A nevelőapám egy psichopata állat. Mit tegyek? (részletek lennebb)
Édesanyám egy jó ideje (kb 10 éve azthiszem?) együtt él ezzel az emberrel, akitől már közös gyermekük is van, a 8 éves öcsém. Egy ideig börtönben volt (már nem tudom miért), egy gazdag faszi, rengeteg pénze van (ez csak mellékinformáció).
A baj ott kezdődött, hogy kiengedték. Ugye ott bent mások a szabályok, rengeteg filmet néztem erről, tudom mi van odabent. Kigyúrt férfi, szóval vele odabent semmi olyant nem tudtak tenni ami lelkileg megváltoztatta volna (itt igen arra gondolok amit odabent az "alfahímek" tesznek a gyengébbekkel, de ilyen nem történt vele, mivel ő "alfahímnek" számít.)
Mikor kijött még kedves volt, de látszott rajta, hogy nem olyan mint azelőtt. Olyan volt mint aki visszament az időben vagy 20 évet, mint egy primitív állat.
Én kedvesen beszéltem vele, megtettem amit kért, ha takarítottam, úgy, hogy fényes volt a ház, és ő 2 nap múlva mondta, hogy takarítsak (mikor amúgy egy porszem nem volt sehol) én megtettem, mert úgymond tiszteltem.
De mostanában elkezdett kötekedni meg fenyegetni. Estefele járt az idő, még kb 1-1.5 óra volt addig amikor le szoktunk feküdni, én még barátaimmal játszódtam a gépen, headset rajtam volt, errefel odajön mögém és mondja, hogy kapcsoljam ki. Mondom neki, teljesen normális hangerőn (és ez tényleg normális hangerő, nem csak én véltem annak a headset miatt, mert anyum például semmit nem szól, szerinte is normális hangerő) mindjárt kikapcsolom, errefel ráüt a fejemre, és mondja, hogy ne ordibáljak. Mondom neki, hogy nem ordibálok, normális hangerőn beszélek vele. Erre kezdi, hogy ne pofázzak mert megver. Mondom neki, hogy nem pofázok, kapcsolom ki. Erre mondja, hogy telik a pohár, telik s legközelebb összetöröm a laptopot. Én itt már megnyomtam a Shut down-t. Levettem magamról a headsetet s kimentem a konyhába, hogy igyak. Ő jött utánam s ott mondta nekem, hogy kapcának nézek mindenkit. Hogy senkinek nem fogadok szót, mikor ez nem igaz, neki is szót fogadok. Azzal fenyegetett, hogy megüt úgy, hogy lefejelem az ajtót. Nekem se kedvem, se lelki erőm nincs ahhoz, hogy egy ilyen emberrel éljek. Rendesen terrorban tart az utóbbi időben. Nem merek ellene fordulni mert testalkatra olyan mint Swartzenegger.
Már rendesen félek tőle, hogy úgy megver, hogy ott hagyom mind a 32 fogam. Kérlek titeket adjatok tanácsokat, hogy mit csináljak ha bekövetkezik, hogy összetöri a laptopom (ami nem volt olcsó), és/vagy úgy megüt, hogy lefejelem a falat, mert amúgy ő nem tudja kontrollálni az erejét. Mikor kijött kezet fogtam vele, de úgy megszorította, hogy ha jobbkezes lennék nem tudtam volna írni vele legalább 3 óráig, úgy fájt. És mondtam is neki, ő meg erre azt vágta, hogy nem szorította meg erősen.
Nem tudom mit tegyek, kérlek adjatok tanácsokat.
[Mellékinfó: Romániában élek, pontosabban Erdélyben.
17 (4 hónap múlva 18) éves gyengébb fizikumú fiú/férfi vagyok.]
Az apukámhoz való költözés azért nem egy opció mert már próbáltam. Kb 1 hónapot nála laktam, és gyakorlatilag ahhoz se volt jogom, hogy lakáskulcsom legyen. Meg kellett várjam amíg a felesége végzett a munkával és vele mentem haza. Így, hogy nem vele lakok, de találkozgatunk így semmi baj, jó kapcsolatunk van.
Nagymamám pedig havonta, 2 havonta megy ki Magyarországra 2-3 hónapokra dolgozni, az alatt pedig nagytatámmal nem tudok maradni mivel 1. Ő nem tud sütni/főzni, 2. Ő nem csinál egész nap semmit.
Nézd, ez borzalmas. Tényleg. Elhiszem, hogy félsz, mert ez hatalmas rettegést válthat ki belőled minden áldott nap, DE...azt hiszem, hogy elköltözhetnél a nagyszüleidhez, vagy tölthetnél náluk hosszabb heteket. Ugyanis az nem magyarázat, hogy nagypapád nem tud főzni. Igen, ez egy olyan eset, ahol magadra vagy szorulva. Valamit valamiért. Nem várhatod el tőle, hogy megtegyen olyan dolgokat, amelyeket nemsokára egyedül kell csinálnod.
Az iskolában nem tudsz szólni, esetleg kollégiumba költözni?
Az pedig, hogy édesanyád nem áll ki melletted, a legsajnálatosabb dolog a történetben. Amikor az, akitől simogatást várnál, ellened fordul. És elvakultan ad igazat annak, aki ezt képes megtenni a füle hallatára. Hogy tudja végighallgatni, ahogy a gyerekét mocskolják? Az öcséddel is ilyen ez az ember? Mármint a nevelőapád.
Nagyon sajnálom, tényleg.
Egy brutális állat, csakúgy mint az én "apám". Tudom azt, hogy miről beszélsz és nem irigyellek. Nem fogsz tudni változtatni rajta.
De talán édesanyáddal megbeszélhetnéd...Vele is ilyen agresszív?
Ne vesd el a nagyszülő-sztorit, mert akadályok merülnek fel benne.
Az, pedig, hogy anyukád mit enged...Nézd, tudom, hogy "beszélni könnyű", de ha betöltöd a tizennyolcat, akkor elmehetsz. Nem állíthat meg azzal, hogy ő tart el. Viszont addig még mindig van 4 hónap, ami kevésnek tűnik, mégis a te esetedben rengeteg. Muszáj elmenned, mert ez lelki terror, és senki ne merje nekem azt írni, hogy "elviselhető", mert SEMMIT NEM KELL ELVISELNI! A rosszat nem megtűrni kell és beleszokni, hanem eltávolítani, méghozzá nagyon hatékonyan.
Próbálj meg valami diákmunka után nézni, járj edzőterembe, hogy erősödjön a fizikumod, ha esetleg arra kerülne a sor, hogy...
De soha ne hagyd magad. Ne hagyd magad elnyomni, mert az ilyen élősködő féreg addig tipor. Ő nem lesz gyengébb, te viszont lehetsz erősebb nála. Sokkal, sokkal erősebb. És itt most nem csak az izmokra gondolok.
Barátok szüleivel nem tudsz erről beszélni? Nem tudnál egy megbízható felnőttet?
A lényeg, hogy NE félj beszélni ezekről, mert csak akkor szűnhetnek meg, ha elkezded megosztani valakivel, aki képes neked segíteni. Ha nem, mindig így marad.
Sok sikert, légy nagyon kitartó és erős!
Képes vagy rá, csak ne félj.
Évekkel később olvasva amit írtál, hihetetlennek tartom, a válaszokat. 18 éves korban elköltözni egyedül, fenntartani magad nem egy egyszerű dolog. Egyik pillanatról a másikra önállósodni nem mindenkinek sikerülne.
Az olyan embernek, aki veréssel fenyegetőzik és a börtönt is megjárta, meg kell mondani, hogy ráhívod a rendőrőket, ha meg mer ütni úgy, hogy 'lefejeled az ajtó' aztán mehet vissza még pár évet ülni.
Te 17 évesen még gyerek voltál, hogy mer egy ilyen féreg, csak azért, mert sokat ültél a gép előtt, fenyegetőzni? Szégyen.
Rá lehet szólni egy gyerekre úgy is, hogy nincs benne a szarrá verés.
Remélem azóta megoldódott a problémád és nem lett semmi bajod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!