Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Teljesen tönkretesz, de...

Teljesen tönkretesz, de biztos vagyok benne, hogy belém szerelmes. Mit tegyek? 22/L

Figyelt kérdés

Másfél évig együtt voltam a párommal (ő 29 éves), de egy félreértés miatt vége lett a kapcsolatunknak, ő hagyott el. Ennek már lassan 2 éve. Azóta neki is, és nekem is lett kapcsolatom. Fél évig nem jelentkezett. Aztán valami mondvacsinált ürüggyel felhívott, és azóta rendszeresen találkozunk, de csókon kívül más nem történt, az is csak fél év után. Nagyon megbánta, hogy akkor elhagyott, és látom is rajta, hogy szenved, annak ellenére, hogy van barátnője. A nő 10 évvel idősebb nála, és egyértelmű, hogy a volt barátom csak a pénzéért van vele, illetve valami közös biznisz-t emlegetett, ami miatt most még időt kér tőlem, és hogy várjam meg.. (Annak idején ő is várt rám, mert egy másik kapcsolatból "rángatott" ki)

Időközben az én kapcsolatom véget ért, és most igazából rá "várok", de nem tudom, hogy jól teszem-e. Kivagyok lelkileg, hogy tudom, egy másik nővel van, akit egyáltalán nem is szeret! Mert mindezek ellenére érzem, hogy csak is engem szeret, sőt imád, és velem tervez mindent. Nagyon szeretem, de nem tudom meddig mehet ez még így...


2010. máj. 3. 19:19
1 2 3
 21/28 anonim ***** válasza:
100%
20.17 vagyok. Az is kihasznalas, hogy hulyit teged, mert rabolja az idodet. Nem tud oszinte lenni a novel? Akkor lehet, hogy veled sem. En tuti nem akarnek olyan pasival lenni, aki notol var tamogatast es csereben vele jar. Ezt noben tudod, hogy hogy neveznek mar. En nem varnek sokat ettol az embertol. Hiteget csak. En a helyedben mast keresnek. Ha ez a ferfi annyira szeret teged, ugyis megkeres majd.
2010. máj. 3. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/28 A kérdező kommentje:
Igen igazad van, ha egy nő csinálná ezt akkor azt mondanám rá h kurv@..Meglátjuk mi lesz, most egy ideig nem fogok vele találkozni, eldöntöttem.
2010. máj. 3. 20:45
 23/28 anonim ***** válasza:
100%
Én a helyedben érdeklődnék, milyen üzletről van szó. Adott esetben tanácsot is adnék Neki, hogy tud veszteség nélkül kiszállni, már ha van ilyen tanács, mert lehet Minden ügy a Nő nevén fut. Ellenben ha kamuzik, akkor okosan feltett kérdésekre átlátszóan nem tud válaszolni, vagy nem akar. Esetleg legyint, hogy semmi közöd hozzá, akkor meg magyarázd el, neki mivel ettől függ a jövőtök igenis van közöd! Hálából is lehet a Nővel láttam már ilyet, de 39 éves nőről van szó. Magyarázd el neki, ha csak hálából van vele, akkor baromi gyorsan szakítson, mert egy olyan nővel "szórakozni", akinek már nagyon ketyeg a biológiai órája aljasság! Sokkal nagyobb aljasság vele lenni, úgy, hogy tudom nincs jövőnk, mint, hogy meg mondja vége! Általában ezt a pasik nem fogják fel. Mindent rágj a szájába és nézd meg a reakcióit, ha okos nő vagy, rájössz hazudik-e vagy sem. Csak fifikásan csajok:)
2010. máj. 5. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/28 anonim ***** válasza:
100%

Látom, hogy Te komolyan úgy gondolod, ő szeret, de minden szentimentalizmus és érzelmesség nélkül, kívülről figyelve a dolgokat: valóban így van?

Ha téged szeretne, akkor veled lenne, nem mással. A pénz talán fontosabb neki, mint Te? Ha szeret, miért kínoz azzal, hogy azt kéri, várj rá, ő meg közben éli a maga kis életét, holott tudja, hogy igenis szerelmes vagy belé...? Vagy nagyon önző, vagy nagyon érzéketlen, vagy nagyon hülye.

A te döntésed, de a helyedben jól meggondolnám a dolgot, akkor is ha nehéz, mert Te csak vársz és vársz, közben meg elmegy melletted az élet... ezt kívánná neked valaki, aki őszintén, szívből szeret?

2010. máj. 5. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/28 A kérdező kommentje:

Abban az egyben biztos vagyok, hogy szeret, ezt 100%-ig tudom, de amúgy a fejéhez vágtam a minap amit írtál, majdnem ilyen sorrendben, tehát mondtam neki, hogy vagy nagyon önző vagy, vagy nagyon érzéketlen, vagy nagyon hülye...

Nem tudom, hogy ezt kívánná-e nekem a családom, csak annyit tudok, hogy nagyon szeretik őt. Tudják, h most van ez a nő, de ők is látják amikor ittvan, h h viselkedik velem, h néz rám, ezt nem lehet tetetni. Én pl. nem tudok olyan emberre szerelmesen nézni, akibe nem vagyok szerelmes. Mindemellett most még mindig távolságtartó vagyok vele, és nem találkozom vele addig, míg nem döntött. Nem is annyira a pénzről, inkább a háláról van szó, amit a csaj iránt érez..

Érdeklődtem már az üzletről, azt mondta, hogy el fogja mondani az igazat, csak legyek türelmes vele.

A nőnek amúgy van gyereke, szóval nem annyira ketyeg már az órája. Bár nő akar gyereket, de a volt párom pedig nem, ő csak velem akar családot...

Már csak napok kérdése, és minden tisztázódni fog azthiszem..

2010. máj. 5. 17:55
 26/28 anonim ***** válasza:
Látom,írhatunk ide akármit,Téged teljesen elvakít a szerelem.Vigyázz,nehogy alaposan megüsd a bokádat!Lesz még idő,mikor búslakodva gondolsz majd vissza ezekre a tanácsokra,és rájössz,kinek volt igaza.Csak nehogy késő legyen!
2010. máj. 5. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/28 A kérdező kommentje:
Igen tudom, hogy lehet igazatok van, de ha tudnám h nem szeret, nem kínlódnék miatta. Mindenesetre, ha pénzéhes dög, akkor ez még most derüljön ki, ne később, ha esetleg elhagyna egy olyanért...
2010. máj. 5. 20:53
 28/28 anonim ***** válasza:
100%

"Bízd az Úrra a te dolgaidat, majd Ő elrendezi." (ha vallásos vagy)

Amit a szíved diktál, és ami a lábad elé hoz az Univerzum. (ha nem vagy vallásos)

"Bármit választasz, a poklot választod" (mondja OSHO)

Ezek mind azt jelentik, hogy ne döntsél, mert úgyse tudod előre, hogy mit hoz az élet. Bármit döntesz, lehet, hogy nem lesz jó, és azt fogod hinni, hogy a másik döntés jobb lett volna. A lényeg: Ha jó házasságot akarsz, magadat formáld olyanra,hogy jó légy egy házasságban.

2010. máj. 5. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!