Miért érzem magam kívülállónak, rossznak nagyszüleimnél?

Sosem szerettem igazán a nagyszüleimnél lenni. Volt jó néhány alkalom 8-10 éves koromban -pontosan már nem emlékszem, miért-, amikor ordenáré módon káromkodtak rám nagyszüleim, valamint anya húga is. Sosem tudtam náluk lenni hosszabb ideig (akár ott aludni sem). Nem éreztem / érzem azt, hogy úgy igazán szeretnének. Csupán annyit érzek, hogy 'jó, unoka, családtag' és körülbelül ennyi. Sosem beszélgettünk tartalmasan, mindig csak felszínes dolgokról. Amikor gáz volt itthon (9 éves lehettem kb), nem maradhattam pár napnál tovább nagyszüleimnél, mert szinte szó szerint anya húga (akkor még náluk lakott) elzavart, hogy ne élősködjek rajtuk (nagyszüleim nem mondtak semmit).

Anya húgának a gyereke 7 éves. Anya húga iszonyat sokat van a nagyszüleimnél. Mikor a gyerek megszületett szinte alig lehetett nálam, fél perc után kitépte mindig a kezemből nagymamám (ilyen szöveggel: 'gyere ide kisfiam, velem sétálj' és ehhez hasonlók) 2 percnél nem tologathattam tovább a babakocsiban sem...

A gyerek körül van ugrálva folyamatosan, ha 2 percig nincs szem előtt, már keresik. Folyton csak róla van szó, agyon van ajnározva (így a fiú, úgy a fiú. Így milyen ügyes, úgy milyen jó). Nagyon sokat megengednek neki, nagyon csúnyán viselkedik a felnőttekkel (káromkodik, rákiabál a felnőttekre, ki is osztja őket) és egy rossz szót sem szólnak rá, gyakran nevetnek is rajta. Ellenben ha én tettem volna ugyan ezt, nem is tudom, mit kaptam volna érte. Az iskolában sincsenek róla jó véleménnyel, ha ezt megemlítem én, vagy anya, akkor meg sem hallják, forgatják a szemüket és mi vagyunk a rosszak.

Egyetemre járok, 4,0 felett volt az átlagom. Ezt letudták annyival, hogy 'jól van, ügyes vagy'. Nem várom el, hogy körül ugráljanak, de ha a gyerek iskolai teljesítményéről van szó, akkor arról órákat beszélnek, órákat dicsérik. Szinte meg sem kérdezik, mi volt / van az egyetemen. Ha belekezdek, nem is folytatom, mert szinte meg sem hallják, amit mondok.

Legutóbb pár napja voltunk nagyszüleimnél -az ünnepek miatt. Szokás szerint alig beszéltünk. Próbálok nyitni feléjük. Hiába kérdezem meg, hogy vannak, stb. Kipanaszkodják magukat, hol fáj, mi $z@r, és körülbelül ennyi a kommunikáció köztünk. Folyton csak a falusi rokonok, ismerősök a téma, vagy az, hogy mi történt a szomszédokkal amihez nem tudok hozzászólni.

Ha felhívom telefonon, 20 percekig a téma, hogy, mi volt az ebéd, hol fáj, miért voltak kórházban és mi van a gyerekkel (legutóbb a gyerek nemi szervére is kitért)

Normális, ha nem érzem elég jónak magam? Normális, ha kívülállónak érzem magam? Jogosan érzem, hogy 'nem illek bele a képbe'?

22l