Néha már úgy érzem, hogy nem birom tovább. Mit tehetnék?
Lassan 10 éve, hogy elváltak a szüleim, és anyukámnak azóta van egy élettársa, és született egy közös gyerekük is. Pillanatnyilag nem él itt velünk, de anyukámmal már beszéltek arról, hogy visszaköltözik.. legalábbis szerintem, ugyanis minden nap itt van nálunk, és már elég sokszor célozgatott is erre nekem. Mindketten nagyon jól tudják, hogy én ezt nem akarom. Sokszor volt már ilyen, hogy 1-2 napra/hétre elment innen, de aztán mindig visszajött. Nagyon sok szemétséget csinált már, és már gyakorlatilag az egész család anyu ellen van, amiért vissza akarja fogadni Őt. Eddig mindent megtudtam beszélni anyával, de úgytünik, ha Róla van szó, akkor hiába minden. Amikor erről beszélünk, mindig azt mondja, hogy igazam van, és látom is, hogy elgondolkodik azon, amit mondok, de aztán, amikor a pasi megjelenik, akkor meg, mintha kicserélték volna. Általában azzal jön, hogy "csak a pénz miatt" (merthogy ő egyedül nem keres annyit, amiből eltarthat minket), de én látom, hogy ez nem ígyvan, mármint, hogy nem ez az egyetlen ok! Így, hogy alkalmanként találkozunk, nincs Vele semmi bajom, de nem akarom, hogy itt éljen velünk! Mit tehetnék? Teljesen egyedül érzem magam. :(
17/L
Fogadd el anyád döntését, az ő élete, és a tiéddel foglalkozz szerintem.
Lehet, hogy a kistestvéredre van tekintettel, és az anyagi helyzetetek sem utolsó! És persze lehet, hogy érzelmileg is kötődik, sőt az is lehet, hogy olyan dolgok is vannak emögött, amibe Te nem látsz bele!!
A lényeg, hogy az ő döntése, az ő élete.
Egy nagy beszélgetés vele, amiben tisztázod, hogy elfogadod, és elmondod a Te érveidet a Te életed kapcsán. Hogy Te, ha fizikailag bábtalmazott-lopott...stb, a múlt alapján nem tudsz megbízni benne, ezért ezt az utolsó évet akkor szívesebben máshol töltenéd, mint vele egy lakhelyen. (Ha mégis erre szorulsz, hát nincs mit tenni, gondolj arra, milyen gyorsan eltelik egy év, és mennyit kibírtál már mellette, valahogy ezt is ki fogod.) Ne ellenségesen, hanem kompromisszumot keresve beszélgess anyukáddal, és meg is mondanám a helyedben, hogy a jó kapcsolatot meg akarod vele tartani, közben meglátogatnád, de ezzel a pasival nem akarsz együtt élni. Esetleg segítségét is kérheted abban, hol tudnál lakni addig.
1 vagy nem egészen 1 éved van csak a hivatalos nagykorúságig. Szerintem is próbálj meg függetlenedni. Ha középisk./gimn. után tovább tanulsz, munka mellett is lehet. Nyári szünet? Ha ez az utolsó, akkor azt vagy annak nagy részét a nagyszülőknél is töltheted, ha addig jut velük a beszélgetésetek, kapcsolatotok, persze ez tőlük is függ, és ha igen, akkor hozzájuk is alkalmazkodni kell, ezt részletesen megbeszélni. (Nem hiszem, hogy az én nagyszüleim nemet mondtak volna egy ilyen helyzetben, de ők maradibban gondolkodtak, pl. esténkénti kilengéseket tekintve...)
Függetlenedni: külföldi munkahelyek szállással vagy néhány magyaron is van olcsó szálláslehetőség (Bp. Szent István krt-on van egy postai kollégium, ami pl. postán dolgozóknak kedvezményes), szóval a jövődet tervezve a lakhatást is figyelembevenném.
Dönts a Neked legjobban!
"nagyszüleim... nem vagyok biztos benne, hogy segítenek, lehet, hogy azt mondják, hogy ez nem az ő dolguk, és nem szólnak bele".
Szerintem ha arra akarod rávenni őket, hogy anyukád döntését befolyásolják, azt mondják, ha felelősségteljes emberek.
De ha segítséget kérsz, nekik is elmondod, hogy Te is így gondolod, nem a te életed, ezért anyukádnak a döntése, ha ezzel a pasival akar élni, legyen, csak Te akarsz ebből kimaradni, és ebben kéred a segítségüket, hogy náluk lakhassál? Ha így gondolod, akkor több az esély szerintem.
13.08
Azt írod, ez az anyád és az apád háza "hivatalosan", ezért a Te otthonod... Bizonyos értelemben igazad is van, de ez azért ennyire nem egyértelmű: nem árt, ha tudod, hogy "hivatalosan", jogilag akkor örökölsz valamit, ha már meghaltak. Vagyis jogilag akkor lesz a tiéd, most a szüleidé, így anyukáddal laksz ott. (Pl. ha akarja, akár el is ajándékozhatja akárkinek, akár annak a pasinak is még a saját részét is, apád is valakinek, és akkor nem lesz a tiéd, bocs az irreális példáért, a jobb érthetőség kedvéért írtam.) Bármi történhet, pl eladósodás miatt másé, de nem akarok több negatív példát írni.
Egy szó mint 100: gyerekként az ember életét a szülei határozzák meg, ezért is javasoltam, hogy úgy akarj függetlenedni, hogy a saját életedért tegyél.
Anyukád döntése az ő élete próbáltál vele beszélni nem ment el kell fogadni, foglalkoz a te életeddel költöz a nyagyszülökhöz vagy koleszba, fordulj a gyámügyhöz.
Már nem vagy gyerek meg kell tanulnod hogy a dolgok nem mindik úgy alakulnak ahogy szeretnéd mindegy mennyit küzdesz ellene.
04-20-17:43as vagyok
Kicsi lány, Te azt hiszed, hogy mi ellened vagyunk, aki azt írja hogy fogadd el a helyzetet. mellesleg tegnap nem én írtam :)
Nem ellened vagyunk, csak egy kivitelezhető megoldást javasolunk neked. Vagy nem igazán értem, hogy mit vársz. Feltettél egy kérdést, és ez talán a legjárhatóbb út. Nem fogjuk azt mondani, hogy nyírd ki a hapsit :) bár ez tuti kiiktatja az életedből.
Amit még tehetsz hogy eltűnjön, hogy keresel neki egy barátnőt. vagy anyukádnak keresel egy másik pasit, aki neked is szimpatikus. Akkor beleszeret ebbe a pasiba, és nem foglalkozik többet azzal, akit te nem szeretsz.
Meggyőzni nem lehet anyukádat ész érvekkel, amint kiderült. És igen, lehet, hogy az egész családdal szembe megy a pasas miatt, mert anyukád elvesztette a józan eszét. Ez van sajnos. Mi nem azt írtuk, hogy ennek örülj, hanem, hogy fogadd el. Csak így tudsz magadnak viszonylag kellemes helyzetet teremteni. Mert ha folyton azon idegesíted magad, hogy mennyire rossz ez a helyzet, és hogy anyukád miért ilyen "hülye", attól nem leszel boldogabb.
Valaki írta, hogy a nagyszüleiddel vedd fel a kapcsolatot. Igaza van. A nagyszüleid nem fognak téged elküldeni, ha segítséget kérsz. Például vidd hozzájuk a pénzedet és értékeidet, hogy ne tudja a pasi ellopni. Biztos hogy nem fognak visszautasítani, vagy legalább egy próbált megér. A nagyszüleid szerintem szeretnek téged. beszélj velük. De ők sem tudnak receptet arra, hogy anyukád mivel szeressen ki a pasiból. Kiszeret, ha talál másik pasit. hidd el én sem mondom hogy ez jó, de sajnos nem tudsz ellene tenni ezeken kívül. Ezt viszont neked kell elfogadnod.
Tudod, szoktak ilyen bölcsességeket mondani, hogy "okos enged, szamár szenved" Na, ez pont erre a helyzetre vonatkozik.
Legyél okos, és elfogadó.
nah azért kis félreértést látok a részedről.. a szüleid felnőtt emberek, szóval meg kellene oldaniuk a problémát.. az egyik előző válaszoló írta pl h értékeket vihetnél nagyszüleidhez, segítséget azért el lehet várni, de hogy oldják meg a problémát és vegyék a nyakukba a felnőtt gyerekeik gondjait? na az sztem már pofátlanság. de ha szívesen segítenek akkor fordulj hozzájuk.
a másik: azon felesleges vitázni hogy kinek van több joga ott lenni. ez nem vagy-vagy lehetőség.. az dönti el, akié a ház, magyarul anyukád.
ez anyukád problémája.. biztosan örül hogy van valakije.. sőt a féltestvéred apukája az illető, úgyhogy nem hiszem hogy te el tudnád választani őt.
én ha a helyzetedben lennék 'kiutálnám' őt azaz cinikus lennék, szarkasztikus, elviselhetetlen és ha mondana valamit rám anyukámnak vmit akkor felháborodnék hogy de egy aljas.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!