Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Tényleg meg kell erőltetnem...

Tényleg meg kell erőltetnem magam, hogy egyszer elvegyen feleségül?

Figyelt kérdés
Párommal 2,5 éve vagyunk együtt, idáig minden szép és jó volt, dúlt a szerelem, de mostanában eléggé megváltozott a kapcsolatunk. Nagyon szeretem őt, ő is engem, de egy kicsit visszafogottabban, normális ez? Egyre többször vagyok hisztis, sértődékeny, ő pedig egy végtelenül türelmes ember, aki kerüli a veszekedést, mégis volt már hogy hangosabban vitatkoztunk, ami korábban nem volt jellemző. Egyre több időt szán a barátaira, előtte viszont állandóan velem volt, igaz sokat zsörtölődtünk is, de már kezdem azt érezni, a szexet is inkább én kezdeményezem általában, amit ő nem lát be, hanem azt mondogatja, szeressem még jobban és ne veszekedjek vele mindenen. Tervezzük a jövőt, gyereket, már kb. fél évvel ezelőtt is beszéltünk ezekről, akkor úgy láttam szeretné mindezt, most meg már azzal jött hogy ő papír nélkül is szeret (gyerek ellen nincs ellenvetése). Aztán mondtam neki hogy nekem ez fontos, de azt mondta ahhoz kell hogy legyek társ, szeressem , legyek jó háziasszony, és viselkedjek példásabban. Úgy érzi, mind meg van, kivéve a példás viselkedést. Nagyon sokat szeretnék vele lenni, de úgy érzem ő meg egyre kevesebbet, ha elmegy a barátaival valahova már rögtön azt érzem nem velem akar lenni. (Nekem nincsenek barátaim) Tényleg változnom kell?
2016. márc. 20. 09:38
1 2 3
 21/28 anonim ***** válasza:
23%
épp a kérdezőnek kéne változnia, mert ez már beteges.
2016. márc. 20. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/28 anonim ***** válasza:
Tedd próbára. Mondd el neki hogy úgy érzed nem szeret már, te pedig nem szeretnél meg ragadni egy ilyen kapcsolatban. Aztán meg látod hogyan reagál. Vagy rá jön hogy hoppá valamit rosszul csináltam és próbál másként viselkedni vagy azt látod meg amit többen le írtak már hogy nem szeret és nem tesz ezért a kapcsolatért semmit. 2,5 év nem olyan hosszú idő. Egyik unokatestvéremet a párja 6 év után jegyezte el, esküvő még nem volt. Én meg pl most leszek 2 éve együtt a párommal de már többször említette hogy szeretné ha a felesége lennék egyszer. Ez lehet ember függő is. Lehet tényleg az előző rossz házasság miatt ilyen. Lehet hogy már soha többet nem is venne el senkit emiatt. Ne hozd fel állandóan, próbálj kicsit kevésbé hisztizni, és hagyd hogy ő kezdeményezzen, egy ideig ne erőltesd a szexet akkor biztosan ő fog "keresni".
2016. márc. 20. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/28 anonim ***** válasza:
100%
#21-es, tényleg változnia kell (mindannyian ezt írtuk:-)), csak nem mindegy, merrefelé. Nem a pasinak kell megfelelni, hanem a saját önbizalmát felturbózni pl. az által, hogy saját társaságot alakít ki, saját hobbit, saját elfoglaltságokat, legfőképpen pedig ki kéne gyógyulnia a kapcsolatfüggőségből.
2016. márc. 20. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/28 anonim ***** válasza:
89%

"de azt mondta ahhoz kell hogy legyek társ, szeressem , legyek jó háziasszony, és viselkedjek példásabban. Úgy érzi, mind meg van, kivéve a példás viselkedést. "

"Tényleg változnom kell?" igen, szinglivé, dobd ki a 3,14csába!

2016. márc. 20. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/28 anonim ***** válasza:
97%

"Gratulálok hogy nő létedre is jól látod ezeket a dolgokat."


Wow, micsoda dicséret.


Kérdező, tőlem utoljára alsó tagozatban várt el Kati néni példás viselkedést. Nem akarnám, hogy bárki is azért vegyen el, mert ötös a magatartásom.


Hagyd el, szerezz barátokat, tanulj új dolgokat, élvezd az életed.

2016. márc. 20. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/28 anonim ***** válasza:
83%

"Gratulálok hogy nő létedre is jól látod ezeket a dolgokat."


Ezen én is bexartam :D

Függeszd ki a szobád falára, ez aztán a dicséret :)

2016. márc. 20. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/28 anonim ***** válasza:

https://www.youtube.com/watch?v=CGa8hp1oYhk


Biztos, hogy ilyen pasi kell neked, kérdező?

2016. márc. 20. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/28 anonim ***** válasza:

Nekem eléggé úgy hangzik, egy ezzel tart sakkban, és dróton akar rángatni, teljesen megváltoztatni, befogni a szádat, megtörni téged. Hogy úgy ugrálj, ahogyan ő fütyül... ás érzelmileg manipulál is.


Az más kérdés, hogy biztos neked is változnod kell (ne akaszkodj rá túlzottan, mindenkinek szüksége van saját térre, levegőre), de ne azért változz, hogy méltóztasson feleségül venni.

2016. márc. 21. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!