Nem bírok már együtt élni anyukámmal, de nincs pénzünk elköltözni. Mit tegyek?
Figyelt kérdés
A párommal és a pici babánkkal együtt élünk egy nagy kertes ház felső emeletén. Anyukám az alsó szinten egyedül. Teljesen el vagyunk szeparálva, mégsem bírom már, hogy mindenbe beleszól, még mindig a kis hülyegyerekének tekint, 34 évesen is. Sajnos nincs pénzünk elköltözni. Tudom, nincs is megoldás, csak éppen most készített ki megint, és kicsit panaszkodni szerettem volna... köszönöm, hogy meghallgattatok:(2010. ápr. 16. 19:09
1/5 anonim válasza:
34 évesen még a szülővel laksz? Hát ne haragudj, de ez itt már valahogyan nem normális számomra. Mi az amik ennyire kikészítenek? Konkrétumokat azért írhatnál. Szerintem azért beszéld ez meg anyukáddal, már mindketten elég felnőttek vagytok hozzá, ha ez nem sikerül akkor azt tudom tanácsolni, hogy ne foglalkozz vele, ha mond valamit csinálj úgy mintha rendben lenne minden, ok persze, közben egyik füleden be, a másikon ki.
2/5 anonim válasza:
Miért is ne lakhatnának az édesanyjával egy kétszintes házban?
Gondolj arra, hogy ti hárman vagytok, ő egyedül. Egyszerűen le kell szavazni a többségi elv alapján a mamát és megkérni, hogy hagyjon benneteket élni és fogja vissza a vélemény nyilvánításait. Mondd neki azt, hogy ha segitségre van szükséged, úgyis őt fogod kérdezni.
3/5 A kérdező kommentje:
Én is tudom, hogy nem normális, mint írtam, nincs pénzünk költözni. Anyukám a nagyszüleimtől örökölte ezt a bazi nagy, ámde bőven felújításra szoruló házat. Miután jó környéken van, vsz. kijönne az árából egy kisebb anyunak, és nekünk maradna annyi, hogy legalább némi plusz hitellel vehetnénk valamit külön magunknak. De anyu ragaszkodik a házhoz, bár ő is tudja, hogy nem tudunk fenntartani egy ekkora hodályt, de nagyon makacs...Az összes rezsit mi fizetjük, az ő nyugdíjából nem telne rá. De ezen kívül csak kajára marad, ezért nem tudunk lépni, és ez kezd már teljesen kiborítani /az összezártság/. Ezerszer megbeszéltünk már mindent, megígérte, hogy változtatni fog, nem fog beleszólni a dolgainkba, aztán következő nap minden ugyanott folytatódott. Pedig a párommal teljesen boldog lenne a kapcsolatunk, csak ez keseríti meg. Van még valaki hasonló cipőben? Hogy bírja?
2010. ápr. 16. 19:24
4/5 anonim válasza:
ha nem bírsz együtt élni anyukáddal, akkor minek szültél gyereket a házába?
5/5 anonim válasza:
El vagytok szeparálva örülj neki mi évekig éltük egy 60 négyzetméteres lákásban 2 szülővel. Elég idegölő volt.
Szorítsd össze a fogad és bármit mond egyik füleden ki másikon be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!