Egyet értetek azzal, hogy ez a családi boldogság titka?

Nem.

1. Férj is tisztelje a feleségét.

2. A gyerek miért engedelmeskedjen? Mi ő, szolga? Van saját akarata, a szerint cselekszik.

3. Ahol szabályok vannak, az már nem a boldog család titka.

Egyáltalán nem értek egyet.

Én bizony hagyom hogy a gyerkőc néha pofára essen.

A gyerek amúgy nem szeret és nem tisztel, ha ugyanezt nem kapja vissza.

Engem tekintélyorientáltan neveltek (alias "azért mert az anyád vagyok és azt mondtam).

Első körben én is így kezdtem a lányommal. És láttam mennyire nem válik be.

Úgyhogy inkább mindent megmagyaráztam neki. Persze az ő szintjén.

Fárasztó. Nagyon.

De egy rém okos és tisztelettudó kislányom lett a makacs, hisztis gyerek helyett.

Persze, most is van, mikor rosszalkodik. De az okot keresem, ahelyett hogy jól leszidnám és parancsolnak.

Igyekszem következetes lenni.

Nekem nehéz volt szeretni anyut. Tisztelni most sem tudom. Inkább szánom.

"de egy gyermeknek nem teher szeretni a szüleit és engedelmeskedni nekik, hiszen tudják, hogy a szüleik jót akarnak és érettebbek náluk!"

Igen, aztán majd felnőnek, és nem győzik helyretenni magukban, amit gyerekkorukban rosszul hittek, tudniillik, hogy a szüleik nem hibátlanok, és jó eséllyel elkúrták a nevelésüket.

Ez csak egy buta utópia...

Ezeket mégis hogyan akarod elérni?

Egy olyan világban, ahol mindenki agy mosott, biztosan működne, de jelenleg teljesen irreális és primitív. Az a sejtésem, hogy 0 pszichológiai ismerettel rendelkezel, nem tudsz semmit az emberi viselkedésről.

1. Tudomásom szerint nem tudjuk befolyásolni, hogy kit mennyire szeretünk. Jobb esetben egy férfi olyan nőt vesz el, akit szeret. Az, hogy mennyire, és meddig foglya szeretni, az más kérdés, ez nem befolyásolható. Persze szupi lenne, ha csak eldönthetnénk, hogy "mától örökké szeretni foglak", de ez nem így működik.

2. Jobb esetben azért alapítunk családot, mert szeretnénk. Evidens, hogy nem foglyuk utálni a kölykeinket. De lám, mégis mennyi boldogtalan család van, annak ellenére, hogy szeretik egymást. A férj pedig érdemelje ki a tiszteletet, és természetesen viszonozza is azt a feleségének, hiszen egyenrangú felek.

3. Ez evidens

4. "egy gyermeknek nem teher szeretni a szüleit és engedelmeskedni nekik, hiszen tudják, hogy a szüleik jót akarnak és érettebbek náluk!"

Akkor áruld már el, ha számukra ez nem teher, akkor miért nem kezes bárány minden gyerek?

Egyrészt a lázadás egy természetes jelenség kamasz korban, ekkor alakul ki a gyerek saját értékrendje, ekkor tanul meg önálló döntéseket hozni. Ha ezt teljesen korlátozzk, a gyerek sérülni fog, és nem lesz képes felkészülni az önálló életre.

Másrészt ennek előfeltétele az, hogy a szülő képes legyen példát mutatni, és olyan értékeket képviseljenek, amivel a gyermek azonosulni tud. Amivel mélyen nem értenek egyet, azt nem fogják megtenni, hiszen akkor önmagukat hazudtolnák meg. Ez így van jól, hiszen nem agyatlan marionett bábúkat, hanem életképes, gondolkodó embereket akarunk nevelni a gyerekeinkből.

#24

Minden szülőnek így kéne tennie. Respect.

"Az oktatás a nevelés része Vice versa "

Nem, a nevelés sokkal több, mint az oktatás. (Nem térnék ki részletesen arra, hogy két halmaz nem lehet teljes egészében, kölcsönösen része egymásnak.:-)) A nevelés nagyjából az, amit 24-es leírt, plusz példamutatás és még sok minden egyéb.

A nő nem szeretheti a férjét annyira, mint a saját testét, heh?

Egyébként ez így működik, ja. A Sims-ben. Amíg maga alá nem hugyozik mindenki.