Évek óta tartó komoly pszichés problémák miatt az egyetem otthagyása mellett döntöttem. Nem merem elmondani otthon a szüleimnek. Valaki segítene, hogy mégis hogyan szedhetném össze az erőmet ahhoz, hogy leüljek velük beszélni?
A kijelentkezésre az ok elég egyszerű: annyira korlátozza a szorongás az agyamat, hogy egyáltalán nem megy az egyetem. Beláttam, hogy ha nem segít egy jól képzett szakorvos, akkor nekem nincs jövőm, mert ez totál ellehetetlenít. Így meg semmi értelme járni, hogy csak bukdácsolgatok, és áttennének fizetősre a nyár végén.... majd ha rendbe jönnék, akkor visszajelentkezem.
A lényeg, hogy megbuktam 3 tantárgyamból (első éves vagyok), ami azt eredményezi, hogy 9-ből 7 kurzust nem tudok felvenni. Ha a szüleim megtudják, hogy gyakorlatilag üres az órarendem, nyilván rájönnek a bukásaimra és jobb kimenetelnek tartanám, hogy ha én magam ülnék le velük és nem ők jönnének rá. Csak egyszerűen nagyon erős, és bénító a szorongásom, meg nagyon sok feszültség gyűlt fel bennem, úgy hogy félek, hogy esetleg elsírnám magamat s emiatt meg szégyellném magamat. A másik gond pedig az, hogy nem tudom eldönteni, hogy csak édesapámnak mondjam el, vagy egyszerre mindkettőjüknek, mert apával meg lehetne higgadt körülmények között beszélni, de anyával nagy valószínűséggel összevesznék, mert ő pedig nem hajlandó bevallani, hogy pszichés beteg vagyok, én viszont tisztában vagyok vele, hogy az vagyok. Az ok pedig szerintem az lehet, hogy anyám abban a hiszemben van, hogy pszichés betegeket csak gyógyszerrel lehet gyógyítani, fél, hogy az ő édesanyja sorsára jutok (ez azért van, mert az ő édesanyja is szedi az antidepresszánsokat, amik tartós mentális állapotváltozáshoz vezettek dühkitörések, és memóriakiesések formájában). Tehát ha csak apával beszélnék, akkor nem lenne ott helyben veszekedés, viszont ha anyát kihagyom egy ilyen fontos dologból, elég nagy a valószínűsége annak, hogy megsértődik. Ha pedig ott lenne a beszélgetésnél, félek, hogy megpróbálná apát lebeszélni a szakorvoshoz való fordulásról. Úgy érzem, anyum tele van félelmekkel, és menekülni akar a problémák elől.
Magamról bővebben annyit, hogy nem kicsit befelé forduló/introvertált típus vagyok, érzékenynek tartom magam a pszichét érintő külső behatásokra. Igazából a problémáim akkor kezdődtek, amikor a szülők(leginkább anya) és köztem feszültség alakult ki. (Kevesebbnek érzem magamat a bátyámnál, ezzel jött egy kisebb fajta kisebbségi komplexus is, ami miatt enyhe, és csak időleges szorongásom volt alapból, legalábbis relatíve nem számottevő a mostani alja állapotomhoz képest.)
....a fő probléma inkább az, hogy 4 éve történt velem egy olyan esemény, amely nagyon erős lelki megrázkódtatással járt (komoly agresszivitásnak estem áldozatául, de nem erőszakolásról van szó), bocsi de erről az esetről nem szeretnék ennél részletesebben beszélni. Szóval, amióta megtörtént velem ez az esemény, a szorongásom teljesen beteges alakot ölt... Azóta folyamatosak a szorongásaim, voltak/vannak dühkitöréseim, erősebb a szorongásom, mint azelőtt volt, azóta vannak rágódásaim az eseménnyel kapcsolatban (meg azóta minden máson is rágódom), azóta vannak kényszergondolataim, amelyek szexualitással, és agresszivitással kapcsolatosak, meg olyan kényszerszerű gondolatok, amik arról szólnak, hogy a volt osztálytársaimat odaképzelem magam köré, ahogy figyelnek engem. Úgy érzem, hogy ami történt velem, nem tudtam feldolgozni, mert mindennap váratlanul előtör bennem, meg hirtelen, a másodperc tört része alatt bevillannak dolgok. Annak idején a gimnáziumban dolgozó iskola pszichológus adott meg terapeuta elérhetőségeket és közölte, hogy a problémáim komolysága miatt minél hamarabb fel kell, hogy keressem az általa megadott pszichoterapeuták valamelyikét. (..de a fenti okok miatt nem merem sajnos elmondani otthon..)
válasza: válasza:Szerintem ne hagyd ott,azzal csak még visszahúzódóbb lennél.
Nézd , én is 3-at buktam és első féléves vagyok. Nálam mondjuk más volt a baj,sok buli,0 tanulás,de megígértem hogy jövőre más lesz.
Nekem is van ráépülős bukós tárgyam,és mégis felvehetem,annyi hogy majd tavasszal vizsgakurzust indítanak a bukott tárgyak ak.
Ha lehet,próbáld meg te is inkább így. Egyetem mellett is járhatsz pl pazichológushoz és minden rendbe fog jönni.
Próbáld meg kizárni a stresszt, ne törődj semmi mással.
Hidd el,később megbánnád,ha otthagynád!
19L
2-es: Köszönöm a jó kívánságodat!
Amúgy nem szoktam magamban tartani (egy részét legalább is) a szorongás keltette dühnek/feszültségnek. Csak az a gond, hogy mindig dühöngök, persze halkan, hogy ne vegyék észre, mert akkor meg magyarázkodhatok. Ezt a dühöngést "segíti" felhozni a kényszergondolat. Nagy szenvedést okoz. A szorongásom miatt 1,5 év alatt felszedtem magamra 20-25 kg-t, mert csak az egész napos kajálással tudom kordában tartani a szorongásomat, ha úgy kb. este 7 órától nem ehetnék másnapig, ott kaparnám a falat az éhségtől, és úgy felerősödne a szorongásom, amitől a kezem annyira reszketne, hogy a pohárból majdnem kifröccsent a víz valamelyik nap is, nagyon rossz. 17 évesen a vérvételen kimutatott eredmények alapján a koleszterin szintem a megengedettnél is magasabb volt, kedden vagy szerdán megyünk ismét vérvételre.
3-as: Tudok passzíváltatni, csakhogy ugye az 1 év lehet legfeljebb, és addig nem valószínű, hogy meggyógyulok, én pedig betegen nem fogok visszamenni. Meg nem akarom tűrni, hogy a szüleim kifizessenek 200 ezer Ft-t egy félévre, lelkiismeret furdalásom lenne tőle.
Nagyon nincs más apán kívül akivel beszélhetnék. Mozgással hiába vezetem le a feszültséget, nem igazán segít, próbáltam autogén tréninget is... Begyakoroltam, megcsináltam, és még azt se éreztem, hogy akár egy 5 percre is segítene.
5-ös: Egyikből sem kaptam meg az aláírást. A pszichoterapeutát pedig hála istennek meg tudjuk engedni magunknak anyagilag.
6-os: Velem totál ugyan ez volt gimnáziumban, állandóan volt pár lelki nyomorék, akik attól érezték jól magukat, hogy ha verbálisan belém rúgtak 1-et, 2-őt.
Gimiben is szorongtam ahogy itt is... pedig itt, az egyetemen hamar felismertem, hogy elfogadnak, kedvelnek. Itt nem akarnak a középpontba erőltetni/extrovertálttá "alakítani"..(volt ilyen elvárásuk a gimiben velem szemben).. de mégse enyhült a szorongás kicsit sem. Valahogy úgy érzem, van ott valami "más" is, valami közvetettséget érzek a szorongásomban. Meg pont, hogy egyre erősödnek a kényszergondolataim, egyre gyakrabban törnek ki a tudatalattimból.
7-es: Akkor sem szedhetek gyógyszert, szüleimet senki sem fogja rábírni gyógyszerszedésre, ha meg titokban szedném, és rajta kapnának, akkor meg kitaposnák a belem szinte.
10-es: Muszáj tudniuk róla, egyedül nem tudnék elmenni, az elején biztos nem, mert olyan bénító a szorongásom.
11-es: Örülök, hogy rendbe jöttél, és igen.. ettől tartok, hogy sok idő lesz. Összetett a problémám, és azt nem fél év rendbe hozni.
12-es: Nekem sajnos nincs ilyen lehetőségem, nálam csak a jövő szeptember az egyetlen opció.
A stressz kizárásával pedig az a gondom, hogy olyan jellegű/erősségű a problémám, hogy esélyem sincs a kizárásra.
válasza: válasza:huuuu mennyi minden kiszaladt Belőled!!!!
nah ilyen vehemenciával "köpd" ki magadból az összes kellemetlen, számodra terhes gondolatot.
jót fog tenni. én hiszek Benned, hogy sikerülni fog!!!
autogén tréningről csak annyit, hogy egyszer elmentem.
agyfax volt az egész.
cipelte magával mindenki az ott kapott kis szivacsát, valami pirinyó kis helyiségbe bementünk egy rakatan, lefektettek a földre, szem becsuk, stb, és jöttek az instrukciók.
hát rohadt rosszul lettem :(
nem szóltam én semmit, csak felültem.
rámszól a pi.a, hogy jó lenne ha nem zavarnám a csoport munkáját, és csinálnám a gyakorlatokat.
nah ezt az idiótát kéne sárgaházba küldeni.
Nem hobbiból mentem oda, hanem mert qurvára szükségem lett volna rá, viszont többet nem mentem.
Darabig még nagyon xar volt, aztán egy idő után magamra találtam.
válasza:Szerintem PTSD-d van.
Tündérhegyre mennék a helyedben, ott az ilyen problémásoknak általában tudnak segíteni valamit.
válasza: válasza:családon belüli konfliktusok/iskolai szekálás miatt már egészen kis gyerekként elég mély lelki problémáim lettek (jártam gyerekpszichológushoz, de nem tudtam megnyílni neki).
Szóval kb amióta az eszemet tudom nem vagyok rendben ilyen téren.
Az egyetemen aztán robbant a bomba, egyrészt egy baromi nehéz tudományos alapszakot választottam (egy tantárgy és az azt tanító kedves tanárnő miatt választottam, amúgy fogalmam sem volt, hova kéne jelentkezni). Hirtelen minden túl sok lett, az alapszakot 3 év helyett 4 év alatt végeztem el részemről kínkeservesen (pedig nem vagyok és sosem voltam rossz képességű, a jegyeim sem voltak gyatrák, kivéve matek, fizika). Ez alatt a 4 év alatt olyan szinten kész voltam lelkileg, hogy azon csodálkozom,egyáltalán hogy kerültem ki ebből élve. Sajnos az alapszak után ragaszkodtam a mesterszakra való felvételihez (ezzel az alapszakos diplomával kitörölheted a feneked), na innen kezdődött az igazi "buli". El kell mondanom, hogy sosem szerettem ezt az egészet, de már magamtól is elvártam a teljesítményt, meg persze az otthoniaktól is jöttek az elvárások, igaz burkoltan. A mester kezdete után egyre jobban megutáltam a szakterületet, kb. én voltam az egyedüli az évfolyamon, aki savanyú pofával járt be. Körül voltam/vagyok véve minden lében kanál, "sajtkukac van a seggében" típusú emberekkel, akik ahogy haladnak előre szakmailag, úgy püffeszkedik egyre nagyobbra az egójuk. Vannak olyanok is, akik bármilyen gyerekes módszerrel, bármi áron azt akarják elérni, hogy a másik szarul érezze magát és megalázva. Ilyen emberekkel persze, hogy nem szívesen társalgok, nem csak azért vagyok csendes, mert introvertált a személyiségem (de ez amúgy sem kéne, hogy hátrány legyen).Különben is, kinek mi köze van hozzá, hogy a másik mit miért csinál egy ilyen helyzetben.
Maximalista vagyok, aki ha egyszer elkezdett valamit, mindenképp befejezi, és ez fog sírba vinni.
Mára konkrétan belebetegedtem a szorongásba, fizikailag is igen beteges vagyok, emiatt a mesteren jelentős csúszással fogok végezni, és az utolsó félévemet már fizetnem kell. Viszont itt már nem fogom feladni, meg kell írnom a szakdolgozatomat, letudni 2 tárgyat, államvizsga és kész. Még akkor is, ha most még annyira elérhetetlennek tűnik. Nekem csak a diploma kell, még csak hallani sem akarok a szakterületről ezek után.
Gondolkodtam azon, hogy terapeutához kéne mennem, de annyira makacs vagyok, mint az öszvér. Valahogy mindig úgy érzem, ezeket a problémákat magamban kell lerendeznem.
Ha nagyon nagyon nagyon reménytelennek látod az egyetemet, vagy csak azt a bizonyos szakot, és mást szívesebben csinálnál, akkor még nem késő váltani. (Én is inkább mentem volna informatikusnak,ez az, ami gyerekkorom óta érdekel.)
Tanulni viszont kell. Muszáj, hogy legyen valamilyen alapod az életben, és szerintem az ismeretszerzés önmagában egy hasznos és kellemes dolog (ha nem kényszerítenek).
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!