Lehet valaki felnőttként igazán boldog?

Lehet, ha nem azt várja, hogy mindig minden szép és jó. És az akadályokat nem óriási problémaként éli meg.

Én boldog vagyok, elégedett.

Pedig engem is egyedül nevelt anyukám és én is 18 évesen már dolgoztam. És miért lennél egyedül? Ezt nem értem.

Felfogás kérdése, szerintem lehetsz boldog, de az biztos, hogy sokat kell küzdeni érte és az is biztos, hogy nehezebb az élet, mint amilyennek gyerekként tűnt.

Gondold végig, hogy mik az igazán fontos dolgok számodra és küzdj azokért!

Persze, hogy lehet.

A boldogság alapvetően nem attól függ, mi történik veled, hanem attól, hogy hogyan éled meg a történteket.

Lehetsz gazdag vagy szegény, stabil párkapcsolatban vagy egyedül, gyerekkel vagy gyerek nélkül, ezektől még egyaránt lehetsz boldog vagy boldogtalan.

Anyukádnak igaza van abban, hogy alapvetően úgy indulj neki, hogy csak magadra számíthatsz, ha mégis lesz az életedben valaki, akire (legalább egy ideig) számíthatsz, azt vedd ajándéknak az élettől, és senkitől ne válj függővé, mert bármi "történhet" vele.

Dolgozni meg a legtöbb embernek kell, ez még önmagában nem rossz dolog, sok olyan ember is dolgozik, akinek (már) nem kellene, pusztán azért, mert szeret dolgozni, mert így érzi igazán hasznosnak magát - és akkor depressziósok, ha pl. nyugdíjba küldik őket, és egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel. Persze más kérdés, hogy milyenek a munkakörülmények:S De azért tanulsz, hogy minél jobbak legyenek:))

Te magad írod, hogy anyád lelke sérült, nem véletlenül látja sötéten a világot, nyilván nem dolgozta még fel a lelki sérüléseket, magányos, fél, ezért depressziós. Ne hagyd, hogy magával rántson!