikor ezek a hétvégék vannak, mindig összeveszünk....
Próbáltam ajánlani neki, hogy csak szombat vasárnap legyen itt, és mikor szabadideje van, menjen el érte oviba, de az nem jó.... Bármit.mondok az nem jó... Ne kérjek már ilyet, hogy ne hozza el....
Akkor.mit csináljak? Alkalomról alkalomra gyűlölöm meg a gyereket, és lassan lassan már az egész a kapcsolatunkra is teljesen rámegy....
Egyenlőre én ezért nem szeretnék elválni, de nem lesz más választásom? Egyedül maradok a saját gyerkőcömmel?
Olyan szépen indult, annyira aranyos kissrác volt... Mostmeg süt belőle a gonoszság velem szemben.
Azt nem gondolnám, hogy az anyja uszítja, deaz is benne van sajnos a kalapban.
Mit tehetnék? Mit? Nagyon türelmes ember vagyok, de ezt már nem bírom így sokáig... Már kezdem bánni, hogy akkor belementem egy olyan kapcsolatba, ahol már volt egy gyerek...
De hát olyan jól indul a 3-unk kapcsolata... ki a fene gondolta, hogy így fog alakulni? :/
Nem értem... :( És nem tudom mi lenne a helyes lépés.
Próbáltam a gyereknek is elmagyarázniy hogy nem jó, amit csinál, de lesem szarta.... Annál inkább csinálja.
Csodalatos szerelem lehetett egy friss apuka oldalan.
Latod ez a karma pont ez
Olvassatok es tanuljatok belole mondenki igy jar aki mas ferjevel csodalatos szerelmet el meg
Én itt mindent látok, csak szerelmet nem.
kérdező, te nagyon vakon vagy. Elhiszem, hogy te szerelmes vagy, de ez a pasika csak egyvalakit szeret, saját mahát. hogy dőlhettél be neki?
Hány éves vagy királylány? És még hiszel a mesékben?
A gyereknél ennyi évesen pár pofon, nyakas már elfér ilyen szintű viselkedésnél.
Cigányok között nőttem fel, magyarként, de ha probléma volt otthon, akár a mi családunkban, akár a másiknál. Ott a papucs is repült utánunk, és akkoriban egy műanyag talpú klumpa igencsak koppant a fejünkön. Bőgtünk is, leckét b****unk megírni, úgy mentünk suliba is.
Teltek az évek, elfelejtettük ezeket vitákat, talán mert mind okkal történtek. Érdekes módon aki a rosszaság miatt kap, az nem sérül mentálisan. Viszont aki valódi bántalmazáson megy keresztül azt elkíséri egész életében.
Amennyiben még lehet szakíttasd meg a várandósságot ha elhamarkodott döntés volt, már pedig az annak tűnik.
Már most egy idegen kölyökkel egy gonddal több, a sajátod mellett meg aztán őrület lesz.
Később, huszonévesen egy ilyen mostoha gyerek simán lecsap a pénzért stb.
24F
Arra a hétvégére mikor nálatok van a gyerek,találj ki magadnak valami programot.
Nem tudom hogy a szuleid hogy hol merre vannak,de pl mondhatnád hogy szuleidhez mész mert anyukad hivott vagy ilyesmi.
És amkor meglatjuk hogy a kedves apuka hogy birja vagy hogy vele is igy viselkedik-e
Egyebkent nem vagyok az agresszió híve,de ha velem ezt csinálná egy gyrrek,pláne az otthonomban,biztos,hogy levernék neki egy nagy büdös pofont. Biztosan megjegyezné. Lehet,hogy utána visszavenne egy kicsit magából. Csak ezzel meg az a gond,hogy mivel nem a saját gyereked , a pároddal biztos ez is veszekedést generálna. Igazából neki kellene elmondania a gyereknek ,hogy így ne viselkedjen veled , és ha szép szóval nem megy,akkor a férjednek kellene megcsapnia azt a neveletlen kölköt.
Szerintem kultúrembereknek nem jelenthet problémát leülni és megbeszélni a problémákat, ezért azt javaslom, hogy beszélj a gyerek anyjával.
Ha nem te szedted szét őket, akkor miért uszítaná ellened a gyereket?
Lehet, hogy érdekes dolgokat tudhatnál meg tőle a férjedről is, mert eddig csak annak a tálalásában ismered a történetüket, amit én erős kétkedéssel fogadok.
Lehet, hogy nem is sokáig kell "kínlódnod" a kisfiúval, mert várható, hogy a pasi tőled is le fog lépni egy másik nővel, mihelyt megszülsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!