Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Teljesen tönkretesz, de...

Teljesen tönkretesz, de biztos vagyok benne, hogy belém szerelmes. Mit tegyek? 22/L

Figyelt kérdés

Másfél évig együtt voltam a párommal (ő 29 éves), de egy félreértés miatt vége lett a kapcsolatunknak, ő hagyott el. Ennek már lassan 2 éve. Azóta neki is, és nekem is lett kapcsolatom. Fél évig nem jelentkezett. Aztán valami mondvacsinált ürüggyel felhívott, és azóta rendszeresen találkozunk, de csókon kívül más nem történt, az is csak fél év után. Nagyon megbánta, hogy akkor elhagyott, és látom is rajta, hogy szenved, annak ellenére, hogy van barátnője. A nő 10 évvel idősebb nála, és egyértelmű, hogy a volt barátom csak a pénzéért van vele, illetve valami közös biznisz-t emlegetett, ami miatt most még időt kér tőlem, és hogy várjam meg.. (Annak idején ő is várt rám, mert egy másik kapcsolatból "rángatott" ki)

Időközben az én kapcsolatom véget ért, és most igazából rá "várok", de nem tudom, hogy jól teszem-e. Kivagyok lelkileg, hogy tudom, egy másik nővel van, akit egyáltalán nem is szeret! Mert mindezek ellenére érzem, hogy csak is engem szeret, sőt imád, és velem tervez mindent. Nagyon szeretem, de nem tudom meddig mehet ez még így...


2010. máj. 3. 19:19
1 2 3
 11/28 A kérdező kommentje:
Ma megtettem. Mondtam neki, hogy válasszon, és erre mondta azt hogy rajta van a dolgon, mert csak velem akar lenni, de nem tudja egyik percről a másikra. Igen én voltam a hibás, hogy engedtem, hogy így is találkozzunk, de csókon kívül más nem is történt köztünk, mert sem ő, sem én nem tartottuk jó ötletnek, bár nagy akarat erő kell hozzá, hogy meg tudjuk állni.
2010. máj. 3. 19:59
 12/28 anonim ***** válasza:
100%

előző vagyok.

Az oké, hogy választás elé állítottad. DE addig ne találkozz vele, amíg meg nem születik a válasza. Hadd érezze a hiányodat!

2010. máj. 3. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/28 anonim ***** válasza:
87%
Mellesleg én ha halálosan szerelmes lennék, otthagynék csapot papot a szerelmemért!!!
2010. máj. 3. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/28 A kérdező kommentje:
Igen, köszi, ezt fogom tenni! Ma ment vissza dolgozni, lejött előtte, de meg sem csókoltam, láttam, hogy szarul esik neki, és nekem is rossz volt, de nagyon mérges voltam rá. És még most is az vagyok, mert ezt csinálja velem. Jövő csütörtökön jön haza, de nem fogok vele találkozni, megfogadom a tanácsod, remélem észhez tér.
2010. máj. 3. 20:07
 15/28 anonim ***** válasza:
31%

Hajrá! Én drukkolok hogy újra megtaláljátok egymást ha tényleg ő is szeret téged!

De tényleg ne engedj neki!

Majd írj h mi lett.

2010. máj. 3. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/28 anonim ***** válasza:
87%
Ne haragudj, hogy ezt mondom, de nem ertem, hogy ezen egyaltalan hogy agyalhatsz. Ez a pasi egy masik novel van erdekbol. Magyarul egy himringyo.Valoban egy ilyen emberrel akarsz lenni? Teged is kihasznalhat vagy akarki mast. Neked ez igy OK, hogy o a penzert van a masik novel? Nem nagyon vagy rajta kiakadva...hat tudod, hogy kit erdekelne egy ilyen pasi. Meg van hozza gusztusod?
2010. máj. 3. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/28 anonim ***** válasza:
100%

Még mindig előző vagyok. Azért érint meg a történeted, mert egyébként velem is ezt csinálta a legelső barátom, akire még 4 év elteltével is gondolok néha...Neki volt barátnője, találkozgattunk, hitegetett, állandóan mondogatta, hogy adjak neki még időt, mert MÉG nem hagyhatja ott. Elég buta voltam de hagytam magam hülyíteni fél évig, bár csak csók volt, érzelmileg annyira függtem tőle.. Minden este sírtam miatta.


Végül azt mondta hogy nem tudja feladni a stabil kapcsolatát, bár nem szereti. (és tényleg nem szereti, mert van közös ismerősünk, tőle tudok mindent)

2010. máj. 3. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/28 A kérdező kommentje:
Nem tudom, hogy magyarázzam el ezt de igazából engem kihasználni nem tudna, mert pénzem nincs, csak a szerelmemet tudom neki felkínálni, és ezt ő nagyon jól tudja, mégis velem akar lenni. Azt, hogy a pénzéért van vele, ne úgy képzeld, hogy megvetet mindent magának, meg vele fizettet mindent, mert nem erről van szó. Írok egy példát, mondjuk a csaj finanszírozta neki a d-s jogsit, de ő fizeti neki vissza folyamatosan. Jó, ez is gáz amúgy, de azért az rosszabb lenne ha a nő kitartaná. És hidd el, ki vagyok rajt akadva, nem is kicsit, de mindezek ellenére szeretjük egymást, és velem soha nem volt ilyen.
2010. máj. 3. 20:24
 19/28 A kérdező kommentje:
Nagyon sajnálom, hogy így jártál, mikor szeretitek egymást. Még én is járhatok így, de bízom benne, hogy megjön az esze, és tudni fogja neki ki és mi a fontosabb... És te most így 4év távlatából még mindig szereted? Nincs is esély rá, hogy újrakezdjétek?
2010. máj. 3. 20:26
 20/28 A kérdező kommentje:
Természetesen mindenkit felpontoztam, és fogok is ezután, köszi, hogy elmondjátok a véleményeteket, fontos nekem.
2010. máj. 3. 20:29
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!