Van itt olyan, aki úgy érzi, semmi köze a nevéhez?

Szüleim annak idején nem tudtak dönteni keresztnév tekintetében, így mindketten adtak egy-egy keresztnevet.

Viszont egyiket se használták egész gyerekkoromban: kitaláltak egy... mondjuk becenévnek, és azon szólítottak. (Ez egyébként vállalhatatlan idegenek előtt, nagyon hosszú idő volt anyámat leszoktatni arról, hogy ezt kiabálja utánam a boltban.)

18 éves koromban megpróbáltam elérni náluk, hogy szólítsanak az 1. számú keresztnevemen (az ismerőseim ezt használták). Apámnak, aki ennek idején ezt a nevet adta, nem jött a szájára a dolog, de úgy, hogy egyetlen alkalommal se tudta kimondani (!!!). Anyám elkezdett az általa adott 2. keresztnéven hívni, de az meg furcsa volt azért, mert azt annyira se szoktam meg, mint az elsőt. Úgyhogy visszatértek a becenevekhez, nyilvános helyen meg nem szólítanak sehogy.

Van egy idősebb kolléganőm, aki nem jegyezte meg a nevemet, így egy másik néven kezdett szólítani. Őszintén szólva nem javítottam ki, mert nehezen jegyez meg dolgokat, és nem akartam minden alkalommal ezen huzakodni vele, nem láttam értelmét. Úgyhogy elkezdett ezen a néven szólítani, amit kitalált nekem. Viszont volt egy céges buli, ahol kiderült az igazi nevem. Elnézést kért, és közölte, hogy azt nem tudja megjegyezni. Én meg mondtam, mert erre mit lehet mondani, hogy valaki kijelenti, hogy az ember nevét nem tudja megjegyezni, hogy akkor szólítson úgy, ahogy akar. Úgyhogy azóta az általa kitalált keresztnéven hív. Ezt az általa kitalált nevet sose választanám magamnak, de egyáltalán nem is izgat, hogy így hív. Anyám tajtékzott, amikor megtudta, de őszintén nem tudom, milyen jogon a fentiek után. :D

Van még úgy valaki, hogy semmilyen névről nem gondolja, hogy az övé lenne, vagy csak nekem van ilyen érdekes élményem?