Jogosan sértődött meg a barátom anyukája?
Ez a 2. Karácsony, amit a barátommal együtt töltünk. Tavaly hazautaztam a saját családomhoz, majd 24-én vissza a barátomékhoz (anyukájánál lakik). Aztán 25-én együtt visszamentünk a saját szüleimhez.
Idén 24-én náluk leszünk, előtte nem megyek sehova, majd 25-én utazunk megint hozzánk közösen, és a szüleimnél leszünk egy hétig.
Egyébként sem kedvelem a párom anyukáját, mert folyton utasításokat osztogat, és megjegyzéseket tesz az életvitelünkre, meg a szokásainkra. Ezzel én úgy vagyok, hogy amíg a saját keresetemből, a saját albérletemben élek, addig csak az dirigál nekem, aki eltart, plusz a munkahelyemen a főnököm. Miután nem ő tart el, és egyébként sem vagyok már gyerek, nincsen szükségem senki megjegyzéseire arról, hogyan éljek. (ezt most nem részletezném) Csak egy példa: egyetemet végeztem, dolgozok, a saját albérletemet rendben tartom, főzök, mosok, takarítok. Barátom anyukája többek közt azért szólogat be, mert nem sütök, és nem is érdekel a sütés (ezt neki meg is mondtam). Barátom nem is süteményes, plusz nem is élünk együtt, én beosztom a saját pénzem, és ha nem akarok süteményt enni, nem is sütögetek. Barátom anyukája folyton azzal jön, hogy nézzem meg Júliát (barátom hugát), ő mennyi mindent süt bezzeg (ők együtt élnek már a párjával, aki képes is megenni fél tálca süteményt egyszerre). Én ezzel úgy vagyok, hogy ne dirigáljon nekem ebben senki. Most pár napja kijelentő módban közölte velem a barátom anyukája, hogy Karácsony előtt Júliával sütünk mézeskalácsot. Nem megkérdezte, van-e kedvem, csak kijelentette. Mondtam neki, hogy én biztos nem fogok mézeskalácsot sütögetni, de Júlia csak csinálja, ha szeretné. Erre nem szólt semmit, csak vágott egy arcot. Még náluk voltam egy ideig, aztán hallottam, hogy valakinek engem szid a telefonban, hogy mi az, hogy én nem veszek részt a sütésben. Erről én azt gondolom, hogy ha azt szeretné, hogy vigyek hozzájuk a 24-i vacsorára egy tálca süteményt, akkor azt kellene mondania, nem utasítani, hogy én XY-nal mézeskalácsot fogok sütni. Plusz az én barátom utána ugyanúgy az én szüleimnél tölt, nem egy estét, hanem egy hetet, ahol őt is megvendégelik mindennel, és senki nem követel tőle semmit, amit hoznia kéne oda. Most bunkó leszek, ha megbeszélem a párom anyukájával, hogy ha akar tőlem valamit, akkor kérjen meg rá egyenesen, de ne kerülőúton utasítgasson? (Mert arra megkérhet, hogy vigyek valami süteményt, de azt utálom, ha utasítani próbálnak, hogy én X időben, X emberrel, X dolgot fogok sütni).
Egyébként is nagyon haklis a párom anyukája, sőt a nagymamája is. Pár hete szülinapom volt, ahova mindenkit meghívtunk. Nagymamája hozott egy rúd kalácsot meglepetésként, és megkértek, hogy szeleteljem fel, majd vigyem be. Nagyon foszlós volt a kalács, én meg ilyenen nem görcsölök, hogy mértanilag szabályos szeletek legyenek. Mikor bevittem, nagymamája kezdett el piszkálni, hogy hogyan néznek ki ezek a szeletek, mi az, hogy rojtos lett a széle, ezt így megy úgy kell felvágni. Mondjuk, ha én mennék vendégségbe, nem jutna eszembe másokat osztogatni, hogy hogyan vágtak fel egy kalácsot, mert messze nem ez életem fő gondja. Csak annyit szóltam, hogy én így vágtam fel és kész, ha neked nem tetszik, akkor nem eszel belőle.
Szóval hogy kéne kezelni ezeket a helyzeteket? A barátom fontos nekem, a kapcsolatunk nagyon jó, de anyukája meg a nagymamája haklijait nem bírom elviselni.
amúgy nem lett ronda a kalács, csak kicsit rojtos lett a széle, de nem durván. De neki ez is tűréshatáron kívül volt.
csak azzal van gondom, hogy én maradjak mindig kedves, és sajnálkozzak, csak azért, mert a másik idősebb, ha ő viszont velem szemben indulatos, és vulgáris megjegyzéseket tesz mindenféle sajnálkozás nélkül (mint a fenti példákban)? Mert szerintem azért ez kétoldalú. És én az ő életvitelükre nem szoktam megjegyzéseket tenni, b betűs szavakkal meg pláne nem.
Jááj, hát nem vagy tüchtig házitündér. :D
Fu, kirázott a hideg is ettől a mentalitástól, amit anyósod képvisel. Én tisztelem azt, aki precíz és hatékony a konyhában, de szerintem a nők nem konyhagénekkel a vérükben születnek...ugyanúgy, ahogy a férfiak nagy része sem tud autót, mosógépet, stb. szerelni.
Az én anyósom folyamatosan tolja ezt a MENNYI LUSTA NŐ VAN MANAPSÁG, még ünnepekkor sem főznek,sütnek. Én mondtam neki udvariasan, hogy nem tudhatjuk azt, hogy az a "lusta nő" mennyit dolgozik és mihez ért, nincsen jogunk így ítélkezni idegen emberek felett. Csak nézett értetlenül. Ők ebben nőttek fel, hiába magyarázod nekik, ők csak egy lusta nőt fognak benned látni.
Más részről meg én is mondhatnám, hogy ő nem tudná megcsinálni az én munkámat, mert ő meg ahhoz nem ért.
Viszont sajnos kompromisszumok azok kellenek.
Én elengedném a fülem mellett az ilyen beszólásokat, egy idő után megunják.
A parancsolgatás viszont más tészta...ha megkér, vagy esetleg felhozza, az rendben van, de így? Szerintem igazad van. Vigyél valami vásárolt sütit, mond, hogy te csináltad, és csókolom.
Es essunk hasra, hogy onallod ember vagy aki sajat maga fizetu a kiadasait? Csak mert annyiszor hangsulyoztad ezt, hogy mar kezd idegesitove valni...
Amugy meg ket fuled van: egyiken be, masikon ki.
Az én anyósom hamar letett arról, hogy bármilyen közös tevékenységbe belevonjon kezdve a karácsonyi sütögetéstől a disznóvágásig. Nálunk pont a disznóvágás meg a csirke vágás volt a "közös program" ahol az anyósom és apósom egyszerűen kijelentette, hogy már pedig ott leszek, és én is részt veszek benne. Egy jó menyecskének tudni kell a disznóvágás fortélyait. Számtalan vita, és haragszom rág után már ott tartottam, hogy a kedves mondatokból elegem lett mint amit itt is ajánlottak. "Jaj, én tényleg mennék, tényleg készültem, de a főnök kötelezi a hétvégi melót" .. "Ó drága Erzsi néni! Most menjek akkor mézes kalácsot sütni? igen még mindig bárányhimlős vagyok/ tüdőgyulladásom van..
Higgye el, hogy nem bírom a vér látványát..
Semmi nem segített. Így egyszer elmentem disznóvágásra. Amikor após a kezembe nyomta a tálat, hogy Hej te lány, tartsd a tálat a vérnek, én engedelmeskedtem, de közöltem, hogy ez nagyon nem jó ötlet. Nekem lett igazam. Már attól rosszul lettem, hogy leszúrták a disznót, de amikor megláttam a vért, azonnal elájultam. A férjem tudta, hogy baj lesz, hiába mondta ő is, de szerencsére felkészült, és elkapott. Így is csúnyán bevertem a fejem amivel mehettünk is az ügyeletre. Ezek után a férjem közölte a szüleivel, hogy ez volt az utolsó, hogy kötelezően rám akarnak kényszeríteni dolgokat. Na ennek 12 éve. Azóta soha egyszer sem hívtak meg disznóvágásra, vagy csirkeölésre. Ha bárki kérdezi anyósomékat, hogy "hát a menyed nem segít?" anyósom rögtön közli, hogy de segít, de nem itt.. Nem bírja szegénykém a vért, így ő másban segít. Ja, és nagyon jóban vagyunk.. Nincs harag, nincs vita..
Utolsó válaszoló, nálatok azért ez végül elég szerencsésen alakult a végkifejletet tekintve.
Köszönöm a válaszokat.
Nem azért írtam, hogy a saját keresetemből élek, mert szeretném, ha bárki hasra esne tőle. Azért írtam, mert még nem vagyok annyira idős, és jól emlékszem azokra az időkre, mikor anyukámnál éltem és ő tartott el. Akkor nálunk az volt az alapelv, hogy amíg ő tart el, és az ő házában lakom, addig el is kell fogadnom az ő játékszabályait. És abban a helyzetben el is tudtam fogadni, mert végül is ő gondoskodott rólam anyagilag, egy felnőtt-gyerek helyzetben. Ezzel párhuzamba állítva, viszont most már, önálló életvitelt folytatva utasítást csak a munkahelyemen vagyok köteles a főnökömtől szó nélkül fogadni.
Válaszom kérdésedre röviden:
- szerinte jogosan,
- szerinted nem jogosan,
- mindenki más számára (így az enyémra is) érdektelen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!