Miért van az állandó harc a gyerekesek és a gyerektelenek között? Miért nem tudják elfogadni, hogy egy nő gyerek nélkül is lehet boldog és élhet teljes életet?

"Ha egyszer megunom ezt az életet,mondjuk 50 évesen"

Köszönöm. Én mindig azt mondtam, hogy a gyerekvállalások nagy része unaloműzésből történik.

És ez nem gonoszság, mert gondoljatok bele. Annyi mindent kell egy gyerekkel csinálni, hogy teljesen lefoglal. Minden idődet kitölti. Így nem kell gondolni a halandóságra, az elmúlásra, hogy azt teszik-e, amit valójában akarnak az egyetlen életükben.

"de azért barátoktól, rokonoktól sem kell rögtön támadásnak venni, ha netalán meg merik kérdezni, hogy miért nem."

Ezzel nem értek egyet.

Szerintem baromi illetlen erre rákérdezni.

Én sem kérdezem meg a gyerekest,hogy ő miért vállalt gyereket.

Gondolom azért,mert ezt látta jónak.

Ha valaki MAGÁTÓL felhozza a témát(tehát a gyerekes beszél a gyerekeiről,a gyermektelen pedig arról,hogy miért nem akar,azzal nincs gond),de direktben erre a témára rákérdezni szerintem a magánéletben való vájkálás.

Én eleve nem értem, miért akarják egyesek megmondani másoknak, hogyan éljenek. Aki gyereket akar, annak legyen, aki nem akar, annak ne legyen.

Normális ember örül a maga boldog életének és nem mások életét akarja megváltoztatni.

Állandó harc a gyerekesek és gyerektelenek között? Hol? Sose tapasztaltam. Vagy ez itt folyik gyk-n, ahol minimum minden második ember futóbolond? Akkor meg nem kell meglepődni. Ne foglalkozz vele.

Aki nem tudja felfogni, hogy nem mindenkinek a gyereknevelés az önmegvalósítás csúcsa, az szimplán hülye.

Aki meg azt nem bírja felfogni, hogy akik gyermeket vállalnak, azok nem unaloműzésből teszik, azok szintén hülyék.

Én ezt nem élem meg harcnak. Sokan megkérdezik pedig, hogy miért nincs és miért nem akarok. Akkor sem foglalkozok vele, ha meg akarják magyarázni, hogy már pedig jó lenne.

Én még sosem kérdeztem meg senkitől, hogy miért vállalt, egyetlen egyszer jegyeztem meg mosolyogva a szülésre térítő kolléganőmnek, aki amúgy folyton panaszkodik, hogy: lám, lám csupa öröm és boldogság ez a gyerek vállalás.

Kérdező, csak annyit tudok tanácsolni, hogy ne vedd ezt harcnak. Mi gyermektelenek úgyis tudjuk, hogy nem olyan rózsaszín álomvilág, mint amilyennek lefestik, tudják ezt a gyerekesek is amúgy, de ettől függetlenül én elhiszem, hogy ők meg úgy boldogok. Ha viszont ők nem nagyon hiszik el, hogy én meg így boldog vagyok, akkor az nem árt nekem semmit.

Sziasztok! Nekem két csodálatos gyerekem van és sajnos az a tapasztalatom, hogy például a munkahelyemen pont a gyerektelenek ellenségesek velem, amikor nem adtam rá soha okot. 30 éves koromig én is tanultam, utazgattam, éltem az életem, aztán a férjemmel úgy döntöttünk, hogy nagyon szeretnénk egy kisbabát, készültünk rá, mi voltunk a világon a legboldogabbak, amikor a kezünkbe foghattuk. Így volt a második babával is. Akinek nincs gyereke, mi alapján ítélkezik arról, hogy milyen lehet szülőnek lenni? Hiszen soha nem próbálta. Viszont én próbáltam egyedül, párban gyerek nélkül és tudok különbséget tenni.

Én mindig jót mosolygok, amikor a munkahelyemen épp ez a téma a gyerektelenek között és sorolják mindig ugyanazokat az érveket, meg leszólják a gyerekes anyukákat.

Én ugyanolyan igényes vagyok magamra mint a gyerekek születése előtt, semmiről nem maradunk le, vagy mondunk le, csak most már családunk is lett és ezért még boldogabbak vagyunk. Van, aki nem vágyik erre, vagy nem adatik meg. Szerintem a világ legjobb érzése és bár minden ember ezt megtapasztalhatná. De ott van a SZERINTEM.

Nyilván az anyukák között is rengeteg idióta van, én is találkoztam már jó néhánnyal, de nem azok miatt kell általánosítani.

Szóval én jóval gyakrabban találkozom a gyerektelen nők részéről támadással, lenézéssel, amit sajnos nem tudok másnak betudni, csak a keserűségnek.