Ha egy férfi a vitáink alkalmával a kezébe akadó tárgyakat földhöz vágja, csapkod, akkor esélyes, hogy előbb-utóbb én is sorra kerülök? Vagy van, akinek ez is "elég"?

Amugy, en azt latom, hogy tenyleg sokat szamit az, hogy amikor csapkod, dobal, van-e onkontrolja.

Ahogy masok is irtak, neha jo eldobni dolgokat, odacsapni valamit, de nagyon nem mindegy, hogy kozben "leszarom mi lesz vele, mennyit er" vagy direkt vigyazni, hogy kar, baj nem legyen belole.

Az egyik streszlevezetes, a masik az onkontrol elvesztese. Es ez a utobbi a veszelyes, a masik inkabb csak "vermerseklet kerdese".

Van gyereketek?

Mert,ha igen,az nagyon nagy károkat tud okozni a gyerekben,kifejezetten,ha egy férfi dühöng,csapkod,megfélemlíti a gyereket.

Én erre vezetem vissza azt,hogy "szorongó személyiség" lettem.

Az apám folyton amikor ideges volt a dohányzó asztalt csapkodhat és kikelve magából üvöltött.

Ma már felnőtt vagyok,de még ma is rosszul leszek attól,ha így látom,pánikszerű roham jön rám ilyenkor.

Szóval én azt tanácsolom,hogy ilyen emberrel ne tervezz jövőt,ha esetleg gyereket is szeretnétek.

Nem csak a fizikai erőszak hathat nagyon károsan.

Sőt,szerintem azt még jobban el is lehet viselni,mint az állandó félelmet attól,hogy "mikor lesz megint dühös".

Én biztos nem élnék együtt ilyen emberrel...

tehát akkor az a normális aki ajtót tör, telefon csapkod, és őrjöng?

legalábbis a válaszok pontozásából úgy tűnik.

ilyenkor mindig elgondolkozok, hogy valóban a legalja emberek keveregnek ebben a kategóriában :-?

Ez az ég világon semmit sem jelent. Csak azt, hogy levezette a feszkót.

Pl. az amerikai iskolai mészárlások főszereplői a legtöbbször csöndes, korábban agressziónak semmi jelét nem mutató emberek. Na erre varjatok gombot.

Off: Az emberek meg szeretik a pszichoanalitikusukkal együtt a szülőkre fogni a felnőttkori szerencsétlenségüket. Kb mindennek a szülő az oka. Ha szigorú akkor azért, ha meg nem akkor azért. Egy egész üzletág épül erre a marhaságra.

Nálunk senki sem dühöngött sosem, oszt mégis szorongós típus vagyok. Nyilván hosszas agykurkászás után találna a pszichomókus valami traumát a múltban, ami miatt évekig lehúzhatna zsével, de mivel FELNŐTT ember vagyok, így úgy gondolom vagy én teszek azért, hogy megváltozzak és ne sz-rjam össze magam, ha valakivel szemben határozottan kell fellépni, vagy nem. Hiába mutogatok újjal a döglött kiskutyámra, és magyarázom vele a lúzerségemet, attól nem változik semmi. Egyedül a súlyos traumák, ismétlem, SÚLYOS, pl. szülő halála, durva erőszak okoz mentális károsodást, a többi kellemetlen környezeti tényező max. csak kihozza velünk született gyengeségeinket, úgyhogy felejtsétek el ezt pszichoanalitikus katyvaszt.

22-essel egyetértek.

Nem értem, miért van lepontozva, aki szerint ez nem normális. Apám volt az egyetlen, akit láttam dobálózni, ő embert is vert.

De hogy tényleg ennyi idegbeteg van... persze hogy nem pontozzák le magukat.

#26 én mondom, ide a legalja válaszolgat csak.

frusztrált idegbeteg öntörvényű prolik, még jó hogy egymást felpontozzák.

"Egyébként én még a hangomat sem szoktam felemelni vele szemben, csak olaj lenne a tűzre."

Ez viszont annak a jele, hogy te már bántalmazó kapcsolatban élsz, hiszen félsz reagálni, félsz attól, hogy milyen reakciója lenne. A NANE oldalán olvasgass a kiadványokból, ez is a jelek között van.

Igen, ez a lelki bántalmazás, nem csak fizikai létezik.

az ilyenek pont egy kisstílú kis senkik :D

az asszony előtt merik csak játszani az agyukat, pláne ha az neki áll bevenni a drámát és félni :)

előszednéd a bátyádat egy halovány legyintés után már meggondolná kétszer hogyan viselkedik melletted :D