Ha elválnak a szülők és élettárs, vagy nevelőszülő is a képbe kerül, mért gondolják ezen emberek, hogy csak úgy rányitogálhatnak a nevelt gyerekre ha fürdik?
De tényleg sok olyan felnőttel találkoztam,szülőkkel is hogy ő kislány,én meg nő szóval úgyanaz van neki is,akkor meg mit szégyenlősködik.Szerintem ez hülye felfogás vannak eleve szégyenlősebb emberek,akik ha strandra mennek,akkor is a függönnyel elhúzható öltözőt,vagy tusolót válaszák,szerintem ezt el kell fogadni.
Nálunk a nagybátyám 2. neje volt ilyen,meg is lehetett nézni később a lányát,a csaj 13 évesen simán fiúk előtt is átvette a főlsejét,a bátyám előtt is,15 évesen meg már abortusza és jó pár elfogyasztott barátja volt.
Én azon még nem is akadok ki,ha kicsi gyerekek otthon együtt fürdenek,persze a kor az nem mindegy,de 5 évesen már ezt is lehet hanyagolni,az mondjuk biztos akármilyen kicsi is a gyerekem nem vinném meztelenül a strandra,pedig láttam olyat hogy ilyen 6-7 év körüli fiút vetköztetett le az anyja mert látta a másik is azt csinálja,a gyereken látszot azért a zavar.
Bizonyos korig ha bekopog az anya és bemegy akár a fiához nem tartom fúrának,mert kell valami éppen,de kopogjon.
Pedig nálam is volt olyan hogy a mamáméknál voltam és az öltöző foglalt volt és azt akarta gyorsan a parton vegyem át a fürdőruhámat nyáron,de szóltam hogy már 10 vagyok,inkább várok hát nem tetszet neki.Szóval sokszor nem gondolkodnak a felnőttek se.
Ha ilyen alósban mászkálnak otthon az emberek nekem még az se annyira fúra,de tényleg van aki szinte tökre kivetkőzik.
A haveroméknál az élettárs esetén úgy volt az anya hogy 8-9 évesek még kisgyerekek,hisz ő is néha bemegy hozzájuk,így azt gondolta mért gond az ha az új párja meglátja a gyerekeket,ha a gyereket nem zavarja nem baj szerintem se,de a többséget igen,meg igen is meg kell kérdezni és együtt kell megbeszélni ha változik valami,új szerplő lép az életükbe.
Már nincsenek egyébként együtt,de nálunk ez a nagynéni féle még mindig meg van,bár mi már nem járkálunk össze,de később is volt olyan hogy átjött hozzánk és igaz hogy kopogtatott a fürdő ajtaján,meg annyit mondott a bátyámnak dőlj előre mert neki wc-nie kell,én minig zárom az ajtót ne hogy így járjak,a teóm baromira örült,még jó hogy szereti a habot,egyébként nem volt neki olyan sürgős,meg nem perverz,csak baromi hülye felfogása van.
Nekem a szüleim simán rám nyitottak :D. Cserébe én is simán rájuk nyitottam vették a lapot őket is zavarta.
A nevelő szülőnél meg felsőbb rendű akar lenni aki mindent megtehet még ezt is. Itt szólnék neki, hogy zavar meg a vérszerinti szüleimnek is. Végül bedobnám a pedofiliát... Csak megemlíteném, és utána már nem mosná le magáról.
Én is így gondolom,hogy ki kell a gyerek véleményét is kérni és akár közös szabályokat lefektetni,mert így a kellemetlenségeket meg lehetne előzni.
Meg tényleg nem szabad elfelejteni,hogy van annak a gyereknek másik szülője is,főleg hogy ha jó a kapcsolata
vele,azt utálom amikor arról lehet hallani,hogy a gyereket használják fel egymás ellen,az undorító.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!