Hogyan tudnám megváltoztatni az életem?
Egészen idáig (17 éves koromig) úgy gondoltam, hogy nekem milyen jó életem van. Nem vagyunk szegények, mindig mindent megkaptunk a szüleinktől, nagyszüleinktől a bátyámmal. A suliban sincs velem gond, jól tanulok. Emellett sportolok is. De az utóbbi napokban elgondolkodtam, hogy tényleg minden rendben van-e velem. És nincs. Szerintem nagyon nincs.
Nincsenek céljaim, nincs, ami motiválna. Hiába tanulok jól nincs semmi olyan, ami érdekelne, nem tudom merre induljak el, pedig jövőre érettségizem. Nem vagyok semmiből kiemelkedő, lehet, hogy rendszeresen (6 éve) sportolok, abban sem értem el semmit.
Elgondolkodtam, hogy vannak-e egyáltalán barátaim? És rájöttem, hogy olyan igazán nagyon jó barátom egy sincs. Például az osztályban is mindenkivel jóban vagyok, de senki nincs olyan akivel állandóan együtt lógnék. Mindenkihez van 1-2 rendes szavam, de ott is csak "vagyok". Kb. mintha ott se lennék...
Nincs olyan ember, akivel megbeszélhetném a problémáimat, nincs olyan, akivel beszélhetnék olyan témákról, mint pl. szerelem, szex...stb. Egyszerűen senkinek nem tudok megnyílni, az anyukámmal sem tudok beszélni ilyen dolgokról. Eddig a bátyám volt az, aki talán a legközelebb állt hozzám, de már ennek is vége. Nem foglalkozik velem, mert neki is van saját élete, barátai, barátnői.
Nekem nincsenek. Egész nap itthon vagyok. Tanulok, elmegyek edzésre, néha a kutyámmal sétálni vagy futni. De a hétvégéimet is itthon töltöm, nem járok bulizni sem.
Attól félek, hogy teljesen magamba fordulok. Még az interneten sincsenek barátaim, nem szoktam msnezeni vagy chatelni sem.
A helyzetemet az is nehezíti, hogy kövérnek tartom magam. (175cm/75 kg) És ez kihat a személyiségemre is. Nincs önbizalmam, bátortalan, szégyenlős vagyok..:S
Szeretnék ezen változtatni. Tartozni valahová. Emberekkel megismerkedni, kapcsolatokat építeni. Megváltoztatni az egész életem, hogy jó irányba forduljon. Hogy legyenek céljaim, amik reálisak, elérhetőek és ne csak álmodozzak, hogy csak jobb lesz egyszer...
Mostanában sokszor eszembe jut az öngyilkosság gondolata is, hiszen úgysem hiányoznék senkinek, azt hiszem legalábbis. :/
Tudtok segíteni, ötleteket adni? Hogyan lábalhatnék ki ebből a helyzetből? Mert én már teljesen reménytelennek érzem magam.
válasza:
válasza:Tudod mit lehet erre mondani, " néma gyereknek anyja se érti a szavát" meg ha mosolyogsz a világra a világ is visszamosolyog rád... és hasonló bölcsességek.
Ha senkinek nem beszélsz, senki nem tud segíteni. Ha senkinek nem mondod el az érzéseidet, senki sem hallgatja meg. Erre nem nagyon lehet mást mondani. :)
31/N
válasza:Nem mindenki olyan "buli lelke" személyiség, én sem voltam sose az. Maximum haverjaim voltak, sose mentem bulizni, és csak egy tárgyból tudtam valamit felmutatni.
Az ember élete voltaképpen csak a fősulival kezdődik el, amikor már kitalálja, hogy ez vagy az akar lenni. Noha te ezt még nem tudod, de rá fogsz jönni. Nem nehéz, hiszen mi az, amit el tudnál képzelni a jövőbeni állásod alapjaként? Engem például sok minden érdekelt, de marha lusta voltam mindig, viszont q sokat számítógépeztem. Fogalmam sem volt, mihez kezdjek az életemmel, végül számtech suliba mentem, pedig annyira nem érdekelt.. végül kiderült, hogy azért van érzékem a dologhoz. Azóta ezen a területen dolgozom, élvezem, lett párom(nagy sokára) aki elfogad, és megszületett a lányom. Az életem teljes lett. És látod, honnan indultam, kb onnan, mint te...
De egyszerűen nincs olyan ember, akivel őszintén megbeszélhetném a problémáimat! Ha lenne, akkor nem lennék itt.
Én csak azt látom, hogy a körülöttem lévők mind fordulhatnak valakihez, a legjobb barátnőhöz, anyuhoz, vagy baráthoz. De én ezek közül senkihez nem fordulhatok.
Szeretnék barátokat szerezni és olyanok vannak is, akikkel jóban vagyok, de körülük egyik sem olyan, hogy órákig tudnánk beszélgetni...stb. 1-2 szó, mondat és ennyi. Nem tudom hogyan lehetne olyan barátom, akivel tényleg mindent megtárgyalhatnánk, akit hajnali 4-kor is felhívhatnék vagy akivel eljárnék moziba, vásárolni...stb.
Sok tervem volt már, hogy ez leszek, az leszek. De például erről sem beszélhetek őszintén a szüleimmel. Se apukámnak, se anyukámnak nincs érettségije. Apának van egy nagyon jó vállalkozása, és hiába nincs érettségije, az egyik legjobb a szakterületén, külföldre hívják dolgozni, mert ő ért hozzá a legjobban. Azért, mert nekik nem sikerült, tőlem minimum egy diplomát várnak. Ami igen nagy terhet rak rám.
Pedig nekem már terveim vannak. Tudom, hogy fontos a tanulás és a mai világban már tényleg fontos a diploma és az érettségi, mert anélkül nem sokra megy az ember. De én félek, ha elvégzem az egyetemet (ha felvesznek valahová), munkába állok és rögtön utána már jön a család, gyerekek.. Én szeretnék egy kicsit világot járni, megnézni máshol hogy élnek az emberek, tapasztalatokat szerezni, külföldön dolgozni, esetleg tanulni is. De tudom, hogy erről a szüleim hallani se akarnak.. ( a keresztanyám 20 éve kikerült Ausztriába, pincérnőként dolgozott és dolgozik a mai napig, nagyon jól keres, mindig a legdivatosabb ruhákában jár, háromszintes házuk van a férjével és mindene megvan, felvetődött, hogy kimehetnék hozzá és dolgozhatnék ott... a szüleim ezt rögtön elutasították, hogy nekem kötelező az egyetem ás addig nem megyek sehová, amíg nincs valami szakmám)
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!