16 éves lány vagyok. El szeretnék költözni itthonról mert idegileg tönkretesz a saját családom. Mit kellene tennem?

Tudom,hogy ez úgy hangzik mint egy kamasz hiszti,de szerintem nem az.

Kezdem az elején (hosszú lesz )

Van egy barátnőm és szeretnék vele találkozgatni, néha ott aludni nála. Szerintem ez nem nagy kérés.

De amikor rákérdezek náluk, hogy ottaludhatok akkor jön a szokásos hiszti:

,,Már megint miért kell idegesíteni engem? Nem most voltál? Folyton nála vagy. Nem segítesz semmit.Les.zarod hogy mi van velünk."

És bárhogy próbálkozok értelmes ember módjára beszélni velük nem jön össze. Folyton felemelik a hangjukat ,kiabálnak, néha rosszabbak egy kisgyereknél.

Félre ne értsétek én szeretem őket,de amikor a személyes szabadságomról és korlátaimról van szó akkor nagyon lekezelőek.

Itthon amit tudok megcsinálok , persze,ha hétköznap délutánonként 5-kor esek haza, akkor lehet hogy nem fog minden menni.És ilyenkor is előjön, hogy miért nem segítek.

A másik dolog , hogy hétvégente néha tovább alszok a kelleténél mondjuk 10-ig. De elfáradok a héten, még ha nem is dolgozok úgy mint ők.

Ilyenkor feljön a nevelőapám bekopog hogy kelljek fel és addig dörömböl az ajtón amíg ki nem esek az ágyból.

Vagy ha nem megyek ki a szobámból délig mert mondjuk tanulok, akkor azt hallgatom az ebédnél, hogy milyen lusta vagyok, meg hogy miért nem mentem le segíteni.

Múltkor amikor éppen arról volt szó hogy szombat este nem mehetnék át,akkor anyám kinyögte,hogy mindig miattam megy a veszekedés. Pedig rajtam kívül még 3 gyereke van. És igen tudom hogy nem tud mindegyikünkre odafigyelni egyszerre. De a bátyám már nem itthon lakik a húgom 11 éves. Az öcsém pedig 2.

Értem hogy ők nagy figyelmet igényelnek, de én is szoktam vigyázni az öcsémre, de a húgom úgy érzem már elég nagy ahhoz hogy elmosogasson vagy felsöpörjön. És nem rá akarok kenni mindent , mert szeretném ha neki más kamaszkora lenne mint nekem, csak rosszul esik hogy mindenért én vagyok a felelős és a hibás..

Már beszélgeti se tudok velük. És azóta mióta anya és apa elváltak -elég csúnya,veszekedős módon-azóta apával se tartom a kapcsolatot. Új nője lett. Közös gyerekükön kívül pedig a nő hozott az előző házasságából egy kislányt.

Azóta apa le se s-zar minket. Azt se tudja mikor van a szülinapom. (A húgom jár néha (évente 3 szor) hozzájuk,de ő még nagyon gyerekfejjel látja az egészet és egy apró csecsebecsével is le lehet venni a lábáról.)((el kalandoztam, bocsánat))

Szóval azóta meg se kérdezte egyszer sem hogy hogy érzem magam(mármint anya) Mert tudom hogy sok mindent nem tudtam volna tenni az ellen hogy elváljanak,de még is fájt és ez mai napig bennem van-pedig azóta 6 év telt el.

Amikor elmondtam anyának, bizalommal, hogy a lányokat szeretem akkor azt mondta hogy erről nem kell beszélnem senkinek mert diliházba zárnak,hogy nekem valami bajom van. Persze elfogadta az egészed de mindig előhozza hogy majd hogyha végre fiúm lesz, pedig van egy fent említett barátnőm.

A legfurcsább az egészben hogy a b.nőm feljöhet hozzám,de én nem mehetek le.

Már nagyon elegem van hogy hiába beszélek velük normálisan semmit nem érek el.

Erre rátett egy lapáttal hogy idén nyár óta észrevettem magamon a depresszió jeleit. Próbálok tenni ellene,de van hogy egyik percben mosoly a másikban meg már sírni tudnék.

Ezen a héten minden este sírva aludtam el, mert úgy éreztem hogy nincs miért élnem.

Egyszer felvágtam a csuklóm, persze szégyelltem magam,de úgy éreztem kiengedtem azt a sok dühöt magamból.

A barátnőm miatt hagytam abba. Úgy érzem hogy a kapcsolatunk nem egy felszínes valami. Sok éve ismerjük egymást , és egymás hibáit is elfogadjuk. Ez az utolsó éve, idén érettségizik és jövőre egyetemre megy.Nem tudom mi lesz velem, ha ő már nem lesz itt a közelben.

Persze utána is találkozunk .De nekem még 2 év van hátra az iskolából.

Pénzem nincs, rokonom sincs ahova mehetnék.

Diákmunkára gondoltam, akkor talán el tudnék húzni egy olcsóbb albérletbe. Én csak szobát szeretnék bérelni,de az élethez nincs tehetségem. Nem tudom mit tegyek..

Ti mit tennétek? Bántó komikkal inkább mellőzzük egymást.