Mi lenne a helyes?

Figyelt kérdés

A történet elég hosszú.

Van egy 16 éves öcsém, akinek lassan egy éve van barátnője. A lány kedves, aranyos, szép és alapvetően kedvelem (már amennyire ismerem). Hétvégente úgy találkoznak a testvéremmel, hogy egyik szombaton a lány jön anyukámékhoz, másik héten pedig öcsém megy hozzájuk. 2 hete az anyám dolgozott szombat délelőtt, ezért nem volt otthon, amikor a kislány ment. Főzött ebédet nekik stb. Öcsém és a kishölgy elmentek sétálni, mivel jó idő volt és nem akartak otthon ülni. Minden rendben ment, utánna a barátnője hazament, ennyi.

Este a lány anyja elmeséltette, hogy mit csináltak, megtudta ugye, hogy a városban sétáltak és teljesen kiakadt. Mert mondván "nem volt arról szó, hogy ki is mennek". Azt mondta a lányának, hogy az anyám milyen felelőtlen stb. (miközben nem is volt otthon).Anyukám sírva hívott fel másnak, hogy mennyire rossz anya, felelőtlen stb.

Ezen persze eléggé felhúztam magam, hiszen hogyan jön egy idegen nő ahhoz, hogy minősítse őt? Én nagyon tisztelem az anyukámat, mivel ő nevelt fel engem és a testvéreimet, teljesen egyedül, minden segítség nélkül. Példamutató életet él, miközben (öcsém elmondása szerint) a lány anyukája burokban neveli a gyerekeit, alig engedi el őket valahová, a 32 éves fia még mindig náluk lakik és annyira megfojtja a beavatkozásaival a lányát, hogy az semmi fontosat sem mer neki elmondani.

A lényeg, hogy kedden egy szülői értekezletre kellene mennem, öcsém iskolájában, ahol nyilván ott lesz egy a nő is. Szeretnék vele erről elbeszélgetni, de anyám és a párom szerint butaság lenne és csak öcsémék kapcsolatának ártanék ezzel.

Valóban így van, vagy kérdőre vonhatnám a kijelentéséért?


2016. febr. 7. 20:43
 1/7 anonim ***** válasza:
92%
Attól függ, hogy teszed ezt. A "mit gondolsz magadról, hogy..." kezdetű beszélgetések nem vezetnek jóra. Viszont beszélhetnétek úgy is, hogy ez így teljesen jó volt, ennyi idősen nem veszélyes a városban sétálni, stb., stb. De őszintén szólva nem hiszem, hogy egy nála jóval fiatalabb lánytól elfogadja ezt.
2016. febr. 7. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
94%
Nem rosszból, de szerintem nem neked kellene elbeszélgetni a lány anyjával, hanem anyukádnak. Ő nem felelős a lányért. Hogy a lánynak mit szabad és mit nem, azt beszéljék meg az anyjával közösen, de a ti anyukátok nem mondhatja meg neki, hogy kimehet-e a városba vagy nem. Amúgy eléggé fura, hogy ekkora patáliát kell csapni egy anyának, ha a tizenéves lánya elmegy a barátjával sétálni napközben, de ezt rendezzék le ők.
2016. febr. 7. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Nem úgy szeretném kezdeni a beszélgetést, hogy "mit gondolsz magadról, hogy...", csupán megbeszélni vele a dolgot. Számomra egyszerűen érthetetlen, hogy fényes nappal miért ne sétálhatna két 16 éves egy nem is annyira veszélyes városrészen (Tatabányán élnek egyébként).

Az a baj, hogy anyukám eléggé impotens ilyen helyzetekben és persze lehet, hogy azért húzom fel magam ezen, mert alapvetően temperamentumos vagyok. De semmiképpen sem szeretném szó nélkül hagyni, hogy ilyesmit mond róla.

2016. febr. 7. 21:11
 4/7 anonim ***** válasza:
64%

Én csak azért tanácsolnám, hogy anyukád beszéljen vele, mert ha te teszed, azzal azt is közvetíted, hogy anyukád nem tud kiállni magáért és neked kell helyrehozni a dolgokat helyette. Ez egyrészt rossz fényt vet rá (akkor is, ha a szándék jó - ez utóbbit nem is vitatom), másrészt a későbbiekben ebből adódóan a későbbiekben is letámadhatja hasonló baromságokkal a másik anya. Neki kellene határozottnak lenni és kiállni saját magáért.

Persze ha semmiképp sem tudod erről meggyőzni, akkor beszélj a lány anyjával te, de előnyösebb lenne először neki segíteni, hogy ő maga tegye meg.

2016. febr. 7. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem pont nem a nővel kéne beszélni, hanem anyukáddal, hogy igazán gondolja végig a szituációt, hogy most igaza van-e a másik nőnek, vagy nem. Lássa be, hogy alaptalanul adott neki igazat, és alaptalanul sírt.


Ha valóban olyan vaskalapos a másik nő, semmit nem javítana, ha beszélsz vele, csak még ellenszenvesebbé válik. Még azt is fogja érezni, hogy összefogtok ellene, ez még rátesz majd egy lapáttal.

2016. febr. 7. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 gnoomage ***** válasza:
0%

Én már 15 évesen 1 hetes fesztiválokon voltam, bár nem is tettem eddig olyat, ami miatt az anyámnak nem kéne bíznia bennem... Ez már tényleg olyan dolog, hogyha nem most lesz a beszélgetés, akkor később, mivel így az öcséd és a barátnője se fogja jól érezni magát...


Persze lehet rontani fogsz, ez is benne van a pakliban, beszéld meg öcséddel is, hátha ő tud több infót...

2016. febr. 7. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
5-ösnek igaza van, nyugtasd meg anyukádat, hogy ebbem a sztoriban nem ő a hunyó. Ha a lány anyjának nem tetszik a városi séta, ezt mondja meg a lányának és rajta kérje számon, ha ennyire fontosnak tartja, ne pedig máson. Egyébként tényleg nem értem. Nem két óvodáskorú lépett meg otthonról és indult önkényesen városnéző sétára.
2016. febr. 8. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!