Teljesen összezavarodtam. Sosem hittem, hogy ez megtörténhet. Van ebből kiút?

/Ne haragudjatok, hogy ide írok ilyen kérdést, de a Szerelem, szex témakörben bunkó válaszokat nem akarok kapni, mint ahogy az összes többi kérdésemre./

Szóval: első gimnazista vagyok. Nyáron találkoztam egy férfival, akit apa bemutatott, mint régi gimis osztálytársát. Később kiderült, hogy a fiával egy osztályba fogunk járni. Most, ugye, április van, és azóta nem beszéltünk egy mondatot sem. Ez halál komoly. Nem tudom, mi van velem. Tetszik a srác, és néha, bár lehet, hogy beképzelem magamnak, mintha ő is keresné a tekintetemet az órákon. Nem akarok azonban ránézni, nem akarok beszélni vele, és mindig úgy ülök, hogy a hátamat lássa. Valahogy elzárkózom tőle, pedig én sosem voltam ilyen. És minél jobban távolodom tőle, annál jobban szeretném megismerni. Viszont nem bírok a közelében lenni. Mindent elbénázok akkor. Nem tudok a feladatra, az evésre, a lépésre koncentrálni, mintha mindent, amit eddig csináltam, az ő jelenléte borzalmassá tett volna. Már az órákon sem jelentkezek, nem tudom, miért, csak annyit, hogy miatta. Nem vagyok pszichológiai eset, de akkor mégis mi? Kétségbe vagyok esve. Eléggé. Jól jönne egy-két hasznos tanács.

Ráadásul a közös osztálytábortól is tartok. Nyáron lesz, a Balcsi környékén.

:S

Sosem voltam ilyen.